Twitter Facebook

Íme a Színikritikusok Díjának jelöltjei 2012-ben


2012. július 30., 18:15

Images_14464
Azt már tudjuk, hogy idén Senkálszky Endre kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját, de a Színikritikusok Díjának nyerteseinek személyére csak szeptember 16-án, az átadó gálán derül fény. Itt olvasható a díjra jelöltek névsora!

A Színházi Kritikusok Céhe idén 32. alkalommal nyújtja át az előző színházi évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A kritikusok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolnak a legjobbakra, s aki a legtöbb szavazatot kapja, az viheti haza a díjat. A tizenöt kategória mindegyikében három-három (vagy szavazategyenlőség esetén több) jelölt verseng, s hogy ki kapja a díjat, az csak 2012. szeptember 16-án este a Nemzeti Színházban rendezett ünnepélyes díjátadón derül ki. A nyilvános gálaműsort Znamenák István rendezi, az est műsorvezetői Molnár Piroska és Kocsis Pál.

Tavaly óta a kritikusok életműdíjat is átadnak: 2012-ben Senkálszky Endre, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze kapta az eddigi pályát elismerő kitüntetést.

Egy kis statisztika: a szavazólapokat összesítve kiderült, hogy huszonhét céhtag összesen kilencven előadásra, száztizenhárom színészre, harminchat díszlet- vagy jelmeztervezőre, huszonhét zeneszerzőre, valamint harminckét pályakezdőre adta le voksát. A szavazatokat összeszámláló kéttagú bizottságnak ezerötven voksot kellett összesítenie: a számok jól mutatják, hogy nemcsak díjazottnak, de jelöltnek lenni is igen nagy megtiszteltetés.

Íme a 2011/2012. évad jelöltjeinek névsora.

A legjobb új magyar dráma

Szerző Cím
Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn
Székely Csaba Bányavirág
Térey János – Kovács Krisztina Protokoll

Images_11529
Fotó: Mészáros Csaba (Teátrumfotó)
Protokoll - Szervét Tibor, Fekete Ernő

A legjobb előadás

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Bányavirág Yorick Stúdió – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Sebestyén Aba
A mi osztályunk Katona József Színház Máté Gábor
A vihar Örkény Színház Bagossy László

Images_13337
Fotó: Dudás Ernő
A vihar - Gálffi László, Pogány Judit

A legjobb rendezés

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Hamlet Nemzeti Színház Alföldi Róbert
A mi osztályunk Katona József Színház Máté Gábor
Vágyvillamos Radnóti Színház Zsótér Sándor

Images_9679
Fotó: Mészáros Csaba / Teátrumfotó
A mi osztályunk - Bán János, Pálos Hanna, Takátsy Péter, Dénes Viktor

A legjobb zenés/szórakoztató előadás

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Bolha a fülbe Radnóti Színház Mohácsi János
Csárdáskirálynő avagy 1916 Vörösmarty Színház, Székesfehérvár Mohácsi János
Musik, musikk, musique Katona József Színház Pelsőczy Réka

Images_10713
A csárdáskirálynő avagy 1916 - Bata János, Lábodi Ádám, Kozáry Ferenc

A legjobb független színházi előadás

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Bányavirág Yorick Stúdió – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Sebestyén Aba
Kaisers TV, Ungarn Pintér Béla és Társulata Pintér Béla
Krízis-trilógia (A papnő) Krétakör Fancsikai Péter, Gulyás Márton, Schilling Árpád

Images_9992
Fotó: Tóth Ridovics Máté
Krízis III.: A papnő

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
East Balkán Bárka Színház Vidovszky György
Náthán gyermekei Nemzeti Színház Gigor Attila
Szamár a torony tetején Stúdió K Színház Fodor Tamás

Images_10776
Fotó: Garamvári Gábor
East Balkán - Dér Zsolt

A legjobb női főszereplő

Név Előadás címe Színház/társulat
Kerekes Éva Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai Örkény Színház
Kézdi Imola Hedda Gabler Kolozsvári Állami Magyar Színház
Kováts Adél Vágyvillamos Radnóti Színház

Images_10203
Fotó: Mészáros Csaba / Teátrumfotó
Vágyvillamos - Petrik Andrea, Kováts Adél

A legjobb férfi főszereplő

Név Előadás címe Színház/társulat
Fekete Ernő Protokoll Radnóti Színház
Gálffi László A vihar Örkény Színház
Keresztes Tamás Woyzeck Katona József Színház
Polgár Csaba Peer Gynt Örkény Színház

Images_12407
Fotó: Mészáros Csaba / Teátrumfotó
Peer Gynt - elöl: Polgár Csaba

A legjobb női mellékszereplő

Név Előadás címe Színház/társulat
Kerekes Éva Peer Gynt Örkény Színház
Molnár Piroska A tanítónő Nemzeti Színház
Stefanovics Angéla Kaisers TV, Ungarn Pintér Béla és Társulata
Takács Nóra Diána Tarelkin halála élete Örkény Színház

Images_9646
Fotó: Dudás Ernő
Kaisers TV, Ungarn - Stefanovics Angéla, Szakonyi Györk, Szalontay Tünde

A legjobb férfi mellékszereplő

Név Előadás címe Színház/társulat
Hatházi András Hedda Gabler Kolozsvári Állami Magyar Színház
Rába Roland Hamlet Nemzeti Színház
Schneider Zoltán Vágyvillamos Radnóti Színház

Images_12436
Fotó: Dudás Ernő
Hamlet - Rába Roland, Szabó Kimmel Tamás

A legjobb díszlet:

Előadás címe Színház/társulat Tervezte:
Hamlet Nemzeti Színház Menczel Róbert
Scapin, a szemfényvesztő Csokonai Színház, Debrecen Helmut Stürmer
Vágyvillamos Radnóti Színház Ambrus Mária

Images_12415
Fotó: Dudás Ernő
Hamlet - Szabó Kimmel Tamás

A legjobb jelmez

Előadás címe Színház/társulat Tervezte:
A filozófus Katona József Színház Izsák Lili
Szentivánéji álom Weöres Sándor Színház, Szombathely Remete Kriszta
Tarelkin halála élete Örkény Színház Nagy Fruzsina

Images_10447
Fotó: Gordon Eszter
Tarelkin halála - Bíró Kriszta, Ficza István, Máthé Zsolt, Gyabronka József, Vajda Milán, Epres Attila

A legjobb színházi zene

Előadás címe Színház/társulat Zeneszerző:
Kaisers TV, Ungarn Pintér Béla és Társulata Kéménczy Antal
Peer Gynt Örkény Színház Matkó Tamás
Szentivánéji álom Weöres Sándor Színház, Szombathely Kovács Márton
Virágos Magyarország Katona József Színház Kákonyi Árpád, Matkó Tamás

Images_13048
Fotó: Dudás Ernő
Virágos Magyarország - Elek Ferenc, Bodnár Erika, Borbély Alexandra, Ónodi Eszter, Pálmai Anna, Kocsis Gergely, Rajkai Zoltán

A legígéretesebb pályakezdő

Név Színház
Lábodi Ádám Vörösmarty Színház, Székesfehérvár / A csárdáskirálynő avagy 1916
Petrik Andrea Radnóti Színház / Vágyvillamos
Tasnádi Bence Katona József Színház / Musik, musikk, musique

Images_12590
Fotó: Kékes Szaffi
Musik, musikk, musique - Nagy Ervin, Kocsis Gegely, Tasnádi Bence

Különdíj

A Gondnokság című sorozat készítőinek (Katona József Színház)
Nádasy Erikának és Szegvári Menyhértnek az egri Fszt. 2. Színház létrehozásáért
Szabó Györgynek a Trafó elmúlt tizenhárom évéért

Images_10338
Fotó: Gál Gábor / fotoda.hu
Ó, azok a szép napok! - Szegvári Menyhért, Nádasy Erika


Web:

>>> kritikusdíj.hu – a Színikritikusok Díjának honlapja

>>> Legyen ott ön is a díjátadáson, szeptember 16-án a Nemzeti Színházban!

7óra7-nézőpontok a jelölt előadásokról:

Bányavirág
Csárdáskirálynő avagy 1916
East Balkán
A filozófus
A Gondnokság
Hamlet
Hedda Gabler
Kaisers TV, Ungarn
Krízis-trilógia – A papnő
Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai
A mi osztályunk
Musik, musikk, musique
Náthán gyermekei
Peer Gynt
Protokoll
Scapin, a szemfényvesztő
Szamár a torony tetején
Szentivánéji álom
A tanítónő
Tarelkin halála élete
Vágyvillamos
A vihar
Virágos Magyarország
Woyzeck

Címkék

A téma folytatása

Schilling visszautasítja a jelölést - A „függetlenség” nem esztétikai kategória 2012. augusztus 15., 16:40

A 32. Színikritikusdíj átadó ünnepsége a Nemzeti Színházban 2012. szeptember 5., 13:30

Senkálszky Endre átvette a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját 2012. szeptember 12., 13:15

Vasárnap este adják át a Színikritikusok Díját a Nemzetiben 2012. szeptember 13., 14:00

A mi osztályunk, Vágyvillamos, Kaisers TV – Átadták a Színikritikusok Díját 2012. szeptember 16., 22:30

Íme a Színikritikusok Díjának 2013. évi jelöltjei – Tizenkét jelölés a Nemzeti Színháznak 2013. július 25., 15:00

Zsámbéki Gábor kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját 2013. szeptember 10., 23:25

A nép ellensége és az Angyalok Amerikában a legjobb a kritikusok szerint 2013. szeptember 22., 20:55

Nyilvános a Színikritikusok Díja idei várományosainak névsora 2014. július 28., 18:30

Fodor Tamás a színházi kritikusok idei életműdíjasa 2014. szeptember 3., 12:30

A Titkaink a legjobb előadás a kritikusok szerint 2014. szeptember 21., 22:20

Korábbi hírek e témában

Átadták a Színikritikusok Díját 2008. szeptember 30., 21:21

Színikritikusok díja: az Istenítélet a legjobb előadás 2009. szeptember 26., 12:36

A kétfejű fenevad a legjobb előadás: átadták a Színikritikusok Díját 2010. szeptember 27., 17:59

Nevet keres a Színikritikusok Díja 2011. február 2., 10:30

Vegyen részt a kritikusok díjának átadásán! 2011. április 12., 11:30

Törőcsik Mari kapja a színikritikusok életműdíját 2011. június 10., 16:45

A Polgár Krisztina Emlékalap is támogatja a Színikritikusok Díja átadógáláját 2011. augusztus 1., 12:00

Színikritikusok Díja 2011 – itt vannak a jelöltek 2011. augusztus 17., 01:30

Mohácsié a legjobb előadás, Bagossyé a legjobb rendezés - Átadták a Színikritikusok Díját 2011. szeptember 25., 22:15

Senkálszky Endre kapja idén a színikritikusok életműdíját 2012. június 16., 17:30

2 hozzászólás

Matók Szilvia 3 éve

Sziasztok, a legjobb női mellékszereplő díjánál a Kaisers TV Ungarn című előadás a Maladype Színház produkciójaként van feltüntetve. Kérlek, javítsátok! Matók Szilvi

7óra7 3 éve

Szia, köszönjük a figyelmeztetést! Javítottuk – elnézést kérünk a tévedésért! (Az adatok táblázatba másolásakor hibáztunk.)