Twitter Facebook

„Ha az Isten bárányt ad, akkor rétet is ad hozzá” - Balázs Attila, a temesvári magyar színház igazgatója


2011. június 4., 16:00

Idén harmadik éve vezeti a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat Balázs Attila színész. A társulat tavaly a Rosencrantz és Guildenstern halott című produkcióval a XVIII. UNITER-gálán elnyerte az évad legjobb előadásának járó díjat, ami a román színházi szakma legrangosabb elismerése. Balázs Attilával a TESZT fesztivál alatt arról beszélgettünk, mi mentén építkezik a temesvári magyar színház társulata.

Images_7707
Balázs Attila

► Pontosan mi is az a TESZT fesztivál? Miért gondoltátok, hogy egy, a teljes régiót felölelő fesztivált kell létrehoznotok?

Images_7710
TESZT-hirdetőoszlop a színház előtt
Balázs Attila (BA): Az ötletet igazság szerint örököltem. Jó néhány évvel ezelőtt volt egy vendégjáték-sorozat: meghívtak Újvidékről, Szabadkáról, Vrsecről előadásokat. Amikor átvettem a színház vezetését, azt mondtuk, hogy legyen ilyen ünnep, de adjunk neki valamiféle új tartalmat és formát. Így született az Eurorégiós Színházi Találkozó. Ez volt az első elnevezése. Második alkalommal pedig már Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó volt, és akkor összeolvastuk: ez lett a TESZT. Szerencsére a közvélemény elfogadta azt, hogy TESZT-nek hívják és a magyar helyesírás szerint is írjuk mindenhol. Próbáljuk más programokkal is kiegészíteni, van már „off”-ja is – ami abból az ötletből indult ki, hogy hívjunk meg olyan színészeket, akik tudnak zenélni. Sok mindenkit próbálunk idevonzani. A programok kötődnek ehhez a színházhoz is. Tavaly a színház előadásai kapcsán konferenciákat tartottunk Mrożekről, Csehovról, Stoppardról. Idén a TESZT-tudat ébresztés van a központban – az elnevezés Katona Gábor próbatáblájából jött, amelyre az volt kiírva, hogy „test-tudat ébresztés”. De folyamatosan keressük, hogy lehetne bővíteni, tavaly például megkérdeztünk többeket, hogy milyen legyen, mit hiányolnak, osztogassunk-e esetleg díjakat. Például diákok vezetnek blogot az eseményről, rögtön reakciókkal bombázzuk a közönséget a szinház honlapján. Úgy kezeljük, mintha ez nagy fesztivál lenne.

► Tudjátok, hogy milyen a közönségetek? Az előadásaitokat és a fesztiválon szereplőket is két nyelven játsszátok. Sőt ide csak olyan produkciók jönnek, amik ezt a TESZT-séget is magukon viselik, mármint, hogy nem tuti produkciókat hívtatok meg, hanem olyanokat, amikben van valami rizikó. Mintha ez koncepció lenne…

BA: A közönségünk eléggé heterogén. Évad közben repertoárszínház vagyunk: játszunk zenéset, klasszikusat, kortársat. Az utóbbi évadokban pedig mindig beszúrtunk egy-egy mozgáselőadást, non-verbális előadást – próbaként, tesztelve a közönséget és magunkat. Ennek természetesen először társulatépítő jellege volt. Ezeknél a produkcióknál nem az az elsődleges számunkra, hogy mi látszik, hanem az, hogy hogyan jön létre. Az egymásra utaltságnak például egy nagyon jó iskolája volt az Amor Omnia. És persze közönségneveléséről is van szó. Hiszen az egész úgy van felépítve, hogy egy bizonyos szinten kiszolgáljuk a nézőket, de ugyanakkor megpróbálunk újat is mutatni nekik, nyitni őket. Mert számítunk arra, hogy az itteni diákság is bejön, nem csak a középkorosztály. Mindemellett van egy bábtagozat is, akik a kisebb korosztályhoz szólnak. Ők klasszikus meséket játszanak, klasszikusabb formában, ami elmeséli a mesét, és nem is akar többet. Ez elképzeléseim szerint a színházra szoktatja a kicsiket. A kisebb korban – szerintem – a klasszikus formákkal kell megismertetni a nézőket, aztán pedig egy bizonyos életkor fölött ezt meg lehet fejelni, meg lehet bontani.

A közönségünk mindennapos küzdelmet jelent. minden évben elmegyünk turnéra, hogy leteszteljük az előadásainkat máshol is, hogy minél több visszajelzést kapjunk. A törzsközönségünk pedig most már megszokta, hogy májusban – amikor a színház a születésnapját is ünnepli, 1953 májusában alapították – van ez a fesztivál. Az emberek kezdik tudni, hogy ilyenkor van és eljönnek. És ezzel látják azt is, hogy mi az az irány, ami felé mi kacsintgatunk, kik a barátaink, kiderül, hogy nekünk mi tetszik. Lehet egyfajta keresztmetszetet kapni rólunk.

► Te három éve vagy igazgató. Annak idején az valamiféle közös akarat volt, hogy te kapd meg a posztot?

BA: Nem, én döntöttem úgy, hogy megpályázom – és megnyertem. Sokan meg is lepődtek ezen. Valószínűleg azért, mert sok mondanivalóm volt és van a színpadon, és sok nagy szerep van mögöttem. De volt még bennem egyfajta késztetés ezen túl is, épp ezért mentem el egy mesterképzést elvégezni 2005-ben. Azt éreztem, hogy kezdek begyepesedni, és az iskolában sikerült megint kinyílnom. Ha azt a képzést nem végzem el, akkor biztos nem merek ebbe belefogni. Egy színész tudja, hogy mihez kezdjen egy szereppel, viszont két év iskola után már volt bátorságom megirni az igazgatói pályázatot.

Images_7704
Balázs Attila

► Romániában mennyire általános, hogy színész az igazgató?

BA: Nem jellemző. Itt általában rendező az igazgató. A társulat egyébként nem kapacitált különösebben, inkább mindenféle poénok hangzottak el, hogy „Jézusisten, ez egész nap kergetni fog minket, meg egész nap szaladni fogunk” – ugyanis szeretek kocogni. Aztán be is indult a hajsza. De én csak azt várom el a kollégáimtól, amit én is meg tudok csinálni. Az évek alatt egyre kevesebb lett ugyan a szerepem, de a mai napig úgy választok előadást, hogy mi az, amiben én is szívesen játszanék. Nekem ez a fontos. Szidhatnak, ahogy akarnak emiatt – azt látom, hogy színész nélkül nem lehet színházat csinálni, sok minden nélkül lehet, de színész nélkül nem. Vagy legalábbis nem érdemes.

► Mi az, ami megvalósult az elképzeléseidből? Látható egyfajta irány, ami felé halad a színház, kialakulóban van egy sajátos nyelvezete. Mi a vezérelv, mi a cél?

BA: Évről-évre volt egyfajta terv, aminek középpontjában mindig a csapat állt. Nem jelentem ki magamról, hogy értek mindenhez, de eltelt annyi idő, hogy egy-két dologhoz már igen. Már el merem mondani egy előadásról, hogy tetszik vagy nem. És egy idő után talán már azt is megengedheti magának az ember, hogy azt mondja: ezzel már nem tudja felvenni a lépést, vagy éppen hogy ezt és ezt szeretné csinálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy rákényszerítem a csapatot arra, hogy azt csinálja, amit szeretnék. Megpróbálok egy utat meghatározni, aztán kiderül, hogy tudunk-e rajta menni. Az első évben a csapat alapján válogattam az előadásokat, hogy mindenkinek legyen fontos szerepe. És akkor most rögtön meg is cáfolom magam, mert ez azt jelenti, hogy nincsenek sztárjaink, lehet hogy nem termelünk ki magunkból kiemelkedő egyéniségeket Viszont ezt is megcáfolom azzal, hogy közben ismerik a színészeinket. Mégis, nem egy-egy színész fontos, hanem az egész. Lehet, hogy ez furcsa tőlem, aki Lorenzacciót és Hamletet is játszottam, mégis: igazgatóként így gondolom. Színészként persze bennem van, hogy én sem játszottam el még mindent, de nem leszek én mindig igazgató. Amikor majd Lear király korához érek, akkor azt is szeretném eljátszani, persze.

Images_7708
Balázs Attila
Ezzel együtt most mindenképp a csapat van előtérben. Van egy vándoramulettünk, amit ha valaki megkap, akkor a következő produkciónál annak kell továbbadnia, aki szerinte abban a legjobb volt. Ebben az a lényeg, hogy azon túl, hogy egymásra támaszkodunk, kerüljünk döntéshelyzetbe is. Tudjunk érvelni egymásnak, és tudjuk meghallgatni a másikat. S törekednem kell arra, hogy a jót – vagy akár a legkevésbé rosszat döntsem. Sajnos nekem sem megy mindig ez: néha engedem, hogy sodorjon az ár, néha viszont határozottan meg kell fogni a dolgokat.

Ami nagyon tud fájni, ha valaki elmegy a társulatból. Olyankor azt érzem, hogy nem tettem meg mindent, hogy jól érezze magát. De ez is ellentmondás, mert közben meg én tudom magamról, hogy rengeteg helyen voltam, és rengeteg helyen kell kipróbálnia az embernek magát. De kihívást mindenhol lehet találni, mert az úgyis benned van. De nekem az akkor is fájdalom, amikor valaki azt mondja, hogy veletek már nem megyek tovább. Ezt mindig veszteségként írom.

► Hány ilyen volt?

BA: Volt több ilyen eset, de rossz könyvelő vagyok, nem jegyzem.

► Vannak, akik jönnének is?

BA: Ha ma hirdetnénk meg egy versenyvizsgát, úgy gondolom, sokan jönnének.

► Alakul egy rendezői kar is a színházban…

BA: Igen, nekem ebben az fontos, hogy aki rendez nálunk, annak előtte legyen kapcsolata a színházzal, hogy tudja, hogy hova akarja vinni a társulatot. Csak azért, hogy egy repertoárelőadást létrehozzunk hat hét alatt, azért nem szeretnék hívni valakit. Amúgy is nehéz: kevés a pénz – akkor már legalább csináljuk azt, amit szeretnénk. És az, aki vezeti a csapatot, akinek odaadom a kormányt, az vezesse könnyedén, ne rángassa, hanem óvja őket, de úgy, hogy közben kihívás elé állítja a társaságot.

►Az önkormányzat tartja fent a színházat. Ők elismerik, ami itt történik? Az UNITER-díj, gondolom, presztízst is jelent az intézménynek.

Images_7709
Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
BA: Igen. Az UNITER-díj jelzi, hogy itt történik valami, Ez jót tett a városnak is, de a bizalom, szerencsére, megvolt ez előtt is. Tőlem annyit kért a temesvári polgármester, amikor kineveztek, hogy ne legyen cirkusz. Azt hiszem, hogy ez volt a legkönnyebb feladat. De ezen belül viszont el kellett érni, hogy mégis történjen valami. Ez már nagyobb kihívás, mert a langyosban el lehet lenni, úgy, hogy senkit nem zavar az ember, észre se veszik, és nem történik semmi. Ehhez képest azért itt kemény munka folyik, mérhető eredményekkel.

Mindig jó viszonyom volt a hivatallal, persze egyre nehezebb idők jönnek. Az elején még könnyűnek is tűnt a dolog, hozhattam „felelőtlenebb” döntéseket. Nem mindig gondoltam végig a dolgokat; volt, hogy sokkal költségesebb lett egy produkció, mint terveztem. Ma már ezt nem tehetem meg. De a mérce megvan.

► Három év van mögötted. Ha azt kérnénk, válassz minden évadból egy emblematikus, meghatározó előadást, melyek lennének azok?

BA: Egyből visszakérdeznék, hogy muszáj?

► Nyilván elmondod, hogy mindegyik fontos, de azt is mondtad, hogy választani tudni kell…

BA: Akkor megnézem a repertoárt, nehogy kimaradjon valami. 2007/08 volt az első évad, de ezt örököltem, és nem én állítottam össze. Lehet, hogy fura lesz a választásom, ugyanis amikor én kezdtem, azt mondtam, hogy elsőre csináljunk valami szórakoztatót karácsonyra, az lett a neve, hogy Bolondos ünnep. Kérdezték, hogy lehet ilyen címet adni, erre azt mondtam, hogy nemcsak az előadást fogja meghatározni, hanem a színházat is: hogy nem kell annyira komolyan venni a dolgokat. Mert ha nagyon komolyan vesszük magunkat, az azt jelenti, hogy előbb-utóbb be fogunk savanyodni, én meg azt akarom, hogy jókedvűen csináljuk. Nem is a produkció minősége a fontos itt, hanem hogy lehetett ki-mit-tud alapon csinálni egy előadást, amibe mindenki hozott valamit, és ez működött. Ennek van is egy átívelése mostanra, a Bolondos évszakok által, amibe évszakokhoz kötődően válogattunk dalokat. És ehhez hozzáadódott, hogy a színháznak mostanra már van színész-zenekara is. Amit viszont az előadások közül kiemelnék, az a Közeleg az idő, ami vízválasztó volt.

Images_7706
Balázs Attila

A következő évadban megint mondok egy kvázi mellékeset, A brémai muzsikusokat, ami szintén saját kezdeményezésből indult, de lassan az 50. előadás felé közeledünk vele, még mindig műsoron van. Ez is közös munka eredménye, fel is vállaltuk és ki is írtuk, hogy „rendezte: a társulat”. Persze, bizonyos szempontból magamra vállatam, hogy a végső szót én mondom ki,

► Az nagyon érezhető, hogy a zene egyre fontosabb része az előadásaitoknak. És ami fontos, hogy tényleg a részévé tud válni.

BA: Mert része az életünknek is – és itt a nyelv zeneiségéről is van szó. A nyelvünk ápolása nem feltétlenül azt jelenti, hogy folyton beszélni kell róla unalmasan. A magyar nyelv szépségét, megérzik azok is, akik nem értik a nyelvet, hiszen nagyon kellemes zeneisége van. Visszakanyarodva az eredeti kérdésre: az Amor Omniát emelem ki a 2008/09-es évadból, mint legfontosabb előadás, amit szintén repertoáron tartunk. Itt kovácsolódott össze igazán a csapat. Mert számomra sokkal fontosabb az, ami a színfalak mögött, az előadást létrehozó emberek összessége – nem csak a színészek – között történik, mint az a szereplő, akit látunk.

► Többedjére emeled ki a társulat összekovácsolását. Ez érthető úgy, hogy hiányzott valamiféle csapatszellem?

BA: Ezt így nem mondanám, de ebben az évadban, 2008/09-ben, hét ember jött ide, négy bábos és három színész. Sikerült azt elérni, hogy az első Marosvásárhelyen végzett bábos osztályt idehozzuk, amivel egy másik álmomat sikerült megvalósítani. Az osztályommal régen azt szerettük volna, ha együtt maradunk, de négy év alatt sikerült bennünket széthúzni, és a végére mindenki a maga útját kezdte el járni. Régi álmom volt együtt tartani egy osztályt – velük ezt sikerült megvalósítani. Persze egyszer be fog következni, hogy szétmennek. De én legalább ennyiben betartottam a szavamat, hogy valakiket együtt tartottam. És ez jelent valamiféle elégtételt.

Images_1302
Rosencrantz és Guildenstern halott - Balázs Attila, Faragó Zénó, Katona László
► Akkor jön a 2009/10-es évad.

BA: Egyértelmű a Rosencrantz és Guildenstern halott. De ez minden értelemben meghozta az eddigi munka gyümölcsét, fölfigyeltek ránk és azt mondták, hogy tényleg ügyesek vagyunk. A színház útja nagyon hasonlít a színészi pályámra. 1998 előtt is játszottam már nagyobb szerepeket, és mondták is, úgy tartották számon, hogy „ügyes” vagyok, de amikor jött a Lorenzaccio, akkor kerültem a „tényleg ügyes” kategóriába. S azt hinné az ember, innen már könnyű, csakhogy ezután már mindig meg kellett ugornom a „tényleg ügyes” mércét… Ezután kezdtem díjakat is kapni. Valahogy így állok a Rosencrantzcal is. Előtte már nézegették a társulatot, és ennél kiderült, hogy tényleg ügyes. Viszont ez kifelé is egy csomó elvárást jelent. Most már látni azt például, hogy román kritikusok is többen megjelentek a TESZT-en.

► Bizonyítani kell.

BA: Igen. Azt a saját tapasztalatomból mondom, hogy a Lecke után, ami 2001-ben volt, várni kellett, míg a Hamlettel elő tudtam rukkolni. Most talán itt is ez fog jönni. Hogy végezzük a dolgunkat, és amikor eljön az ideje, előrukkolunk valami figyelemfelkeltővel. De ezt csak szivós munkával lehet, a Rosencranzot sem azért csináltuk, hogy végre legyen egy UNITER-díjunk.

► Miért épp Victor Ioan Frunzăt hívtátok rendezni? Ő, ha jól tudom, visszajött ide tulajdonképpen…

BA: Ő az, akitől én valóban a szakmát tanultam. Ez nem kétséges, mert ha ő nem bízott volna bennem régen a főiskolán, akkor nekem rég abba kellett volna hagynom a pályát, vagy sokkal nehezebb dolgom lett volna. De megfelelő időben találkoztam vele. Valahogy mindig jókor játszottam el az adott szerepeket. Huszonöt éves koromban tudtam, hogy már nem játszhatom Rómeót, de ott volt a Lorenzaccio, ami ugyan felőrölt akkor, de ez kellett is. A Hamlettel 33 évesen találkoztam, amolyan krisztusi korban, akkor, amikor érdemes. Ilyen szempontból szerencsém volt.

► És azt gondoltad, hogy itt az ideje, hogy a társulat is találkozzon vele?

BA: Igen, de éretté kellett hozzá válni. És persze kellett hozzá a Laci is (Katona László – a szerk.). Őt sokkal korábbról ismerem, tanárnőnk, Szász Mihályko Mária amatőr színjátszó csoportjában kereszteztük egymás útját, de aztán sokáig nem találkoztunk. Aztán odajutottunk, hogy én udvaroltam neki, hogy jöjjön már ide játszani, de sokáig nem jött össze. Egyszer csak visszamondott egy munkát, és el tudott jönni – éppen a Rosencrantzra. Most, gondolom, megint öt év lesz, amíg sikerül egy hasonlót összehozni… De majd megfúrom valamelyik projektjét, hátha akkor el tud jönni.

► Ez az előadás süvített. Meglepődtetek? Sokat játszottátok?

BA: Inkább jól esett. Nem játszottuk agyon. Olyan húsz volt belőle és még műsoron tartjuk. De inkább vinni akarjuk sok helyre. A neve ugyan viszi itt még egy darabig, de már nincs telt ház.

► Akkor jön a 2010/11-es évad.

Images_3636
Fotó: Bíró Márton
Ahogy tetszik - Bandi András Zsolt, Balázs Attila, Lőrincz Rita
BA: Egyértelmű: Ahogy tetszik, azért, mert nagy népfelvonulásos darab, sokan vannak benne, és azért is, mert a Koltai M. Gáborral való találkozás is fontos volt a társulat szempontjából. Elsősorban Koltai miatt jött létre ez a munka, aki már egy éve követte, hogy mi történik a társulattal, és elkezdtünk együtt gondolkodni. Közösen akartuk Shakespeare-t is, már csak keresni kellett egy olyat, ami neki is tetszik és a társulatnak is jó, jól mutatja, hogy hol tartunk.

► Mit terveztek a jövő évad előadásának?

BA: Horváth Csaba fog Peer Gyntöt rendezni.

► Miért Horváth Csaba és miért Peer Gynt?

BA: Akkor először is fel kell sorolnom az előadásokat, amikkel rákészültünk. Prometheusz, Mellékhatások, Odüsszeusz hazatérése – ezek mind annak az állomásai voltak, hogy ezt a formanyelvet megtanuljuk. Remélem, ez nem kifutása ennek az iránynak, hanem inkább egyfajta összegzése. Az előadás koprodukció lesz: a Forte Társulat táncosaival közösen fogjuk csinálni. Ők máshol tartanak, mint mi. Bennünk a jó szándék megvan, bennük a tudás. Reméljük ők is jó szándékúak lesznek, és mi sokkal többet fogunk tudni utána. Még nem tudom, hogy ennek az anyagi hátterét honnan fogjuk összekalapálni, de ha kell, lemondunk érte sok mindenről.

► Az nagyon érdekes egyébként – ha már kitértél az anyagiakra –, hogy úgy látszik: nincs semmilyen frusztráció benned a pénz miatt. Sokkal fontosabb, hogy van egy út, amin ti mentek, és ahhoz adódnak dolgok.

BA: Szerintem ez úgy van, hogy ha az Isten bárányt ad, akkor rétet is ad hozzá. Én optimistán nézem a dolgokat, és emiatt nyugodtan tudok aludni. Ha arra gondolok, hogy mit akarok csinálni, akkor magamhoz fogom vonzani a lehetőséget is hozzá, és olyan embereket is, akikkel meg lehet valósítani.

► Evidensnek tűnik, de megkérdezem: jövőre beadod az igazgatói pályázatodat?

BA: Igen, hiszen még nem vagyunk az út végén, és ehhez szerencsére van is olyan ember, aki bízna bennem. De ez függ attól, hogy marad-e a csapat. Ha ugyanazokkal az emberekkel tudok dolgozni, akkor beadom, ha nem, akkor nem.

Images_7705
Balázs Attila

► Megvan az esélye, hogy nem marad a társulat?

BA: Nem csak a társulatról van szó, hanem a csapatról, akik közvetlenül mellettem vannak. Akiket úgymond asszisztenseimnek nevezek. A döntést mindig egyedül kell meghozni, ettől magányos a dolog, de vannak mellettem mások is.

► A döntés felelősség is.

BA: Igen, meg magány. Amikor mindenki lemegy a büfébe, én nem tudok csak úgy velük menni, még dolgom van az irodában. Egy kicsivel több következetesség kell a részemről, hogy tudjam majd folytatni. De ha megmarad a bizalom, akkor ezzel nem lesz gond. Ha nem, akkor nem folytatom. De ez nem bánt, nincs bennem visszatetszés, ha holnaptól nem igazgató, akkor kolléga vagyok, mint régen. Egyébként se akarom magamra vállalni a mindentudó vezető szerepét. Tudom például, hogy a vizuális művészetekhez nem értek. A zenébe viszont kicsit többet szólok bele, mint ami a hatásköröm, mert ahhoz, úgy érzem, értek…

►Ilyen értelemben csapatjátékos vagy.

BA: Igen, ez érdekes, mert a színházban mindig a csapat, a sportban pedig az egyéni érdekel. A színpadon nem szeretem, amikor valaki nagyon előtérbe kerül – persze muszáj magára vonzania a figyelmet az embernek, de nekem akkor az a dolgom, hogy segítsem őt és ő majd viszont fog segíteni nekem.

► Akkor ez egyensúlyban van.

BA: Igen… talán az a legfontosabb, hogy magaddal mennyire vagy egyensúlyban. Persze közben van rengeteg ellentmondás is, ahogy mondtam ez elején. De ez így működik.

Nyulassy Attila / Ugrai István / Zsedényi Balázs

Címkék

Balázs Attila Csiky Gergely Állami Magyar Színház

0 hozzászólás