A Pinceszínház Márai Sándor Az igazi című kisregényéből készített, egyfelvonásos előadása a már megszokott, de mindig újat mutató Márai-témákat dolgozza föl, igen kifejezően és érzékletesen. A polgári társadalmi réteg ellentmondásait, a szerelem nehézségeit, keresését, nézőpontokat, érdekellentéteket, egymásra találást és elválást, és még sok-sok olyan gondolatot, problémát, amivel a 21. század embere ugyanúgy szembe kell hogy nézzen, mint bármelyik másik koré. Ettől függetlenül azonban az előadás remekül idézi a regény keletkezésének korát a jelmezek, a díszlet és az aláfestő zene segítségével.
Az előadás során szemünk láttára bontakoznak ki a négy különböző társadalmi helyzetben lévő, tökéletesen összeegyeztethetetlen igényekkel rendelkező szereplő története és az őket összefűző szerelmi, illetve érdekszálak. Ezúttal nem a párbeszédeken van az erősebb hangsúly, a monológok sokkal fontosabb szerepet kapnak, hiszen ezeken keresztül ismerjük meg az egyes szereplők gondolatatait, látásmódját, sérelmeit, magyarázatait. A cselekményszervezés is inkább a regényekére jellemző, a jelenből tekint vissza a múltba felelevenítve egy-egy, a végkifejlet szempontjából fontosnak tartott helyzetet, konfliktust. Ez izgalmassá és kiszámíthatatlanná teszi az előadást.
A történet nem túlzottan bonyolult, de nem is kell annak lennie, mert nem „főszereplő”, inkább csak eszköz arra, hogy az előbb leírtakat bemutassa. Mindössze két férfi és két nő életének bonyodalmait tárja elénk. Péterét, a boldogtalan polgárét, aki még fiatalkorában beleszeretett édesanyja házvezetőnőjébe, Juditba, de a társadalmi különbségek miatt nem lehettek egymáséi. Később Péter elutazott felejteni, világot látni, hazatérése után pedig feleségül vette Ilonkát, aki mindvégig odaadó, önfeláldozó társa volt. Éppen ez kergette őrületbe Pétert, aki gyermekük halála után teljesen elidegenedett az asszonytól. Ekkortól menekült barátjához, Lázárhoz, az íróhoz, aki, mint kiderült, szerelmes volt Ilonkába. Lázár kétszínűsége és önnön érdekei miatt Ilonka megtudta Péter titkát, és találkozott Judittal, aki ennek következtében elutazott. Péter és Ilonka elváltak, Judit pedig pár év múlva gazdag nőként tért haza, ekkor Péter azonnal feleségül vette, de ez a kapcsolat sem működött, hamarosan elváltak.
A színészek között attól függetlenül, hogy alig folyik párbeszéd, érzékelhető az összhang. Hangjuk betölti a teret, a színpad minden szegletét kihasználják. Györgyi Anna egyéniségét teljes összhangba hozza a változó magatartású, hol elkeseredett, hol bosszúvágyó, hol önmarcangoló Ilonka karakterével. Kimagasló teljesítményt nyújt végig az előadás során fáradhatatlanságával, illetve azzal, hogy látszik rajta, hogy élvezi a játékot és magáévá tette a karaktert. Az eleinte titokzatos, jólneveltnek és tartózkodónak mutatkozó, majd később a pénz hatására hetykévé, kihívóvá váló Judit hirtelen és átmenet nélküli személyiségváltozását Bacsa Ildikó ellentéteiben tárja elénk kifejező játékával. A mindvégig szomorú, zárkózott és elégedetlen Pétert testtartásával és lassú, tehetetlen mozdulataival teszi érzékletessé Varga Zoltán, de még expresszív játéka és belenyugvást sugárzó hangszíne sem tudja feledtetni velünk nyelv- és szövegbotlásait. Az érzéseitől is önmagát elidegenítő, tudományosan vizsgálódó, filozofikus írót hitelesen közvetíti Mertz Tibor távolságtartó, elmélkedő viselkedésével, réveteg szemével.
Kőváry Katalin rendező minimális díszlettel és eszköztárral dolgozik, előadása mégis hibátlanul idézi a kor hangulatát a különböző helyzetek feszültségét a világítástechnika és a zeneválasztás (Varga Judit) segítségével. Érdekes megoldása, hogy gyakran az epizódban nem szereplő színész is a színpadon marad, utalva ezzel arra, hogy ami éppen történik, arról ő tudomást szerez a későbbiekben. Dőry Virág díszlete, a korabeli utcát idéző háttérkép, a pad, a kandeláber és a székek minden epizód megjelenítésére alkalmasak, a társadalmi osztályok közötti különbségeket pedig jelmezei érzékeltetik hatásosan.
A kérdéseken, amik az előadás során és utána megfogalmazódnak bennünk, érdemes elgondolkodni: létezik-e vajon az Igazi? És akinek mi vagyunk az Igazi, vajon nekünk is ő az? Érdemes várni a nagy „Ő”- re, vagy a szerelemben is lehet kompromisszumot kötni? Igaz szerelmet elválaszthat egymástól társadalmi ellentét? Meddig lehet valamit erőltetni, ami már nem működik? A továbbállás gyávaság vagy bátorság?
Márai Sándor regénye és a Pinceszínház előadása örökérvényű kérdésekre világít rá, aki kihagyja, kicsit sötétben marad.