Twitter Facebook

Meanwhile in Kansas – A harmadik hét


2012. december 4., 11:11

Készül a 011 Alkotócsoport Meanwhile in Kansas című előadása. A 011 werkblog eheti részében a kábítószer hatásait tanulmányozzák az előadás alkotói.

>>> Hogy mi az a Meanwhile in Kansas? És kik lesznek benne? Ebből a cikkből minden kiderül!

Images_16623
Meanwhile in Kansas - a darab

Radnai Márk, az előadás rendezőjének feljegyzése: „Elkészítettük Ivanyos Ambrussal a szövegkönyvet, amihez több forrást is használtunk. Az alaptörténet az Óz, a csodák csodája és a nyolcvanas évek elején született Christiane F. című német film. De használunk Pesti László dokumentumfilmjeiből dialógokat és bizonyos leírásokat Kubyszin Viktor Drognapló című könyvéből, Jim Jarmusch Kávé és cigaretta című filmjéből, valamint a csapat által létrehozott saját szövegeket. Ez egy kollázs, ami reményeink szerint önálló műként is megállja majd a helyét a színpadon. A munka most kezdődik.”

Meanwhile in Kansas – A harmadik hét

„Szombat este találkoztunk Bajzáth Sándorral és Szücs Zoltánnal, egykori függőkkel, akik ma rengeteget dolgoznak azon, hogy megóvjanak fiatalokat a zsákutcáktól. Lehengerlő volt értelmes, kulturált embereket hallgatni, miként estek rabságba saját személyiségüknek. Bajzi tizenöt évig anyagozott, és a halál torkából tért vissza. Mit jelentettek a ’80-as évek, mi történt az emberekben, mit keres az ember, és mi az a hajlam az emberben, hogy függő legyen? Gyógyszer, szex, drog, munka, internet, könyv, mindegy. Egyszerűen megtalálod a megoldást, amivel lekötheted magad. Amitől jól érzed magad, amivel önmagad lehetsz, aminek a segítségével úgy érzed, a helyedre kerülsz. Látszólag.”

>>> 011 werkblog – Meanwhile in Kansas – Az első hét
>>> 011 werkblog – Meanwhile in Kansas – A második hét

További hírek a Meanwhile in Kansas előadás készüléséről a 7óra7 011-werkblogjában folyamatosan, illetve keddenként 11:11-kor!

Címkék

A téma folytatása

Meanwhile in Kansas – A negyedik hét 2012. december 11., 11:11

Meanwhile in Kansas – Az ötödik hét 2012. december 18., 14:11

Meanwhile in Kansas – A hatodik hét 2012. december 25., 12:11

Meanwhile in Kansas – A hetedik hét 2013. január 3., 11:11

Éjjeli razzia a Bárkán – Készül a Meanwhile in Kansas 2013. január 8., 11:11

Készül a Droszt – 1. rész 2013. augusztus 12., 20:11

Készül a Droszt – 2. rész 2013. augusztus 20., 20:11

Készül a Droszt – 3. rész 2013. augusztus 26., 20:11

Készül a Droszt – 4. rész 2013. szeptember 2., 20:11

Készül a Droszt – 5. rész 2013. szeptember 9., 20:11

Készül a Droszt – 6. rész 2013. szeptember 16., 21:11

Készül a Droszt – 7. rész 2013. szeptember 23., 20:11

Készül a Droszt – 8. rész 2013. október 2., 20:11

Taxis filmszínház, élőben vágva 2013. október 10., 11:00

Jön a Párnaember! – Az első hét: olvasópróba 2013. november 18., 20:11

Jön a Párnaember! – A második hét: elképesztő energiák 2013. november 25., 20:11

Jön a Párnaember! – A harmadik hét: kihallgatószoba 2013. december 2., 20:11

Jön a Párnaember! – A negyedik hét: beljebb ásunk 2013. december 11., 20:11

Jön a Párnaember! – Az ötödik hét: mesés horror 2013. december 16., 20:11

Jön a Párnaember! – A hatodik hét: itt és most 2014. január 1., 20:11

Korábbi hírek e témában

Meanwhile in Kansas – Az első hét 2012. november 20., 11:11

Meanwhile in Kansas – A második hét 2012. november 27., 11:11

0 hozzászólás