Twitter Facebook
Nézőpont Extra | Fesztivál · Hétrétország

Fesztiválképek Hétrétországból (2): Kopogni szabad, de a kutya harap


2011. augusztus 27., 07:07

Török Ákos naplója az őrségi Hétrétország Fesztiválról, 2. rész

Images_8933
Hétrétország Fesztivál
Bérczes László használta a dolgot telibetaláló széptáji kifejezést többek között az őrségi Hétrétország Fesztivál kapcsán is. Anélkül, hogy bármit is le akarnánk vonni a Művészetek Völgye vagy éppen az Ördögkatlan Fesztivál az adott helyhez való kapcsolódásának, vagy akár az adott településekre gyakorolt pozitív gazdasági hozadékának értékéből, azért egészen más dolog vinni egy fesztivált szép tájakra – és más hozni. Sülyi Péter és csapata hozza a fesztivált (amit itt, Budapesten, lám, leírni sem nagyon lehet grammatikailag helyesen).

Színről és színvonalról

A Hétrétország Fesztivál szervezőinek megoldása a forrásszegénységre egy klasszikus ál-ellentmondás: szerény darabszámú, zömében kifejezetten magas színvonalú kulturális kínálatában a kevesebb valóban több. A hármashatár mentén – anélkül, hogy eközben a legkevésbé is lementek volna kutyába – szinte állandó teltházat tudtak produkálni mind a Pajtaszínházban zajló színházi eseményeken 120-200 férőhellyel, mind a Játékszínben 500 férőhellyel a zenei koncerteken.

Images_8928
Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalmozik

Voltaképpen egyetlen esemény, az Európa Kiadó koncert tűnt kilógni ebből az alapelvből. A vihar tombolása miatt csúszó, majd a vihar végébe belekomponálódó alternatív rockklasszikusok saját számaikkal több szempontból is tanulsággal szolgáltak. Egyrészt: Hétrétországban sokadszor bizonyul igaznak a szó, a név. A szín mindig is arra szolgált, hogy a gazdaság körüli technika legyen hol álljon, míg nem dolgozik. Ennek megfelelően, a zenei technika is ott állt koncert helyett, mert bár sikerült fekete fóliával oldalról levédeni az eseményt, a fentről az elektromos keverőkasba csöpögő esővíz nem tűnt életbiztosításnak, és ezt a biztonságérzetet az esőlé alá helyezett műanyag vödrök sem garantálták. A szín az szín. Másrészt, Lajkó és Dresch akkor és ott játékai, Ferenczi György izgalmas és sodró lendületű próbálkozásai a népköltés és a blues összeboronálására, vagy Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomművészek szintén izgalmas, de már kevésbé sodró lendületű kísérletei dzsessz és lassú magyar népzene összeházasítását célzón komoly alkotói munkák, ráadásul valóban világraszóló színvonalon. Mellettük mondjuk a Mocskos idők – éppen ugyanolyan (zeneileg felettébb szegényes) módon játszva, mint huszonéve – inkább csak nosztalgikus múltidézés, hangos tárlatvezetés valamiféle poros, költői undergroundba. Hiába énekelte utánunk a szövegíró-énekes-gitáros zeneigazgató, hogy ne menj el, ne menj el, maradj velem ma éjjel, az Európa Kiadó koncertjéről viharmúltával mégiscsak kisurrantunk azon a ponton, amikor egy zongoraszóló nem érződött sokkal többnek a billentyűk véletlenszerű, ütemtelen ütögetésénél. Ennél aznap este a szattai faluház szilvakertje, erdőbefuttában egy mindig csak hallható szarvascsapattal sokkal izgalmasabb kalandnak ígérkezett.

Tágra zárt porták

És ha már szavak, akkor a Hétrétország sajátos tájbemutató programjainak neve is árulkodó: nyitott porták. Ha ugyanis egy porta a fesztivál ideje alatt nyitott, akkor különben zárt, feltételezhetjük grammatikalilag meggyőző okoskodással. Hogy ebben az esetben grammatika és valóság egyben áll, megtudhatjuk akár úgy is, ha egy nyitott portát nem nyitvatartás közben látogatunk meg. Ha 40 fokos melegben, általában életveszélyes állagú és kanyarulatú, egynyomsávos őrségi utakon elérkezünk, mondjuk, Kondorfára, Balla Zsuzsa portájához, a fóliákba bár be tudunk nézni, de fűszernövény-ügyben nemigen jutunk tovább a vastag fakerítésnél, amin – a csengő helyén – egy Vigyázat, harapós kutya tábla lóg. No persze, ahol van portéka, ott sosincsen rossz idő, ahogy a mondás is tartja, fazekast még sosem zavartak meg Magyarszombatfán.

Images_8929
Kópickötés

Kedvesek az őrségi emberek, vendégszeretőek, miután tejet vettél tőlük és előttük habzsolod, szó nélkül bevezetnek zegzugos, messze nem EU-szabatos háztájiukba, és még azt is elmesélik, hogyan van az EU-szabvány és hogyan a valóság, akár még a kezedbe is nyomnak egy kiscsirkét vagy pajkos szemű kisunokát, de az őrségi embernek nincsen szüksége rád. Vásároltál, tudod, melyik út megy Budára, viszontlátásra. Ahogy érkeztedkor igazi az öröm ezen a vidéken, úgy elváláskor is az. Hétrétország őslakos portái zártak: könnyű bár bekerülni, de nagyon nehéz ottmaradni. De ez már a Hétrétország név igazsága.

Images_8932
EU-porta

Az idén fizetőssé tett nyitott porta programot népszerűsítendő, kincset lehetett találni minden nyitott portán, egyetlen dolgot. Amikor egy kondorfai tökmagos portán valaki megkérdezte a vidám tekintetű, jóvágású, fiatal helyi gazdát, hol van a kincs, ő, miközben az üstöt kavargatta, csak annyit bökött oda oldalszélben, hogy ott van a nagy farakás alatt, csak azt kéne elhasogatni felűle. Hogy nem a jól ismert sütőtökből készül a tökmagolaj, azt nem csak elmagyarázza, de meg is mutatja bárki, aki érti a dolgot, kincset azonban – feltéve, ha nem csak túratempóban akarunk átloholni rajta – nagyon keveset lehet ezen a nehéz vidéken találni.

Nem csak a patroitizmusról lehet megtudni szép dolgokat Hétrétországban, de például a méhes házban Apátistvánfalván, Kovács László portáján akár méheket is simogathat a merészebb érdeklődő. Azt viszont már a gyávább is megtudhatja, hogy nem is olyan arany a herék élete a kasban, mivel a nagy testű, fullánktalan bogarat dolgavégeztével megfogja egy szorgos kis dolgozó, és egyszerűen kiteszi a fészekből. A folytatást már lehet sejteni, egyrészt, a méregtelen apa könnyű zsákmány a fecskéknek, másrészt mire is menne egy forma, aki azt sem tudja hirtelen, merre van az arra, miközben egész eddig komfortos pozitúra közben mézpempővel etetgette az, aki most kiebrudalta. Nem haszontalan elgondolkodni azon sem, miért szúr valaki saját élete védelmében, ha abba ő is belehal. Vajon,mit tudhat a néhány grammos darázs, ha őt mégsem szúrják meg, miközben egy 100 kilogrammos ülepet minden gond nélkül?

Veleméren Balogh István Péter festőművész portáján azt is megláthatjuk, milyen a filozófia, amikor az nem locsogás, hanem valódi gondolkodás – amiből ebben az esetben éppen látszik is valami szemmel jól követhető. Ha éppen szerencsénk van, és valahol látunk egy ősrégi darabot, akár a lábos szavunk is helyére kerülhet szóháztartásunkban az edények, fazekak és vajdlingok közé, saját három-négy kis lábacskájára. Hogy nem minden fenékig tejfel, azt a porták, valamint a szalafői tejüzem és laboratórium véleménykülönbsége jól példázza. Őslakosok száján az a hír járja, hogy Olaszországból hozott tejporból gyárt tejet az üzem, ezért nem vesz át helyiektől. A tejüzembeli nyitott portai látogatáson a másik oldal is elhangzik, hivatalosabbnak is hangzik, hogy a helyi gyűjtés itt sosem működött, mert a 10 embertől összegyűjtött tejben rendre volt kakukktojás, el nem mosott eszközök vagy egyéb egyszerű hanyagság miatt, aminek következtében mind a 10 ember ilyenkor pórul járt, és egymáson kellett leverniük a kárt, ezért Körmendről, egy olasz tulajdonú, hatalmas tehenészetből hozzák e tejet.

Images_8931
Pajtás porta - Márkus Ferenc és egy pajtás

Zagyvamérey Emmától, az idős korú „örökös tüntetőtől” az Őrségi Nemzetei Park jelenlegi vezetőjéről hallhatunk történeteket: kivágott fasorok miatt összedőlt ökológiai kártételről, siketfajdról és a szürkemarha agresszív odatelepítéséről, de a kerkáskápolnai Pajtás portán, kispajtások helyett akár a Nemzeti Park volt igazgatójával, Márkus Ferenccel is találkozhatunk, aki éppen talált kövekre fest élőlényeket egy szomszéd kisfiúval. Az Őrség talán legtöbb pajtájú portáján feleségével beszélgetve valami praktikusat meg lehet érteni mindabból, milyen is lehetett az Őrség annak idején, amikor ide a végekre, kifejezetten rossz minőségű, vízes-agyagos földekre 108 őrt álló családot telepítettek, és most miért nem olyan. Végigvezet a rengeteg nagy házon, megmutatja a hozzá tartozó rengeteg nagy földet, majd azt mondja, hogy teljes üzemben, jószágostul, legelőstül, gazdaságostul ez a terület nem látna el egy négy fős családot, ha az – miként az ezen a földön sosem volt másként – még annyira is látástul dolgozna napestéig. Ezek után már nem annyira tűnik hagyományvesztő véteknek, hogy bármennyire is minimális az ökológiai lábnyoma a tradicionális őrségi szereknek, lévén egyáltalán nem termeltek szemetet, és teljes mértékben önfenntartóak voltak, már alig vannak, akik helyben gazdálkodnak, és azok sem hagyományos módon.

Amíg a szomszédos Szlovéniában – a szövetkezeti forma megtartásával – gazdaságosan működnek ezek a szerek, addig az őrségiek szép lassan pusztulnak, mivel komoly gépesítés nélkül nincs az a gyorskezű gazda, aki most versenyképes tudna maradni. Amúgy a vidéken az olyan gazda is vajmi kevés, aki komoly gépet tud vásárolni egymaga.

Vidámra búsultunkban magyar módra

A búsulás bár nem áll távol a magyar néplélektől, itt az ideje a vigadalomnak, és az idei Hétrétország vitán felül legvigalmasabb-vigalmibb produkciója Berecz András meseestje volt. Az első meglepetés még a hosszúra nyúlt bevezető alatt ért, amikor az eddig a nagy népmesélőnek gondolt, idős, ősz hajú, harcsabajszú férfi mögöttem ült le a nézőtéren. Az őriszentpéteri Pajtaszínház 200-on felüli eladott, és még plusz tíz bepréselt nézővel már messze túl volt az elegen, amikor a számára hagyott kicsinyke térkörbe végre megérkezett a nem jelentékeny termetű figura. Legelső mondata, miszerint, ha valaki abban a képzetben ringatná magát, olyas elgondolásai lennének néki, hogy esetleg bármiféle módon is rögzítené azt, ami itt ma el fog hangozni, az ebben az esetben téved, miközben egy asztalon lévő diktafont odébb tett, kissé megfagyasztotta a levegőt.

Images_8927
Berecz András mesél

Nem sokáig volt az fagyos, persze, a farmernadrágban és ingujjban megjelenő mesélő jelentéktelen termete mellett sokat mondó szeme pillantása, sodró lendületű meseszövése, az a bizonyos otthonos dallam a beszédben, finom, érzékeny szószövéseinek gyakran erotikus tartalma nem vétettek célt. Egy saját bevallás szerint félkész saját meséje, ami egy szellemes geneológia a táncok kialakulásáról egy szivaros, boros ősesemény során, egy történet Ádányról és az ő Évacskájáról, és a közismert történet a jóeszű vendég parasztlegényről, aki szülei ágyában, azoknak lábtől fekve teszi meg a háziak lányával, amit lehet, és ami ebben az esetben furfangos névadásaival nem kevés, egy erdélyi népdal, és ráadásként egy disznó vicc mesébe oltva nemigen hagyott senkiben más hiányérzetet, mint a kevését.

A maga két szereplőjével és némi színpadi ezmegazával már a Csavar Színház A nagyidai cigányok című remeke sem volt egy Experidance gigaprodukció, Berecz András még tovább ment, még tovább közelítette a képzeletbeli minimumpontot: egy frenetikus színházi élményhez elég lehet egy ember és egy pohár bor. Feltéve, hogy olyan az az ember… és olyan az a bor. Ezt felül-alulmúlni már csak bor nélkül lehet.

Az előadás után éppen aznap melegen, tőgyalól szerzett tejünket iszogattuk kedvesemmel a Malomban, amikor odalépett hozzánk Berecz András, ti meg mit isztok, miért nem isztok valami italféleséget, mosolygott, szót váltottunk erről-arról, majd kezében borospoharával továbbsétált a következő asztaltársasághoz. Hogy egy kicsit visszakanyarodjunk a szemek nyitottságához, van, amikor valaki annyira közvetlen, hogy ha ketten vagyunk, mindketten a másik ismerősének érezzük az embert, itt mindketten azon kezdtünk gondolkodni, honnan ismerjük ezt az embert annyira jól.

Az irodalom nem csupán nép és műköltésként volt jelen az idei Hétrétországon, de a kortárs magyar költészet is képviseltette magát. Lator László szellemes korelnöklése mellett kortárs költők mutattak és példáztak egy sajátos verses dalformát, vagy dalolható versformát, a limeriket, magyarabbul a badar verset.

Ha azt kérdezed tőlük, mi a limerik,
A, A, Bé, Bé, A – azonnal rimelik,
mondandója mindig badar,
gyökérsége ír, de magyar,
ám a végén, így is, úgy is kiverik.

Images_8930
Limerikolvasó

Kálmán, a problémamegoldó

Ha a a szegedi THEALTER figuráit kiemeltük egy hónapja, akkor – Sülyi Péter mellett – a Hétrétország Fesztivál kapcsán sem maradhat említés nélkül egy ember, már csak azért sem, mert az első írásban bodor módon leszekuritiztük. Ő az az idősebb, vékony férfi, aki a jegy nélkül beszaglászó kutya orrára koppantott minap: Horváth Kálmán. Ami szemből nézve Sülyi Péter, az hátulnézetből Kálmán. Hol az elosztó és a hosszabbító közötti különbséget magyarázza el szarkasztikus tömörséggel a jegyellenőrző lányoknak, hol két méteres magasságban egyensúlyoz a Játékszín oldalfalán villámlás és szélvihar közben, hogy vihartalanítsa a játékteret az Európa Kiadó koncertje számára, hol egy másik koncert csendes meghittségébe belerondító kutyaugatás fájdalmas nyekkenésben való hirtelen megszakadása jelzi útjának futását. Amikor egy utolsó napok környéki koncert előtt valaki szemmel láthatóan sokadszor is hiába próbálta a reflektorokat távirányítóval bekapcsolni, mi már nyugodtak voltunk. Tudtuk, nagy baj nem lehet, ha Kálmán valami hihetetlen méretű létrával még nem mászott át a szín oldalfalán.

Mindezt ő egyedül csinálta, és nemigen kellett se embereket küldözgetni utána, se munkalapokat töltögetni minden egyes megmoccantásához.

Kopogtatás tizedjére, avagy Hétrétország és a polgárjog

A szervezők üzenete részben a magyarföldi fatemplomban adott Gulyás Dénes énekesest során, részben a Neil Young Sétány nevű zenei formáció előadásakor derült ki: az itteni-ottani városokban otthontalanná vált emberek ( a „cimborák”) haza-kerestükben az őrbodékon kopogtatnak. De hozhatnak ezek a gyöttmentek bár annyi világszínvonalú programot, költözzenek be bár hónapokra, vagy akár állandóra a félig elrothadt szerekbe, vállaljanak bár oroszlánrészt helvi haranglábak és templomok építésében, a már nemigen gazdálkodó őslakosok egy hümmön túl nem sokat szólnak mindehhez, ahogy a Fesztiválon sem igen láthattunk törzsökös helyieket.

Sokan beleszeretnek ebbe a tájba, ami szépen lassan magába falta a szerek környékét, az erdők rákúsztak az egykori művelt földekre, sokan érzik meg itt valami nagyon egyszerű földgazdálkodási hagyománynak az igazságát, aminek az Őrségben már csak nyomai láthatóak… vagy csak fényképek a nyomokról. De olyan fényképet is láttunk egy szalafői portán, ahol egy olyan ember képét mutatták meg nekünk, aki beszélt azzal az emberrel, akinek a nagyapja a nyomokat még látta. Könnyű ilyenkor a hagyomány lendületétől túllendülve eszet osztani olyanoknak, akik ezer esztendeje lakják azt a földet, és úgy éltek mindig is itt, ahogy tudtak, és most így tudnak. Nos, a messziről jött okosok nagyon hamar mennek, ahogy gyüttek, mert az itt nehezen élők nekik is felteszik az útirányra vonatkozó kérdést, de még útvonaljavaslattal is megsegítik őt Budára, Keszthelyre, Tatára vagy éppen Pécs felé, Baranyába.

Images_8934

Hétrétország jelenti a fesztivált magát, ahová – bárki, aki megfizeti a belépők árát – könnyedén nyerhet átmeneti polgárjogot, és jelenti magát az Őrséget, ahová már sokkal nehezebb polgárjogot nyerni.

Hogy ez a képlet nem is olyan egyszerű, vagy talán még ennél is egyszerűbb: nem az őslakosok hívják gyüttmentnek az idetelepülőket, hanem azok nevezik így magukat. Az itteniek ugyanis a hümmön és a jó napoton túl nem igen mondanak semmit sem, amikor látják az elhagyott szerekkel való ilyen-olyan ízléssel és hozzáértéssel folytatott küzdelmeket, legfeljebb egy „le fog esni, ha még odébb mászik a gerendán”-t vetnek oda, általában késve, majd felszállnak mondjuk a Szentgotthárd felé tartó buszra, ahová dolgozni járnak. A Hétrétország kifejezés egy egykori önfenntartó, senkire és semmire nem szoruló önértelmező karakánság emléke egy olyan területen, amely már réges-régen nem képes önmagáról gondoskodni, miként ez talán még a sokkal jobban termő vidékeken sincsen nagyon másként jelenleg Magyarországon.

Marad az emlékezés, és a döntés felelőssége, mint arról a vajdasági építészekkel való beszélgetés kapcsán már tettünk említést, hogy a közösségből vagy a hagyományos formákból induljon ki a táj építése. Úgy tűnik, ez a kérdés nem megkerülhető – egy olyan vidékkel kapcsolatban, amelynek jelentős része nemzeti park – azok számára, akik dönteni jogosultak Magyarország gazdaságpolitikája és hagyományőrzése témaköreiben.

Útravaló, avagy gyorséttermek és ősrégiség

Míg a válaszokat és az érveket várjuk, lévén a fesztivál a zene mellett nagyon sokat foglalkozott a magyar szóval, egy utolsó játék a szavakkal. Pesten, Budán rohantunkban gyakran olvassuk GYORS-nak a GYROS feliratot, a hármashatár menti magyar területen az őrségi kifejezés válik óhatatlanul ősrégivé, és mindkét csúsztatás beszédes tévesztés. Mert bár néha perceket is kell várni az álgörög ételre az Oktogonnál, azért még mindig sokkal hamarabb elkészül, mint a határ menti csárdában az ősrégi receptből készülő hajdinás dödöle gombamártással. Őriszentpéteren lehet kapni mindkettőt, és ősrégiség ide-oda, vélhetően többen esznek gyrost gyorsan befalva, mint hajdinalisztért átmenjenek Szlovéniába.

Ilyen a nyárvége Hétrétországban, legközelebb tavasszal nyílik meg a vidék, a Virágzás Ünnepen, majd ismét augusztusban. Más időpontokban kopogtatni legfeljebb túracipőben érdemes.

(Hétrétország Fesztivál, Őrség, 2011. augusztus 12–21.)

1. rész: Őrség – építés és szemek felnyitása

Címkék

A téma folytatása

Szükségek és erények – Sülyi Péter egy fesztiválbrend születéséről 2013. augusztus 15., 12:00

A romláson nyert szabadság - Hétrétország ’13 2013. augusztus 29., 12:00

Gondolkodni a végeken – Hétrétország ’14 2014. augusztus 18., 11:00

Magára találó szűkösség – Hétrétország ’14 2014. augusztus 28., 09:00

Korábbi hírek e témában

Sülyi Péter, Hétrétország: „Akár hétrét hajtva a fesztiválzászlót...” 2011. május 22., 11:00

Fesztiválképek Hétrétországból (1): Őrség – építés és szemek felnyitása 2011. augusztus 16., 12:00

1 hozzászólás

Török Ákos 4 éve

A limerik Turbuly Lilla javaslatára megváltozott, metrumában így már a megfelelőt közelítő, bár „jambikus lejtéseiben” még így is itt-ott félrecsúszó változata:
Ha azt kérdezed tőlük, mi a limerik,
A,A,Bé,Bé, A – azonnal rimelik,
mondandója badar,
gyökérsége mégse magyar,
ám a végén így is, úgy is kiverik.