Twitter Facebook

Színházi nevelési program indul a Radnóti Színházban


2015. január 27., 17:00

A Radnóti Színház 2015 januárjában KULISSZA néven elindította komplex, háromlépcsős színházi nevelési programját a középiskolás korosztály számára. A programban a diákok egy játékos felkészítő foglalkozás után megtekintik az adott előadást, majd a feldolgozó beszélgetésen elemzik a látottakat.

A komplex színházpedagógiai foglalkozások nem csupán a színház műfajának megszerettetését és a színházi nyelv, az előadás jobb megértését eredményezik, de a foglalkozásoknak önmagukban is közösségépítő, önbizalom-növelő és készségfejlesztő hatásuk van. Elősegítik a reflexív gondolkodást, fejlesztik az empátiakészséget, ösztönzik az önálló véleményalkotást. A diákoknak fontos közösségi és kulturális élményt jelentenek az ilyen jellegű programok. A Radnóti Színház éppen emiatt tartotta fontosnak, hogy a 2014/2015-ös évadban elindítsa a középiskolás csoportoknak szóló színházpedagógiai programját. A KULISSZA ebben az évadban Euripidész Oresztész című színművének előadásához kapcsolódik, amelyet Horváth Csaba rendezésében mutatott be a színház 2014 októberében – olvasható a színház közleményében.

Images_25560
Fotó: Toldy Miklós
Oresztész - Petrik Andrea, Andrusko Marcella, Blaskó Borbála, Nagy Norbert és Csomós Mari

A jelentkező középiskolai osztályok az előadás megtekintése előtt részt vesznek egy előkészítő foglalkozáson, ahol a diákok Hárs Anna, a színház dramaturgja és Papp Dániel színész-drámapedagógus vezetésével dramatikus-játékos keretek között találkoznak az Oresztész alapkonfliktusát adó kérdésekkel, hogy ezáltal nyitottabbá és érzékenyebbé váljanak az előadás problematikájára; az előadás után pedig az előadás által felvetett problémák mentén egy levezető beszélgetésen a résztvevőkkel együtt elemzik a látottakat. A diákok ekkor nyíltan feltehetik a kérdéseiket és megfogalmazhatják kritikáikat, aggályaikat a látottakkal kapcsolatban. A foglalkozást vezető szakemberek mindkét esetben lehetőséget és segítséget adnak a fiataloknak, hogy különböző megoldásokat kínáljanak a probléma feloldására. A szituációs játékokban alkalmanként az előadásban szereplő színészek is részt vesznek – folytatódik a közlemény.

Felkészítő foglalkozás

„A felkészítő program a színház próbatermében zajlik, ennek másfél órája alatt a diákok a démosz tagjaivá válnak – megidézve az ógörög társadalmi rendszert -, a koordinátorok pedig mint az ókori hitvilág emberarcú istenei irányítják őket. A diákokat emellett bevezetik az ógörög dráma hit – és erkölcsi világába, így könnyebbé válik számukra átérezni Oresztész helyzetét, akinek életét az isteni hatalom erőteljesen befolyásolja. Ez igen hasznos, hiszen napjaink vallási életére az e fajta aktív és közvetlen isteni befolyásban való hit már kevésbé jellemző.

Images_26872
Drámafoglalkozás a Radnóti Színházban

A résztvevők a játékok alatt különféle bűnöket „követnek el”, majd a diákok egymásnak osztanak ki erényeket. Az a feladatuk, hogy az elnyert erények vagy büntetés által, a kreativitás, a művészet eszközeivel megszabaduljanak bűneiktől és tiszta lappal lépjenek ki az ajtón a foglalkozás végeztével. Előfordul, hogy kisebb csoportokban kell létrehozniuk állóképet vagy szobrot a testük felhasználásával, vagy haikut kell írniuk meghatározott témára. Fontos része a foglalkozásnak a csoportmunka, az együtt teljesített feladatok így csapatépítő jelleggel is bírnak.”

Jól éreztem magam a felkészítő foglalkozáson. Tetszett, hogy mindenről el tudtunk mondani a véleményünket, és nem volt olyan, hogy rosszat mondtunk volna. Az is nagyon jó volt, hogy megmutatták, hogy bármikor kaphatunk az élettől rosszat / bűnt"- jelzett vissza az egyik diák a felkészítő foglalkozásról.

Images_26873
Drámafoglalkozás a Radnóti Színházban

Lényeges, hogy a foglalkozás végén mindenki a játék győzteseként, pozitív élménnyel távozzon. Nem versenyről van szó, ahol minél jobb eredményt kell elérni, a cél az együtt gondolkozás, amelybe a kísérő pedagógus is beszállhat – fejezi be a leírást a közlemény.

Feldolgozó beszélgetés

„Az Oresztész izgalmas, sokrétű előadás összetett problémákkal és karakterekkel. Euripidész műve egy fiatal fiúról szól, aki kétségbeesetten, kusza érzelmi helyzetben keresi a megoldást egy megoldhatatlan helyzetre. Erősen terhelt családból származik, a külső világ elvárásainak is meg kell felelnie. Az istenekre és az emberekre nem számíthat, csak két szövetségese van: barátja és testvére. Horváth Csaba markáns rendezése sok tartalmi és formai kérdést vet föl. Csupa olyan kérdést, aminek mentén közelebb kerülhetünk a világirodalom egyik legmodernebb klasszikusához és a színház mibenlétéhez.

Images_26871
Drámafoglalkozás a Radnóti Színházban

Ki van cipőben és ki nincs? Miért olyan ugribugri Apollón? Milyen viszonyban van egymással Élektra és Püladész? Ez most happy end vagy pont hogy nem? A levezető beszélgetéssel nem az a célunk, hogy minden kérdést megválaszoljunk, hanem hogy közösen gondolkodjunk, együtt találjuk meg a válaszokat.”

A feldolgozó beszélgetés azért volt jó, mert az erős képekben gazdag, néhol sokkoló darabot kicsit átformálta és lelkileg is megérthetővé tette a számomra” – írta a beszélgetésről az egyik résztvevő.

A programon való részvétel feltételei

A foglalkozásokon való részvétel ingyenes, de feltétele az adott előadás megtekintése, amihez a színház kedvezményt biztosít. A programon minimum 10 fős csoportok vehetnek részt. Az érdeklődők a titkarsag@radnitoszinhaz.hu címen tudnak a programról több információt kérni, illetve arra jelentkezni.

A program egy 90 perces előkészítő foglalkozásból, igény esetén – az előadás előtt – egy kulisszajárásból, az előadás megtekintéséből és egy 45 perces utófoglalkozásból áll. Az előkészítő foglalkozást a teátrum egy-három nappal az előadás előtt, az utófoglalkozást egy-három nappal utána szervezi.

A foglalkozások helyszíne a Radnóti Színház próbaterme az 1065, Budapest, Andrássy út 31-es szám alatt.

Címkék

Horváth Csaba Radnóti Színház Oresztész

A téma folytatása

Káva - Hordák és közösségek 2015. január 28., 11:30

Szputnyik - Mi minden fér egy mentőcsónakba? 2015. január 28., 17:00

Kerekasztal - A kicsik lehetősége a nagyok világában 2015. január 29., 11:30

„Olyan problémát tenni az orra elé, ami mellett nem tud elmenni” 2015. január 29., 18:00

Kerekasztal - Nyalóka helyett színház mint cselekvés 2015. január 30., 11:00

Fórum és közösség – Színházpedagógia a Katonában 2015. január 30., 16:30

Nyitott Kör – Játék. Színház. Nevelés. 2015. január 31., 11:00

Magyar Színház – Kimozdítani a komfortzónából 2015. január 31., 18:30

UtcaSzak – Színház a családban, színház a végeken 2015. február 1., 14:00

Korábbi hírek e témában

Rév Színházi és Nevelési Társulat – Három kívánság 2015. január 26., 11:30

Trafó - A kortárs művészetektől a gondolatokat generálásáig 2015. január 26., 20:00

„Nem akarunk okosabbak lenni egy kamasznál” 2015. január 27., 11:30

0 hozzászólás