Maradhat a színész a színpadon hétköznapi önmaga? Játszhat úgy hitelesen, hogy nem zárja ki partnere iránti személyes érzelmeit? Feltétlenül többet tud a mesterségről, aki idősebb? Hogy aránylik egymáshoz a tényleges tudás, illetve a közönség felmagasztalása által szerzett hírnév? Milyen érzés egy bizonyítani akaró, fiatal színésznőcskével együtt játszani, aki ráadásul nem is titkolja, hogy rajongója partnerének? Hogyan lehet színpadra állítani egy filmet? Hűnek kell maradni az eredeti alkotáshoz, vagy teljesen el lehet vonatkoztatni tőle?
Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a Pinceszínház Esti próba című előadása. Adott tehát két ember: egy fiatal, (talán túlzottan) ambiciózus színészlány, valamint egy nagy sikereket elért, ám immár idősödő színész. A férfi, Doráti György, Fellini Országúton című filmjét akarja színpadra állítani, a lány, Zsuzsa pedig - aki édesanyjával együtt rajongója a nagyra becsült színésznek - elvállalja a női főszerepet. Így kezdődik az esti próba, amelynek során kiderül, hogy a neves Doráti magányosan él színészi öltözőjében, jóformán a kutya sem foglalkozik vele. Emberi kapcsolatainak leépülése lassan elviselhetetlenné válik számára, előadást pedig nem is nagyon akar, inkább csak próbákat, ahol érintkezhet valakivel. Konkoly Zsuzsa, az egyelőre mind a szakmában, mind az életben tapasztalatlan színésznőcske pedig pontosan alkalmas az érintkezésre (nem csupán szellemi szinten).
Így alakul ki az igen bonyolult képlet. Két ember, aki két olyan színészt alakít, akik két színészt alakítanak = színház a színházban. A két „ember”, Ujlaki Dénes és Tar Renáta, kizárja érzelmeit Doráti György és Konkoly Zsuzsa kapcsolatából, akik viszont nem képesek minderre, amikor Fellini Zampanóját és Gelsomináját próbálják. A lány, aki összeállította a szövegkönyvet, szerelemi drámává alakította a történetet, amelyben kezdő színészként remek lehetősége adódik női bája és vonzereje próbálgatására. A férfi azonban, Zampanót játszva nem tudja mindezt nem személyesnek venni, így azt hiszi (nem alaptalanul), hogy a lány flörtöl vele.
A két színész, Ujlaki Dénes és Tar Renáta hibátlanul oldják meg ezt az igen bonyolult képletet. Mindketten (egy-két másodpercet leszámítva) szinte végig a színpadon vannak. Amellett, hogy jó párszor ruhát cserélnek, vizesek lesznek, Ujlaki Dénes még egy egész grillcsirkét is megeszik egy ültő helyében. Tar Renáta nyughatatlanságával, alkotási vágyával, indulatosságával, kíváncsiságával kiszínezi az ugribugri, játszadozó színészlány karakterét. Ujlaki Dénes lassú mozgásával és dörmögő, mély hangjával teszi érzékletessé a tapasztalt, kiábrándult, idősödő színészt. Még az sem zavaró, hogy néha nem jönnek rögön a szavak a szájára, mert az eljátszott zaklatott karaktertől nem áll messze egy-egy rövidzárlat.
Mivel a darab egyetlen helyszínen, a színészöltözőben játszódik, Berzsenyi Krisztinának úgy kellett terveznie díszletét, hogy ezt az egyetlen teret valósághűvé tegye. A színház színpadán nincs túl nagy hely, így nagy kreativitásra volt szükség a sok-sok hangulatot teremtő kellék elhelyezéséhez, amelyek az előadás végre teljesen kaotikus állapotba kerülnek, együtt haladva a belső történésekkel.
Kiss Csaba, a darab írója, egyben az előadás rendezője a drámaiság mellett a humort sem felejtette ki művéből. Önironikusnak festi meg Doráti karakterét, kapnak egy kis hidegzuhanyt a kritikusok is, és hát persze valahol az egész művészet is. Amellett azonban, hogy van lehetőség a nevetésre, nem szabad elfelejteni az érem másik oldalát sem, az emberektől elidegenedett, magányos férfit sem, aki összekeveri a színjátszást a valós élettel.
Sokan vagyunk így, nem? Csak mi inkább a valós életet keverjük össze a színjátszással.