Twitter Facebook

Gyorsjelentés a szemléről


2010. június 8., 11:13
Június 5-6-án két helyszínen (Eötvös 10 és Tűzraktér) 16 produkcióban mintegy 200 színjátszó lépett színpadra a VIII. Magyar Művek Szemléjén. Az eddigi alkalmakkal szemben ez évben lényegesen több produkció jelentkezett, mint amennyit fogadni tudtunk a két napon, így – legnagyobb sajnálatunkra – 11 társulatot visszalépésre kellett kérnünk. Nagyon sajnáljuk!

A zsűri (és a saját) véleménye szerint minden idők egyik legszínvonalasabb színjátszó fesztiválja zajlott. Erről tanúskodik a 6 arany és 5 ezüst minősítés.

Műfajilag a lehető legszélesebb spektrumot fedték le a látott előadások: klasszikus drámai költemény (Csongor és Tünde), iskoladráma (A pórul járt uraság), XX. századi félklasszikus (Szendrey Júlia és Testamentom), kortárs dráma (A hentes), versekre épült színpadi játék (Marlon és Marion és Kis 21. századi temegén), dramatikus táncjáték (Végidőkig), adaptáció (Vágyak szigete, avagy Odüsszeusz boldogságos szigetjárása), rendezőkből lett írók művei (Jancsó S.: Végzet, Cziczó A.: Műköröm, Marth P. I.: Amerre a nap lejár), improvizált szövegekre épült etűdsorok (Sietünk sehová és Célegyenes, célkereszt), zenés játék (Ahogy tesszük, Hajléktalan musical) egyaránt megfordult a színpadokon.

Impozáns a szerzők névsora is: Vörösmarty Mihály, Balázs Béla, Török Rezső, Herczeg Ferenc, Spiró György, Háy János, Szakonyi Károly, Nyerges András és Varró Dániel mondatait, gondolatait és nyelvi leleményeit élvezhettük.

A társulatok Lovászitól és Celldömölktől Nagykállóig és Pécsig, Egertől Gyönkig, Bugyitól és Pakstól Budakesziig az ország szinte minden szegletéből érkeztek, a legtöbb Budapestről.

A játszók pedig? Talán elég annyi, hogy 5 éves volt a legifjabb és 60 körüli a legidősebb színpadra lépő, legtöbb közülük középiskolás és egyetemista, de akadt a fellépők között fogorvos, rádióbemondó, idegenvezető és öttusa-világbajnok egyaránt.

Az előadásokat értőn (helyenként érdesen) elemző zsűri tagjai voltak: Regős János rendező, a Szkéné Színház vezetője, Szirtes András filmrendező és Zalán Tibor költő-dramaturg.

A Szemle látogatottságával elégedettek lehetünk: az E10 200 fős nézőtere (a kora délelőtti és az éjszakába nyúló előadásokat leszámítva) folyamatosan feléig-háromnegyedéig megtelt, míg a Tűzraktér lényegen kisebb befogadó képességű játszóterei többször nem tudtak minden érdeklődőt befogadni.

A – kisebb csúszásokat leszámítva – gördülékeny lebonyolításért köszönet Formanek Csabának, Lingl Zsófinak, az E10 munkatársainak és a Radikálisos lányoknak!

Összegezve: a 2010-ben eddig lezajlott fesztiválok (Balassagyarmat, Veszprém, Vasvár, Mosonmagyaróvár, stb.) tanúsága szerint a fesztiválok iránt hatalmas az érdeklődés (mindenhonnan több fellépni kívánót el kellett tanácsolni), ez jelzi, hogy örvendetesen megnőtt a produkciók száma, a minősítések sokasága pedig a színvonal emelkedését bizonyítja.

Hisszük, hogy a Magyar Művek Szemléjének jelentős szerepe van abban, hogy a magyar, különösen a kortárs szerzők művei „divatba jöttek” az öntevékeny színjátszók körében.

Hiszünk abban is, hogy az öntevékeny színjátszás része a magyar színházi- és szellemi életnek. Ismét bebizonyosodott, hogy kiemelkedő előadásai szűkebb pátriájukon túl is érdemesek a közönség és a szakma figyelmére - noha az alkotók, a játszók nem hivatásszerűen végzik művészi tevékenységüket.

A díjazottak listája itt olvasható.

> Nagy András László
Magyar Szín-Játékos Szövetség, elnök

Címkék

0 hozzászólás