Twitter Facebook

Vasvári Csaba: Bizonytalanság és félelem


2011. április 26., 22:00

Bizonytalanságot és félelmet kelthet, ha a politika beleszól a művészeti kérdésekbe. Kár, hogy visszatérni látszik a „fortélyos félelem” ideje – mondja Vasvári Csaba, a Vörösmarty Színház menesztett igazgatója.

Images_6868
Fotó: Vörösmarty Színház
Vasvári Csaba
Vasvári Csaba a Heti Válasznak nyilatkozva elmondta: Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András már korábban is intézett ultimátumokat a színházvezetéshez a háttérben. Vasvári értékelése szerint „finoman szólva kézi vezérléssel” szeretett volna beleszólni a színház életébe. Az eltávolított vezető szerint minden évben 70-80 milliós maradványösszeget termelt a teátrum, amit a következő évben produkciókra fordítottak. A gazdasági működésbe így nehéz lenne belekötni, a beszámolókat, pénzügyi terveket pedig rendre egyhangúan fogadta el az illetékes bizottság. „Így nehéz összeraknom a mozaikdarabokat, hogy miből állt össze az a bizalomvesztés, amit az önkormányzat kommunikációs központja indoklásként hangoztatott” – mondja Vasvári, aki szomorúnak tartja, hogy fiatalabb politikusok is a régi idők reflexeit hozzák vissza. „Úgy látszik, gyakorlattá kezd válni az a pár hónappal ezelőtt még elszigetelt, egyedinek tűnő eset, mikor egy vidéki színház igazgatóját mandátuma lejárta előtt művészeti tartalmi kérdésekre hivatkozva menesztették. Ez a kialakuló gyakorlat bizonytalanságot és félelmet kelthet. Volt idő, amikor »fortélyos félelem« igazgatta ezt az országot, ismerjük ezeket az időket, és kár, hogy ezek most egyes helyeken visszatérni látszanak” – fejtette ki Vasvári Csaba.

A menesztett színházvezető úgy véli, valójában a színházfelújítással kapcsolatos tisztázatlan ügyek vezethettek eltávolításához. „A felmondásom hírének estéjén sorra jöttek az sms-ek, ezek közül az első az volt: »Kinek kell a helyed?«, egy másik így szólt: »Nem kellett volna megpiszkálnod azt a felújítást!«” – idézi fel az interjúban Vasvári, aki felidézi, hogy a felújított épülettel kapcsolatban az átvételkor komoly gondok merültek fel. A felújítás körüli botrányok okán pert is indított a város. Vasvári szerint Cser-Palkovics választási ígéretével szembemenve nem vizsgálta ki a visszásságokat, sőt némaság van a színház felújítása körül, és még a garanciális hibákat sem segít kijavítani az önkormányzat, pedig azok komolyan akadályozzák a munkát. „A másik felvetéssel kapcsolatos, hogy a rendkívüli közgyűlés napján, amikor én 12:30-kor szembesültem a tényekkel, volt olyan színházi dolgozó, aki állítólag már reggel azzal kürtölte tele a várost, hogy végre jöhet Moravetz Levente. A helycsináláshoz pedig mindig el kell valakit távolítani” – jegyezte meg az ex-direktor.

>>> További részletek a Heti Válasz interjújában


2011. április 22. 16:30

Érthetetlennek tartja Vasvári Csaba, hogy a székesfehérvári önkormányzat közgyűlése bizalomvesztésre hivatkozva a héten visszavonta kinevezését a Vörösmarty Színház igazgatói posztjáról.

Vasvári erről a Magyar Hírlap című napilapnak nyilatkozott. Mint mondta: a közgyűlést megelőzően fél órával hívták be a polgármesterhez, és ott már felmondólevéllel várták. Vasvári azért is meglepőnek tartja a fenntartó döntését, mert szerinte Cser-Palkovics András polgármester is elismerte, hogy a színház szakmai színvonala, az előadások nívója az utóbbi években rengeteget javult. A leváltott igazgató hozzátette: az Állami Számvevőszék tavaly kifejezetten pozitívnak minősítette a színház vezetőváltást követő működését, és a csütörtökön zárult fenntartói revízió is elismerően nyilatkozik a teátrum teljesítményéről és a vezetői munkájáról. Úgy véli: ezért érthetetlen az a nyilatkozat, amely szerint az önkormányzat „elvesztette bizalmát” az igazgatóval szemben.

A volt igazgató azt is elmondta, hogy a döntés munkajogi vetülete kettős: egyrészt van egy határozatlan idejű közalkalmazotti kinevezése színészként, másrészt pedig – immár múlt időben – volt egy határozott idejű megbízása a színház vezetésére.

Mint ismeretes, a székesfehérvári közgyűlés szerdán döntött úgy, hogy visszavonja Vasvári Csaba kinevezését. Ezt a város alpolgármestere egyrészt a társulaton belüli feszült hangulattal, másrészt a drasztikus nézőszámcsökkenéssel indokolta, hozzátéve: az önkormányzat humán közszolgálati bizottsága amint lehet, új pályázatot ír ki, hogy minél gyorsabban új vezetője legyen a színháznak. Vasvári Csaba igazgatói kinevezése előtt az ECHO Televízió igazgatótanácsának elnöke volt, és Szurdi Miklós rendezőt váltotta a Vörösmarty Színház élén, azóta a nézőszám jelentősen – 92 ezerről 54 ezerre – csökkent.

Kapcsolódó:
Leváltották az igazgatót – Vasvári Csaba távozik a Vörösmarty Színház éléről

Címkék

2 hozzászólás

Szilner Olivér több mint 4 éve

Elég baj, hogy fel sem fogja, mit művelt a társulattal és a színházzal. Egyedül azon csodálkozom, hogy színészként a színháznál maradhat.

Molnár Pál több mint 4 éve

Szurdinak is ment ám az sms annak idején,hogy kinek kell a helyed? Akkor a Vasvárinak kellett a helye.Így van ez bizony :)