Twitter Facebook
Nézőpont (Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata - Aradi Kamaraszínház) megosztása Facebookon Nézőpont (Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata - Aradi Kamaraszínház) megosztása Twitteren
Nézőpont

Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata (Aradi Kamaraszínház)


7óra79 pont
Közösség8.00 pont
Idő1 óra, szünet nélkül

Isten és Isten között

Az ember szomjazza az egyszerű, könnyen átlátható, világos és egyértelmű életet. Legyen valaki, aki megmondja, hogy hogyan kell enni, inni, aludni, barátkozni, szeretkezni, élni, ölni, gondolkodni. Erre ott van Isten, vagy ha nincs, hát ott van Isten földi helytartója, aki szemlátomást nem hagyja homályban saját magát sem létezése, sem akarata szempontjából. A harmincas évek Németországában ezt a földi helytartó szerepet Adolf Hitler vindikálta magának, Rudolf Hess, a születő Harmadik Birodalom második embere pedig hithű keresztényként kénytelen volt Isten és Isten között őrlődni. Az Aradi Kamaraszínház előadása elemi erővel robban tíz parancsolatban, Harsányi Attila párját ritkító játékával.
A Mózes kőtábláinak tíz parancsolatára felfűzött monológ a 93 éves, utolsó óráit élő Hess paranoid videóüzenete az utókornak, amely csak a felszínen olyan fekete-fehér, mint a jelmez és a rendezés mellett a díszletet is jegyző Tapasztó Ernő játéktere. Valójában a fekete-fehér élet iránti vágy, és annak lehetetlensége ütközik össze ebben az 55 percben a színpadon, egy vallásos keresztény és fanatikus náci vallomásfüzérében, ami amennyire dermesztően őrült, annyira mélyen következik az emberből és az életből, amely minduntalan a bizonyosságot keresi.
Rudolf Hess tízparancsolata, Aradi Kamaraszínház

Harsányi Attila
Alina Nelega nem gyárt náciellenes röpiratot, hogy Hess személyét meglovagolva pálcát törhessen a pusztító eszme fölött, inkább azt a szálat pedzegeti, hogy a magasztos eszmékkel nagyon nehezen tud mit kezdeni az utca embere – Hess ugyanis semmiben nem különlegesebb bármely fanatikusnál –, és ezekből az eszmékből levezetett törvények tökéletesen betöltik azt a funkciót, amely a gondolattalanság általi gondtalan élet általános igényét nagy tömegben kielégítik. Ez az a közös nevező, amely a nagy ideológiák között harmóniát, és ezért veszélyes átjárót is teremt, s ettől válik Rudolf Hess tízparancsolata igazán érdekessé és izgalmassá. Hiszen a vallásos hitbe bele van kódolva minden, amiből egy szélsőséges ideológia megszülethet, függetlenül attól, hogy az „anyaideológia” és a megszülető összeegyeztethető-e vagy sem.
Rudolf Hess tízparancsolata, Aradi KamaraszínházHarsányi Attila játéka már az első pillanatban feszül az összeegyeztethetetlenségtől, amelyben egy kézzel fogható isten csap össze egy láthatatlannal, a kettő találkozása pedig iszonyatos energiával kerül a felszínre. Az ember szinte beletapad a nézőtéri székbe, és megkövülten nézi, ahogy a szinte földöntúli szakmai fegyelem és megszállottság átalakul egy fegyelemben és megszállottságban leélt élet utolsó megnyilvánulásává. Az elborult elme mögött felsejlő kétségbeesés, bizonytalanság és magány az, amitől Rudolf Hess nem lesz sem szimpla őrült, sem sorsáldozat, csak egy átlagember, aki gondolkodás nélkül hisz, és semmi mást nem szeretne csak rendet az életben, hogy ne legyen ilyen kusza, kiszámíthatatlan és véletlenszerű. Tapasztó Ernő rendező pedig ütemet ad ennek az ambivalens őrületnek, minden hangsúly ki van dolgozva, minden jelenetben markáns a világosítás, és bár a húscafatok szájjal való letépése legalább annyira túlzónak tűnik, mint a vaskos kiáltással befejezett, és így túlcsordulóan harsány lezárás, sikerül az őrületet a befogadhatóság és a hatásvadászat határain belül tartani.
Harsányi Attila pedig láthatóan a taps alatt is csak erőlködve tud kimosolyogni Rudolf Hess álarca mögül, ez a színjátszás pedig túl mutat a színjátékon. Ezt így érdemes csinálni.
(Zsámbéki Színházi Bázis, 2010. július 24.)

Zsedényi Balázs

2010. október 3., 00:21

0 hozzászólás