Twitter Facebook
Nézőpont Extra | POSZT 2012

POSZT-blog, 8. nap: Időkép


2012. június 15., 10:30
POSZT-beszámolók naponta a 7óra7-en

Images_13796
XII. POSZT
Az idő érzékelése nem objektív. Sokkoló túszdrámából minden perc nehéz és lassú. Kellemes eszmecsere esetén azonban hipp-hopp eltelik ez az idő. A majdnem négy óra is tud két és félnek hatni. Lehet, hogy a POSZT tulajdonképpen időcsapda?

„A balta az balta, a fűrész az fűrész, az újság meg huncutság” – mondta az előbb Babszem Jankó apja, közvetlenül azelőtt, hogy a tehene az újsággal együtt az újságolvasó Jankót is bekebelezte volna. Mielőtt a kedves olvasó is valami drasztikus módját választaná a véleménynyilvánításnak, hogy miért jövök már megint a szakmai vitával, ma csak annyit szólok róla, hogy a szakmai vita a tegnapihoz hasonlóan ma is szakmai vita volt, nem másféle „huncutság”. És hogy a Nordost kapcsán Grecsó Krisztián, az egyik opponens arról beszélt, hogy még életében nem örült úgy annak, hogy kiléphet a színházból, hogy megúszta, túlélte, mint ez után az előadás után. Beck Zoltán, a másik opponens pedig azt tette hozzá ehhez, hogy neki fiziológiás tüneteket okozott a darab, valósággal rosszul lett, és úgy érezte, hogy nagyon hosszú ideig tartott, holott csak egy és negyed óráig. Ebben az esetben az okozta az időképzavart, hogy az előadás a nézőket is egy sokkoló túszdráma részeseivé teszi. De sok minden más is eltérítheti a néző időérzéket. Tegnap este például egy zsúfolt nap után ültem be kilenc órakor a Szentivánéji álom közel négyórás előadására, mégsem éreztem hosszabbnak, mint amilyennek az „átlagos” – két és fél órás – kétfelvonásos estéket. A rengeteg ötlet, a nyelvi humor, az előadás lendülete vitt magával. És persze az is, hogy még sosem láttam ilyen jónak a POSZT-on első ízben bemutatkozó szombathelyi társulatot. (Praktikus tanácsként még annyit, hogyha valaki a pécsi színház kamaratermébe készül, a legnagyobb melegben is vigyen magával pulóvert, mert a túlhűtött nézőtéren, ha valamiért, azért vártam az első felvonás végét, hogy a szünetben beszerezhessek egyet, és ezzel nem csak én voltam így.)

Images_13927
Fotó: Turbuly Lilla
Lévai Balázs, Grecsó Krisztián, Forgács Péter, Beck Zoltán

Images_13926
Fotó: Kálmándy Ferenc / poszt.hu
A mai, mindössze ötven perces felolvasószínház alatt viszont azt bántam, hogy nem vettem be előtte pár MagneB6 tablettát. És nem azért, mintha akár a darab, akár az előadás rossz lett volna, ellenkezőleg. Ahogy Beck Zoltánnak a Nordost, nekem a monotonitás okozott fiziológiás tüneteket. Nemrégiben egy táncelőadással is így jártam, amelyben ugyanazokat a mozdulatokat ismételgették nagyon-nagyon hosszan. Jon Fosse Valaki jön majd című drámájában viszont a mondatokkal teszik ugyanezt. Olyan az egész, mint egy repetitív szabadvers, amelyben az első, nagyjából húsz percben „A ház, ahol ketten leszünk együtt, egyedül” mondatot ismételgetik és variálják. A helyzet később sem javul sokat, igaz, az újonnan vett régi-régi ház eladója (Csémy Balázs) is feltűnik néhány ismételgetett mondat erejéig, és a végén a nő és a férfi (Petrik Andrea és Kuna Károly) visszajut a „Ketten, egyedül, egymagunk” mondathoz. De az előadás (Forgács Péter rendezésében) a maga talányos minimalizmusával mégis hat, megdolgoztatja a néző fantáziáját, rengeteg asszociációt ébreszt, és gyanítom, az idei felolvasószínházi sorozat egyik legemlékezetesebb darabja lesz azoknak, akik kibírták ezt az ötven percet.

Ezek után valóságos felüdülés volt a Ziránó Színház Babszem Jankója Veres András rendezésében a Jókai téren. A kétszemélyes, hottói családi színház (Pfeifer Zsófia és Varga Péter) előadására messzemenően igaz, hogy gyerekek és szülők együtt nevethetnek rajta nagyon sokat – ha nem is mindig ugyanazon. De a humor mellett a Benedek Elek meséjéből készült játék megőrzi annak a bölcsességét is, és mindez kiegészül a nézőpontok váltogatásával: a színészek időnként kilépnek a szerepből, és narrálják, kommentálják a történteket. Varga Péter ezért a szerepéért nemrégiben megkapta a kaposvári Gyermekszínházi Biennálén a legjobb vásári bábjátékosnak járó Kemény Henrik-díjat.

Images_13928
Fotó: Turbuly Lilla
Babszem Jankó

Estére a közéleti drámák után a közéleti költészet is megérkezett a POSZT-ra. A Rájátszás címet viselő sorozat Budapestről első ízben látogatott Pécsre. Ennek az a lényege, hogy két költő és két zenész mondja-játssza, írja újra a verseket, dalszövegeket. Ma Erdős Virág Beck Zoltánnal, Szálinger Balázs pedig Szűcs Krisztiánnal került párba. (Beck Zoltánról egyébként a délelőtti szakmai vitán azt is megtudhattuk, hogy civilben a pécsi egyetem Romológia Tanszékének adjunktusa, éppen annak a tanszéknek, amit Balog Zoltán miniszter a POSZT-megnyitón emlegetett. Na és melyik busz jár a Zsolnay Negyed, a bölcsészkar egyik campusa felé? Hát a 30Y.) Szálinger Balázs a már e blogban is többször emlegetett Köztársaságból olvasott fel, Erdős Virág pedig többek között a legújabb, a facebookon már igen népszerű Én vétkem című versét is elmondta, de elhangzott – versben és dalban is – az alábbi videón meghallgatható Karácsony is. (Hm. Azt hiszem, ha költő lennék, szeretném, ha Beck Zoltán énekelné a verseimet.) A Rájátszás különben éppen addig tartott, mint a Nordost, egy és negyed óráig. De nagyon rövidnek tűnt.

Turbuly Lilla
Pécs

POSZT-blog 2012:

>>> 1. nap: Köz-társaság
>>> 2. nap: Angolok és angyalok
>>> 3. nap: Nincs bocsánat
>>> 4. nap: Utcára nyílik?
>>> 5. nap: Szövegelések
>>> 6. nap: Veri az ördög a feleségét
>>> 7. nap: A hetedik törpe

Háttér:

>>> 1.: Barátság, szakma, béke, POSZT
>>> 2.: Fesztiválok innen-onnan
>>> Nyolc előadás, amely a POSZT-válogatásból kimaradt

FESZTáv-nézőpont:

>>> 1.: Lokális és független
>>> 2.: Akadálytáv
>>> FESZtáv – a Független Előadó-művészeti Szövetség a POSZT-on

>>> Pécsi programajánló a POSZT idejére

Címkék

0 hozzászólás