Twitter Facebook

Újabb botrány a székesfehérvári színház igazgatóválasztása körül: nem választottak direktort


2012. január 19., 13:30

Images_11455
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Nem választott igazgatót a székesfehérvári képviselő-testület, ugyanis a kulturális ügyekért felelős minisztérium tegnap még támogatta, éjszakára viszont jogtalannak találta az egyik jelölt, dr. Szabó Károly pályázatát.

A székesfehérvári közgyűlés nem hozott döntést arról, hogy kit bíz meg a Vörösmarty Színház igazgatói feladatainak ellátásával. A testület úgy döntött: erről egy következő, rendkívüli ülésen határoznak.

A döntés előzménye, hogy Székesfehérvár jegyzője január 18-i keltezésű levelet kapott a Nemzetierőforrás-minisztérium kultúráért felelős államtitkárától – számol be a szekesfehervar.hu portál. A levélben azt kifogásolják, hogy az egyik pályázó, dr. Szabó Károly nem rendelkezik az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény szerinti szakmai gyakorlattal, és kijelentik, hogy a pályázó a részletezett feltételeknek nem felel meg. A levél kuriózuma, hogy azt ügyintézőként ugyanaz a személy jegyzi, aki a minisztériumot a pályázatok előzetes elbírálását végző szakmai bizottságban képviselte, és nemcsak hogy nem emelt kifogást a pályázóval kapcsolatban, hanem szavazatával és szavaival is támogatta igazgatói kinevezését.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a közgyűlés azt a döntést keresi, amely a helyieknek, a székesfehérvári színházba járó embereknek a legjobb: azoknak, akiknek az adóforintjából akár az állami normatíva, akár az annál jóval magasabb városi költségvetési forrás származik. A polgármester kiemelte, érthetetlen, hogy mi az a jogcím, ami alapján ezt a levelet kapta a város a minisztériumtól. Kifejtette: az államtitkárságnak az adott jogszabályi keretek között szankcionálási lehetőségei vannak arra vonatkozóan, ha úgy gondolják, hogy egy eljárás nem volt jogszerű. A polgármester magyarázatot vár az államtitkártól arra vonatkozóan, hogy miért született a testületi ülés előtti éjszaka a levél, illetve hogy annak tartalma miért van ellentétben azzal, amiről a minisztérium által megbízott ember a bíráló bizottság szakmai grémiumában képviselt. A városvezetés kíváncsi arra is, hogy korrekt eljárásnak tartják-e hogy egy 5-6 hónapos procedúrát követően, a döntés előtt pár órával írnak egy levelet Székesfehérvár önkormányzatának.

A polgármester végül azt az előterjesztést tette, hogy a közgyűlés ne hozzon döntést, hanem keresse meg levélben Szőcs Géza államtitkárt kérdéseivel, majd rendkívüli közgyűlésen döntsenek a székesfehérvári színház igazgatójáról. Márton Roland az MSZP frakció részéről egyetértett az előterjesztéssel, azzal a kiegészítéssel, hogy a rendkívüli közgyűlésen adjanak bemutatkozási lehetőséget a pályázóknak annak érdekében, hogy a fehérváriak a televízión keresztül mélységében is láthassák a döntés folyamatát. Az előterjesztést, a kiegészítéssel együtt egyhangúlag fogadta el a képviselő-testület.

A székesfehérvári színház igazgatói állására meghirdetett pályázat másodjára feneklett meg, igaz, most csak átmenetileg. A korábban kiírt pályázaton nem hirdettek eredményt.

_Update (2012. január 20.)

A Nemzetierőforrás-minisztérium közleménye

A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói pályázatával kapcsolatban az elmúlt napokban a sajtóban több téves információ is megjelent, ezért a minisztérium az alábbiakról tájékoztatja a nyilvánosságot.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói pályázatának felhívását az intézmény fenntartójaként Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata írta ki 2011. november 2-án.

A pályázatok formai szempontból való vizsgálata és elbírálása a pályázat kiírójának feladata és felelőssége, ez esetben tehát Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzőjének feladat és hatáskörébe tartozik.

A pályázatokat szakmai szempontból kilencfős szakmai bizottság véleményezte, melynek tagjaként a Nefmi delegáltja a minisztérium álláspontját képviselte. A bizottság tartalmi szempontból alkalmasnak találta mind a 9 pályázatot, de formai szempontokat nem vizsgált, mivel nem is feladata.

A minisztériumnak 2012. január 18-án jutott tudomására, hogy az egyik pályázó nem felel meg a formai kritériumoknak, ugyanis nem rendelkezik az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény (Emtv.) által előírt ötéves, szakirányú szakmai gyakorlattal. A minisztérium megvizsgálta a rendelkezésre álló dokumentum (önéletrajz) alapján az értesülést, és azt helytállónak találta, a pályázó tehát nem is indulhatott volna az igazgatói pályázaton. Ezt követően a minisztériumnak kötelessége volt felhívni a pályázat kiírójának figyelmét a vonatkozó jogszabályra, melyet elektronikus levélben, 2012. január 18-án 18.40-kor küldött meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalába.

A levél azt külön kihangsúlyozta, hogy a benne foglaltak nem bírnak kötelező erővel, csupán felhívja a pályázat kiírójának figyelmét. Ezért tehát hamis az az állítás, hogy ezzel a levéllel a minisztérium nyomást kívánt volna gyakorolni a döntéshozókra.

Budapest, 2012. január 20.

Kapcsolódó:

>>> Székesfehérvári színház: meghallgatták az igazgatójelölteket
>>> Kilenc pályázó a székesfehérvári színház igazgatói posztjára
>>> Nem választott színházigazgatót a székesfehérvári közgyűlés
>>> Quintus Konrádot támogatja a szakmai bizottság Székesfehérváron
>>> Öten pályáznak a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára
>>> Leváltották az igazgatót – Vasvári Csaba távozik a Vörösmarty Színház éléről

Címkék

0 hozzászólás