Twitter Facebook
Nemzeti Színház

Sok megszorítás, növekvő érdeklődés – Alföldi Róbert a Nemzeti Színházról


2011. május 20., 14:55

A Nemzeti Színház előtti park kiürült medencéjében tartott évadértékelő sajtótájékoztatót a Nemzeti Színház főigazgatója, Alföldi Róbert. Mint mondta: a medencében nem is lesz víz, ugyanis – mint fogalmazott – „durva intézkedéseket” kénytelenek bevezetni, hogy a színház színházként képes legyen működni, és tarthasson bemutatókat.

Images_7397
Alföldi Róbert
„Ez nem a szokásos sírás” – mondta Alföldi, hozzátéve: reméli, hogy amit elterveztek, amit elkezdtek azokat fogják tudni folytatni a jövőben. Elhangzott: a Nemzeti 398 előadást tartott az évadban, 346 saját produkcióval. 120 ezer néző látta az előadásokat, ez a szám nem tartalmazza az ingyenes programokat, ami – nem hivatalosan – további mintegy 10 ezer embert jelenthet. A színház látogatottsága 93%-os volt, és ez a főigazgató szerint mutatja az érdeklődést. Hogy a különféle támadások ellenére nem csökkent, sőt: növekedett az érdeklődés a színház iránt, azt a bérletesek számának – 1776 – növekedése jelzi. Ezek cáfolják azokat a híreszteléseket, hogy kísérleti színház vagy rétegszínház lenne Nemzeti, és nem igazolják azon vélekedéseket sem, miszerint Alföldit – idézve a főigazgatót – „el kellene űzni jó messzire, egy pincébe, hogy ott csináljon színházat a saját pénzéből 8-10 ember számára”.

Alföldi Róbert elmondta: szerződésében a munkáltató 1,7 milliárd forintot garantált a színház évi működtetésére, 2010 januárjában ezt 1,4 milliárdra csökkentették, majd 1,55-re egészítették ki. Végül 1 milliárd 244 millió forint lett a támogatási összeg, amiből lejön a nemzet színészeinek fizetése, így 1,1 milliárd lett a ráfordítás. 2011 egész éves művészi programjainak költségeiből 6,2 millió forintra van fedezet. Nehézséget okozott, hogy ezt márciusban tudták meg, és még tartottak két bemutatót. Így a teljes összeget elhasználták március végére, sőt, egy kicsit túl is lépték azt. 2010-ben a támogatás 13%-át költhette művészi programokra az intézmény, 140-150 millió forintot. Hogy a következő évadban erre mennyi jut, azt nem tudja. De minden nehézség ellenére meg fogják tartani a tervezett bemutatókat – egyet kivéve.

Images_7393
Alföldi Róbert

„Nagy viták voltak bent, hogy mi az útja ebben a helyzetben a Nemzetinek, hogy mit kéne csinálnunk. Felmerült, hogy próbáljuk meg minimálisra csökkenteni a művészi programot” – mondta Alföldi, hozzátéve, hogy a magyar színházi élet 20-25 évében egyedülálló, ami a Nemzetiben zajlott: „Kulthely lett egy színház, és éppen a Nemzeti, a fiatalok körében, ez kivételes jelenség”. Ezért, illetve mivel ő nem egy vállalat vezetésére szerződött, hanem művészeti tevékenység végzésére, ezt tartja elsődlegesnek. „Annyira fontos a tevékenységünk, hogy még a Parlamentben is folyton beszélni kell róla. Szellemi hely lett a Nemzeti Színház, ami minőségében nem hagy kérdést – persze az, hogy ez tetszik-e valakinek vagy sem, az egy másik ügy –, de az biztos, hogy előkelő helyet képvisel a kulturális életben.”

„Ez az elvonás nem – csak – szerény személyemnek szól: általános jelenség, hogy nem fontos a kultúra” – mondta Alföldi, hozzátéve azt a – személyes, nem színházigazgatóként megfogalmazott – gondolatot, hogy a kultúra nem olyan, mint egy gazdasági vállalkozás: hamar tönkre lehet tenni, de nehéz újra felépíteni. Tőkeinjekciótól nem tud felállni a kultúra. Márpedig Budapest nem a gyógyfürdőiről híres, hanem arról, hogy az idelátogatók olyan színes kulturális kínálatból választhatnak, ami nagyon ritka egy nagyvárosban.

Images_7395
Alföldi Róbert sajtótájékoztatót tart

A költségcsökkentési intézkedések hatására nem fog megjelenni a havi műsorfüzet, nem üzemel a medence, a karbantartási szerződéseket felmondták – pedig a színházban Közép-Európában egyedülálló szerkezetek vannak, amelyek csak állandó karbantartással tudnak megbízhatóan működni. Eztán csak akkor hívnak szerelőt, ha valami meghibásodik – noha pénzt kellene ezekre költeni, mert tönkre fognak menni a karbantartás hiánya miatt. Hétvégén nem lesznek próbák, 10 után nem lehet dolgozni a színházban, a januárra tervezett zenés bemutatót, az Ózt pedig elhagyják.

„Létszámleépítés azonban nem volt, és el fogok mindent követni, hogy ne is történjen” – jelentette ki a direktor. A színházra irányuló közfigyelem mindenkiből a legjobbat hozta ki. „Ez nem azt jelenti, hogy mindenki barát, vagy hogy mindenki egyetért, de az biztos, hogy mindenki 100%-ig magáénak érzi az eredményeket, a sikert és azt a helyet, amit betölt a Nemzeti. Bármi történhet velünk, ami az elmúlt egy évben volt, az ebben a helyzetben példaértékű. Mindenkinek az volt a fontos, hogy hogyan és miként legyen minél jobb az előadás.”

A szakmai színvonalra jellemzőnek tartotta azt, ami a POSZT történetében először történt meg, hogy egy színházból három előadást hívtak meg: „A 15 bemutatott előadásból 3, számolják ki, hogy ez hány százalék” – mondta Alföldi Róbert. Lezárult a Tízparancsolat-projekt is, mind a nyolc színdarab színre került valamilyen formában. Hozzátette: normális helyzetben egy ilyen két évet átívelő projekt után jó lenne gyorsan meghirdetni egy újat, ezt folytatni, kihasználni azt a kíváncsiságot, azt a szellemi közeget, amit ez a pályázat teremtett. De anyagi okok miatt erre nincs lehetőség. A Színműtár-sorozatban megjelentek az idei bemutatók, Az ember tragédiája már nem – ez jelzi, hogy a könyvsorozat is megszűnik, erre sincs fedezet. A Zikkuratot be kellett zárni, mert olyan rossz műszaki állapotban van. 45 millió forintba kerülne az elbontása, 140-be a felújítás. „Úgyhogy egyelőre zárva marad. De szeretnek rá felmenni az emberek, főleg este a szerelmes párok, amikor nem látja őket senki… hiszik ők” – mondta mosolyogva a direktor.

Images_7392
Sajtótájékoztató a kiürült medencében, az elsüllyedt Nemzeti Színház emlékműve előtt, 2011. május 20. - Alföldi Róbert

Alföldi az eredmények között említette a Katona József Színházzal és az Örkény István Színházzal közösen szervezett showcase-t. Közösen kigazdálkodták a költségét: „nem kényelmesen, de normálisan meg tudtuk csinálni” – mondta. Sikere lett a 90 decibel projektnek, a normálisan hallók között és a színészek között is. Fantasztikus jelenléte van a jeltolmácsoknak, „bármelyiküknek bármikor adok szerepet” – mondta a főigazgató. A legfontosabbnak azt tartja, hogy jól és rosszul hallók együtt nézik az előadást. Egy soroksári óvodával TÁMOP-os pályázatban vett részt a teátrum: „Reggel 8-kor Nagy Mari vezetésével, bohócruhában ugráló, lelkes, de fáradt színészek várták az óvodásokat, akik ide jártak egy hétig, és játszottak, bejárva az egész házat.” Május 12-én a Corvinus által szervezett tanulmányi versenyen a Nemzeti Színház hatékonyságának növelését célzó pályamunkát kellett kidolgozniuk a résztvevőknek, az első alkalom volt a verseny történetében, hogy egy kulturális intézmény állt a középpontjában. „2011. május 14-én, szombaton a Down Egyesület által meghirdetett Mindenkinek becsengettek! program záróeseményének adtunk otthont. A program során fogyatékos gyerekeket visznek be ép osztályközösségekbe több hónapon keresztül, heti rendszerességgel. A fogyatékos gyerekek olyan készségfoglalkozások keretében vesznek részt az osztályok életében, amikbe ők is könnyen bekapcsolódhatnak. Akinek problémája van a másság kezelésével, az jöjjön el, és nézze meg, hogy fogadják ezt a gyerekek. Ajánlanám parlamenti pártoknak is a részvételt” – tette hozzá a főigazgató.

A társulat elmúlt évadban szerzett díjainak felolvasása után Alföldi bejelentette: mélyen üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság azon közleményét, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a fenntartók a szerződési idő lejárta előtt válthatnak le színházigazgatókat.

Images_7396
Alföldi Róbert
A következő évad Alföldi Róbert Szent Johanna című rendezésével indul, majd következik A fösvény, Rába Roland rendezésében, azután Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című darabja, amit Znamenák István rendez, Bródy: A tanítónő, ezt Novák Eszter viszi színpadra, a Náthán gyermekei Gigor Attila rendezésében, valamint a Hamlet, amit szintén Alföldi jegyez. A tervek között szerepel még az A patriot for me (Ide nekem a hazafival!) című darab, amit a színpad alatt tekinthetnek majd meg a nézők, de még nincs kitűzve a bemutató időpontja. Andrei Şerban a következő évadban is rendezni fog a Nemzetiben, az előadás egyelőre Shakespeare projekt néven fut.

A romagyilkosságokról szóló drámapályázatra 26 mű érkezett, eredményhirdetés a szeptember közepére tervezett nyílt napon várható. Folytatódik a 90 decibel projekt, illetve a Tavaszi és az Őszi Fesztivállal való együttműködés is. Jövőre is lesz lesz francia kortársdráma-felolvasás, és folytatódnak a Színházi Kritikusok Céhével közösen szervezett programok is.

A társulatban nem lesz jelentős változás. „Rátóti Zoltán megy el… helyesebben nem megy el, mert játssza szerepeit, csak hát igazgató lett Kaposváron.” Nagy Zsolt lesz a társulat új tagja, Váncsa Gábor e. h. pedig itt tölti gyakorlatát.

Alföldi Róbert bejelentette azt is, hogy minimálisra csökkentik a vendégszínészek jelenlétét. Futó előadásokban is ki fogja őket cserélni. „Ugyanis nincs más módja annak, hogy meg lehessen őrizni a társulatot, és hogy folytatni lehessen ezt a munkát” – indokolta a főigazgató.

Lekerül a repertoárról: János vitéz I. (kritikánk itt), János vitéz II. (kritikánk itt), Lear király (kritikánk itt), Jeremiás avagy Isten hidege (kritikánk itt), Buborékok, Szigliget (kritikánk itt), A hét asszonya – SzépRóza-monológok (kritikánk itt), Házasságon innen és túl (kritikánk itt). Október 11-én a János vitéz két előadásának teljes bevétele ment az iszapkatasztrófa áldozatainak, ami a jogdíjakkal együtt közel két millió forint volt, és a nemzet színészei is 600 ezer forinttal támogatták a károsultakat.

Images_7394
Alföldi Róbert

A bérletkedvezményeket megtartják jövőre is. Lesznek új diákbérletek, az egyikben a Három nővér (kritikánk itt), Az ember tragédiája (kritikánk itt) és a Hamlet, a másikban a Bánk bán – junior (kritikánk itt), A fösvény és a Náthán gyermekei kap helyet. „Bízunk abban, hogy minden marad, ami jó, és ami rossz, az megváltozik” – mondta Alföldi Róbert.

A következő évadban repertoáron marad a Holdbeli csónakos (kritikánk itt), a Vesztegzár a Grand Hotelben (kritikánk itt), a Tizenkét dühös ember, a Molière: Tartuffe, írta Parti Nagy Lajos (kritikánk itt), a Shakespeare Összes Rövidítve (kritikánk itt), A jég (kritikánk itt), a Pánik (kritikánk itt), a Berzsián és Dideki (kritikánk itt), a Bánk bán – junior (kritikánk itt), az Orfeusz alászáll (kritikánk itt), az Úri muri (kritikánk itt), a Mein Kampf (Harcom) (kritikánk itt), az Ármány és szerelem (kritikánk itt), a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból (kritikánk itt), a Három nővér (kritikánk itt), a Jó estét nyár, jó estét szerelem (kritikánk itt), a Kvartett (kritikánk itt), a Magyar ünnep , a Kvartett (kritikánk itt), az Egyszer élünk, avagy a tenger azontűl tűnik semmiségbe (kritikánk itt), Én vagyok a Te (kritikánk itt) és Az ember tragédiája (kritikánk itt) című előadás.


A sajtótájékoztatón részt vett Hollósi Frigyes kutyája, Béla is.

Images_7398
Béla

Images_7399
Béla

Címkék

1 hozzászólás

FeHér ElepHánt több mint 4 éve

Hajrá Robi! Hajrá Nemzeti!!!