Twitter Facebook

Alföldi: Tiszta a lelkiismeretem – Blaskó Péter kiáll Alföldi mellett


2011. május 25., 12:20

Images_7524
Fotó: Kollányi Péter (MTI-fotó)
Alföldi Róbert
Nincs mitől félnem, annak ellenére, hogy egyesek kulturális szabadságharcot hirdettek. Tiszta lelkiismerettel megyek holnap a minisztériumba – mondta a Nemzeti Színház rendkívüli sajtótájékoztatóján Alföldi Róbert főigazgató. Hozzátette: nem történt semmiféle verbális nemi erőszak, vagy hasonló. Ugyanabban a stílusban válaszolt egy kérdésre, amilyenben a kérdés meg volt fogalmazva. Egyébként is – kérdezte –: az „orális” szó mióta trágár és obszcén?

A Nemzeti Színház semelyik előadásában nincs szexuális aktus a színpadon, így voltaképpen semmit kívánt az újságírónőnek – tette hozzá a direktor, aki ismertette Madách Imre: Az ember tragédiája című műve Római színének szerzői instrukcióit is: „Rómában. Nyílt csarnok istenszobrokkal, díszedényekkel, melyekben illatok égnek, kilátással az Appenninek felé. – Középen terített asztal három lecticával. Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Miló, Catulus, mind megannyi kéjenc, Éva mint Júlia, Hippia és Cluvia kéjhölgyek ledéren öltözve dőzsölnek. Egy emelvényen gladiátorok harca foly, rabszolgák állnak parancsra készen, fuvolások zenélnek. Alkony, később éj.”

„Egy dologban tévedtem: ahogy a színlapon is szerepel, az előadást 14 éves kor felett ajánljuk, bár szerintem megnézheti egy kisebb gyerek is, csak egy büdös szót nem fog belőle érteni” – mondta a direktor, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az elhangzott állításokkal ellentétben nem általános iskolában kötelező Az ember tragédiája, hanem középiskolában, ami köztudomásúan 14 év felett kezdődik.

Images_7168
Fotó: Mészáros Csaba / Teátrumfotó
Az ember tragédiája

Images_7523
Fotó: Kovács Krisztián
Blaskó Péter
Szót kért a sajtótájékoztatón Blaskó Péter Kossuth-díjas színművész is. „Igazságérzetem hozott ide, mert úgy gondolom, most szólni kell”, mondta. Hozzátette: nagyon sok dologgal nem ért egyet a Nemzeti Színházban, de az tény: nagyon jól tudnak együtt dolgozni, és szerinte Az ember tragédiája is jól sikerült előadás, amit annak jelentős közönségsikere is bizonyít. Elmondta: a társulat mostanra kovácsolódott össze, ám az idő előrehaladtával egyre méltatlanabbak a vádak, amelyek Alföldi Róbertet érik. Hangsúlyozta: véleménye szerint méltatlan a Parlamenthez, hogy az ország ügyeivel való foglalkozás helyett ilyeneken acsarkodnak. „Kár, hogy elhangzott az a mondat – mondta Blaskó –, de ezért nem lehet meghurcolni valakit.” Réthelyi Miklós minisztert arra kérte, fontolja meg, jó döntés-e leváltani a vezérigazgatót. Ugyanis úgy véli: ha Alföldi Róbertet eltávolítják a Nemzetiből, a színház szét fog esni, az ígéretes munka semmissé válik, és „kaotikus helyzet állhat elő a színházban” – fogalmazott. „Mondvacsinált ürügyek ne adjanak alapot emberek tönkretételére” – fejezte be mondandóját Blaskó Péter.

Alföldi a sajtótájékoztatón egyébként hosszan idézett a hozzá, illetve a Nemzeti Színházhoz érkezett, továbbá a szélsőjobboldali sajtóban megjelent, róluk szóló gyűlölködő, indulatos, szélsőséges, valóban obszcén és trágár, esetenként beteges szövegekből is. Elhangzott az is, hogy tegnap Pálffy István kereszténydemokrata párti képviselő nyilatkozott arról, milyen Nemzeti Színházat vár el: szerinte hagyományosan történelmi, magyar és kortárs darabokat kell játszani, legyen kísérletező látványszínház is, de ne csak az. Alföldi Róbert erre válaszul tételesen felsorolt az idei és a jövő évi repertoárból előadásokat, amelyeket az egyes elhangzott igényekre hozott példának, jelezve: ez a Nemzeti Színház pont ilyen. Mint mondta: „Nem viselkedtem méltatlanul és tisztában vagyok a Nemzeti Színház szellemiségével.”

Szóba került az is, hogy a Nemzeti Színház elnyerte a Superbrand minősítést. A főigazgató ismertette az indoklást, kiemelve, hogy erre a díjra nem lehet pályázni vagy jelentkezni, hanem egy független szakmai grémium dönti el, hogy ki kaphatja, kizárólag szakmai alapon.

„A Superbrands azon márkák előtt tiszteleg, melyek kiemelkedő sikereket értek el, illetve e kivételes eredmények fenntartásáért dolgoznak. […] Superbrands az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, melyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek” – idézte Alföldi Róbert.

Előzmények:

A Nemzeti Színház pénteki évértékelő sajtótájékoztatóján a főigazgató beszámolója után lehetőség volt kérdéseket is feltenni. Egy, a Jobbikhoz közelálló televízió munkatársa Alföldi Róberttől azt kérdezte: azok után, hogy nagy írók műveit provokatív és megosztó módon vitte színpadra, nem gondolja-e, hogy le kellene mondania? A főigazgató a nyilvánvaló provokációra először röviden úgy válaszolt, hogy nem.

Az újságírót eztán megkérdezték, hogy melyik műre gondol és melyik előadást látta egyáltalán, amelynek alapján ez a véleménye alakult ki. Az újságírónő bevallotta, hogy nem látta a darabokat, csak látta Madách Az ember tragédiájának római színében az „orális jelenetet”. Alföldi Róbert erre úgy reagált: „Ajánlom Önnek – el fogom küldeni nagyon szívesen – a Római színt, olvassa el! Madách Imre írta. Az ember tragédiája.” Az újságírónő megkérdezte: „Ön szerint például egy 12 éves gyerek megnézheti ezeket a műveket?” – „Meg bizony” – hangzott Alföldi válasza, majd hozzátette: „És Önnek pedig kívánok ilyen orális szexet innentől kezdve egész életében”. (A Római színben Ádám Sergiolusként egy hedonista tivornyában vesz részt, az előadásban pedig a szexualitás stilizáltan jelezve jelenik meg, a színészek fürdőruhában vannak a színpadon.) A kérdés feltétele után egyébként a stáb összepakolt, és még annak ideje alatt elhagyta a sajtótájékoztató helyszínét.

Korábban Alföldi Róbertet amiatt támadták, hogy bérbe adta a Nemzeti nagytermét a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett eseményre. (Alföldi elnézést kért amiatt, hogy ezzel esetleg érzékenységeket sértett, és visszamondta a bérbeadást.) Azóta a parlamentben és azon kívül is többször követelték a főigazgató távozását, általában olyan elemekre hivatkozva, amelyek nem vagy nem úgy szerepeltek az adott előadásokban.

Alföldi Róbert a Nemzeti Színház megújításáért a színikritikusok különdíját kapta 2010-ben, és ugyanebben az évben kapta meg a Fővárosi Színházi Djíat, az indoklás szerint azért, mert második évada után képes volt Budapest vezető teátrumainak sorába emelnie az intézményt. Az adományozók szerint gazdag, sokféle közönségnek szóló kortárs és klasszikus repertoárjával, megújított társulatával, a közönséggel való modellértékű kommunikációjával újraértelmezte a nemzeti színház fogalmát, és megváltoztatta a problematikus történetű intézményről szóló beszédmódot. Igazgatása idején a Nemzeti Színház látogatottsága 93%-osra nőtt, az utóbbi év előadásait 120 ezer ember látta.

Kapcsolódó:

>>> Szőcs Géza Alföldi Róbert utódlásáról gondolkodik
>>> Szuperbrend lett a Nemzeti Színház
>>> Sok megszorítás, növekvő érdeklődés – Alföldi Róbert a Nemzeti Színházról

Címkék

Alföldi Róbert Blaskó Péter Nemzeti Színház Az ember tragédiája

0 hozzászólás