Ilyen volt a magyar színház 2012 – 2. rész – Széles margó
Botrány botrány hátán, nyilatkozatháború, perek, működési zavarok, politikai nyomás, támogatás a lojalitásért, zárolás a függetlenségért. Betiltott előadás, leváltott vezető, különös pályázatok. Ez történt a kultúrpolitikában – éves összefoglalónk.
Dimenziók
Most legalább két irányba lehet megfelelni. Ez van. (Vidnyánszky Attila) |
A dimenzióváltó, szigorúan nagy kezdőbetűvel szedett Magyar Nemzeti Színházban elsősorban V. A. fog rendezni, ha minden igaz, a János vitézzel kezdi (már most leszögezzük, hogy nehogy félreértés legyen: ő Petőfi Sándor művét szándékszik színpadra vinni), aztán Csongor és Tünde, majd Az ember tragédiája, és jön Viktor Rizsakov és Silviu Purcărete. Hogy még mi jöhet, az a pályázatból és a leendő direktor nyilatkozataiból kiderül: a nemzetis színészek és előadások tájolnak majd rogyásig, az épületben meg sok-sok teátrumista előadásnak örülhet a kicserélődött 120 ezer néző.
Hiszek abban, hogy Magyarországon a teljesítmény számít, hiszek abban, hogy az elvégzett munka elnyeri méltó jutalmát, hiszek abban, hogy a nehézségeken valódi nemzeti összefogással úrrá leszünk, hiszek abban, hogy minden itt élő állampolgár magyarsága ugyanannyit ér, és hiszek abban, hogy munkámmal hozzájárultam és a jövőben is hozzájárulhatok hazám boldogulásához. (Alföldi Róbert) |
Hogy minden biztos legyen, januártól Fekete Péter, a fantasztikus európai és világhírnévnek örvendő (a Katona, a Krétakör, Mundruczó, Bodó és Pintér után ez lenne az első, ami eszünkbe jutna) békéscsabai színház végre diplomát szerzett és kinevezett igazgatója segíti az átadás-átvételt, bár hogy mi is az ő feladata, arra az Emmi bölcsei immár bő egy hete nem tudnak választ adni a 7óra7-nek.
Amíg nem tisztáztuk a színházcsinálás alapvető feltételeit, nem a tehetség számít, hanem a politikai hovatartozás, nincsenek tisztességes eljárások a színházvezetők kinevezésekor, alkalmatlan és gyűlöletkeltő személyek állnak társulatok élén, és a kiválasztódásról minden területen a hatalomnak való megfelelés dönt az értékteremtés helyett, addig nincs miről beszélni. Addig ezek a szakmai kérdések. (Koltai Tamás) |
Ja, hogy mi a probléma az Alföldi-féle Nemzetivel, azt a roppant nyájas Kerényi Imre fejtette ki szalonképes formába öntve a tévében: nincs „csúcsrajáratva” a szombat és a vasárnap – mondta az éves kötelezőt jóval meghaladó előadásszámot játszó színházról, és hát nincs víz a tóban (mert a színház támogatását jócskán csökkentették, de megnyugodhatunk, az új vezetőhöz új összeg is jár majd), meg nincs benne katarzis és érzelem. „Ez az édes drága jó Alföldi, ez egyszerűen kerüli a hősöket és a hősi helyzeteket, és kerül olyan dolgokat, hogy nem engedi, hogy meghatódjak, nem engedi azt, hogy feloldódjak, nem engedi azt, hogy felrepüljek. (…) Tulajdonképpen ez szórakoztató színház” – állította ki a bizonyítványt a Nemzetiről (és magáról) a miniszterelnöki főtanácsadó, aminek folyományaként jövőre bizonnyal meglátjuk, milyen a szeretet és öröm kultúrájának színháza.
Ha az ország úgy dolgozna, ahogyan a Nemzetiben zajlik a munka, akkor ez egy csodálatos ország lenne. (Törőcsik Mari) |
A Nemzeti jövendő igazgatóját illetően érdekes körülmény, hogy év elején, sajátos előzményeket követően a tudományos fokozat nélküli Vidnyánszky Attilát színházi intézetvezetőnek nevezte ki a Kaposvári Egyetem (Csáki Judit tanszékvezető ellenében), a jeles rendező színészosztályt is indított, amit a hírek szerint továbbvinne.
Ha nem lép fel mindenki a maga területén, és nem fogunk össze, ha nincs szolidaritás – elpusztul ez az ország. Vegetálni még vegetálhat, de mi lesz az ahhoz képest, amilyen szellemi kinccsel rendelkezik, amilyen lehetne? Ha nem teszünk ellene külön-külön és együtt – végünk van. Európában vagyunk. Csak úgy lehetünk magyarok, ha európaiak vagyunk. (Magyar Fruzsina) |
POSZT-problémák
Amúgy a nemzetis előadások közül a Hamlet nyert egy díjat a színikritikusoktól (Rába Roland mint a legjobb férfi epizódszereplő), akik díjazták a POSZT-ról látványosan hiányzó A mi osztályunk és Kaisers TV, Ungarn című előadásokat is. Igen, idén is botrányok övezték a POSZT válogatását, kezdve egy „negyedik válogató” megbízásával, Márta István jóvoltából, aki azóta már lemondott a POSZT-járól (hehe), hogy jövőre is lesznek botrányok, az bizonytalan, mindenesetre a tulajok (Pécs városa mellett a Magyar Színházi Társaság és az e szerepben újonnan megjelent Magyar Teátrumi Társaság) már jó előre igyekeztek biztosítani a veszélyes előadások távolmaradását, kritikus nem lesz válogató (persze a döntés szakmai), és például Alföldi Hamletje direktívaszerűen nem vehet részt a versenyben, mert a nézőteret nem nézőtérként használja. Alföldi Róbert igazán büszke lehet, hiszen ritkán szokták személyre szabni a válogatás feltételeit, na de egyszer mindent el kell kezdeni. (Ma már Zsótér Sándor kiváló Brecht-előadása, a Félelem és macskajaj a harmadik birodalomban sem vehetne részt a pécsi megmérettetésen, biztos, ami biztos.)
„Egy biztos: a POSZT már nem Magyarország legjobb előadásainak találkozója. Csak egy kirakat, ahová el kell jutni ahhoz, hogy egy alkotót, egy színházat elismerjenek. A nívóját elvesztette azzal, hogy a bejutás immár egyértelműen színházpolitikai alapon történik. Remek kérdés, hogy Pécs városának, mint a POSZT többségi tulajdonosának (nem a közgyűlésnek, hanem a polgároknak), mi szüksége van erre a kirakatra? Miért jó a pécsieknek, hogy évente összegyűlnek náluk a színházak, egyáltalán nem foglalkozva velük? Ugyanakkor a POSZT mostantól szimbólum is: az elhallgatás szimbóluma, a nem beszéljük meg a dolgokat szimbóluma, az érdekek mentén megkötött kompromisszumok szimbóluma. És természetesen reprezentatív esemény: a magyar színházi élet korhű, precíz és szemléletes leképezése” – írtuk a POSZT-összegzőnkben, többek között annak kapcsán, hogy a POSZT-ból gyakorlatilag sikerült kiszervezni, és ekképpen marginalizálni a függetlenek jelenlétét. Külön fesztivált kaptak a város szélén: a FESZTáv nevű rendezvénysorozatot a Zsolnay-negyedben, amely nem ellenfesztiválként definiálta önmagát, hanem olyan különleges eseményeket vonultatott fel, amik a kőszínházak falain belül – mindegy, hogy vidéki vagy városi – nem tudnak megszületni. A FESZ nem tett úgy, mintha nem lennének problémák, úgy tűnik, hogy nagyon is realizálta a problémákat, sokkal inkább a megoldás és az út keresése a céljuk, mintsem a dobálózás. Nem elégedetlenkedtek hangosan azon, hogy a független produkciók közül egyetlen előadást sem válogattak be a versenyprogramba, de ez nem jelenti azt, hogy elfogadták – erre remek bizonyíték a FESZTáv. Ugyanakkor sokat elárul a POSZT-ról, hogy a magyar színházat külföldön reprezentáló rendezőknek és társulatoknak, akik rengeteg fesztiválmeghívással a hátuk mögött járják Európát, esélyük sem volt bejutni a fesztiválra – mert függetlenek (és nem azért, mert lecsúsztak, hanem mert így döntöttek).
Azt mondanám, hogy olyan társulat szeretnénk lenni a jövőben is, akik azonnal visszacsatolnak arra, amit látnak, ami történik velük és amit érzékelnek a világ és az ország változásaiból. (Fábián Péter) |
Persze ne legyünk naivak, jól tudjuk, mi a baj ezekkel a függetlenekkel: hát hiányzik belőlük a remény és a pátosz, amely nemzeti színjátszásunk központi direktíváiban (by Vidnyánszky Attila & Kerényi Imre) központi szerepet játszik. Magunk is meglepődtünk, hányszor írtuk le idén, mennyire eltávolít a hamis pátosz, és mennyire álságos hazug reményt kenni a valóságra (itt egy konkrét cikk erről), s most, az év végén azzal szembesülünk: ez lesz az elvárt norma. Patetikus, a hétköznapoktól lehetőleg minél távolibb előadások szülessenek a magyar színpadokon: erre lehet majd kapni a támogatást a Magyar Művészeti Akadémia égisze alá rendelt Nemzeti Kulturális Alaptól, talán jövőre megszületik a műsorjóváhagyó iroda is, ha haladunk ezen az úton. Pedig a pátosz és a remény olyan tartalmak és eszközök, amelyek tudnak hitelesek lenni, ha nem ez lenne a Fő Mondanivaló maga: ebben az esetben ezek önmagukat oltják ki. Majd meglátjuk.
Politika közvetetten és közvetlenül
Csakhogy akik értenek hozzá, például színházi neveléssel foglalkozó társulatok, azok jelentős részének csökkentették az állami támogatását. Persze ez a teljes független színházi szféra problémája lett 2012-ben, amikor novemberben arról értesültek az alkotók, hogy a megítélt, de addig ki sem fizetett 2012-es támogatások több, mint egyharmadát zárolja a kormány. Lett rosszízű nyilatkozatháború (L. Simon László kontra Mundruczó Kornél), videóüzenet-csata (kontra, rekontra, szubkontra) – és mindenki meglepetésére a függetlenek győztek: a kormány karácsonyi ajándékként úgy határozott: kifizeti a 2012-es támogatások teljes összegét. E döntés utólagos fényében érdemes nézni a jó kiállású kormánytisztviselők videóját, amelyben megindokolják a zárolást.
A FESZ összeállítása: Reálisan a kultúrafinanszírozásról
Ha a politikának engedelmes tömegre van szüksége, a piacnak meg öntudatlan vásárlóerőre, akkor a lehető legjobb irányban mennek a dolgok (Schilling Árpád) |
Az év során megszűnt a Budapesti Kamaraszínház, számos színészt és színházi munkást sodorva egzisztenciális válságba, noha szakmai szempontból egyszerűen védhetetlen volt a bezárás. Ugyancsak becsukták a Játékszín kapuját, ám a szemfüles Németh Kristóf a Kamaraszínházból megkaparintotta a kulcsot, és nem teljesen tisztázott körülmények között újranyitotta a körúti színpadot, a Kamaraszínház előadásait „átmentve” oda. Volt itt is nyilatkozatháború, az előző direktor, Balázsovits Lajos és az új Játékszín-direktórium között.
Ha egy színházigazgató kinevezésével nem ért egyet a közvélemény, akkor az emberek kimennek az utcára – Nyugat-Európában ez elképzelhetetlen. Fantasztikus, hogy ennyire fontos a színház. (Berzsenyi Bellaagh Ádám) |
Közben Dörner György belakta az Új Színházat, noha nézőt a hírek szerint eléggé nehezen lehet találni a magyar művek (és Pozsgai Zsolt) színháza számára, és jónéhányan nemtetszésüket fejezték ki, hogy a Csurka platformján állók így lettek kifizetve.
Számunkra a művészi szabadság evidencia, autonóm és sérthetetlen. Mindig lesznek, akik leveleket írnak, hogy tiltsunk be kiállításokat és színházi előadásokat, de ilyet nem fogunk tenni. (L. Simon László) Fotó: Marjai János / MTI |
Dörner kinevezése ellen a bécsi Burgtheater és további tizenegy osztrák teátrum, a Brüsszeli Nemzeti Színház, valamint lengyel, szlovén, német, francia, görög, belga és spanyol színházak is tiltakoztak: az előadások után felolvasott memorandumban reagáltak a budapesti Új Színház élén bekövetkezett változásra. A műintézetben azóta is folyik a jókedvű munka, az emberierőforrás-miniszter karácsonyi ajándékként 15 millióval segítette ki a Dörner-Pozsgai kettőst, mert hát a kongó nézőtérből nem csurog be a taó sem, így két bemutató finanszírozását máshogyan nem lehetett megoldani.
Magyar Fruzsina dramaturg beszéde az Új Színház előtti tüntetésen 2012. február 1-jén
Aztán a Trafó-botrány: Bozsik Yvette mintegy tíz percig volt (lett volna) az intézmény igazgatója, de lemondott, mert állítólag nem bírta a sok támadást. Itt is dúlt a nyilatkozatháború, aztán végül Nagy József táncművész lett az újabb pályázat nyertese, aki – másodszorra ugyan, de – reális alternatívát kínált a kortárs művészeti központ számára.
Az Operából kirúgták a közalkalmazottakat, tiltakozás tiltakozást követett, a szokásos nyilatkozatháborúval, bíróság bevonásával. Aztán kiírták a főigazgatói pályázatot. Apropó, pályázatok: Jordán Tamás maradt igazgató Szombathelyen, többfelvonásos bohózat után Szikora János lett a székesfehérvári direktor, Pataki András lett a Soproni Petőfi Színház vezetője, Miskolcon pedig Kiss Csaba váltotta Halasi Imrét (és Miskolcon el is kezdődött a tudatos színházépítés folyamata). Szegeden viszont az egri gagyigyár egyik vezető alakját, Kelemen Csabát, az egyik helyi potentát barátját igyekeznek a nagy múltú Szegedi Szabadtéri Játékok élére ültetni – ennek érdekében a helyi Fidesz-KDNP-Jobbik összefogás törvénytelenül leváltotta Bátyai Edinát, a céget eddig gazdaságilag és szakmailag sikerrel vezető ügyvezetőt. Ha már Eger szóba került: kiderült, Székhelyi József nemkívánatos személy, és a helyi Földszint 2. Színházat működtető Nádasy Erika színésznő sem léphet fel önkormányzati rendezvényen. Persze az nem úgy volt – mondta az önkormányzat, pedig úgy volt.
Babarczyék azt gondolták, hogy amíg élnek, addig a kezükben tudják tartani ezt az egészet. Tévedtek. Most nagyon rossz utakat látok. (Kaszás Gergő) |
És amit szabad Jupiternek alapon eljutottunk oda, hogy egy falu polgármestere betiltott egy színházi előadást. Konkrétan Bárdudvarnokon Medve Balázs polgármester aláírásával a Bölcsődal című előadás (írásunk itt) bemutatójára érkezők csak egy A/4-es papírt olvashattak arról, hogy az előadás „minősíthetetlen tartalmi elemei miatt” elmarad. A Kaposvári Egyetem vizsgaelőadását az egyetem vendégházában végül megtartották, ám az akkoriban feltett kérdéseink ma is élnek: szabad-e egy kulturális rendezvény arculatát korlátok közé szorítani az önkormányzat ízlésének megfelelően? Hogy veszi magának a bátorságot demokráciában bármilyen hatalom, hogy eldöntse az emberek helyett: mi való nekik és mi nem, arra hivatkozva, hogy vidéki embereknek ilyen nem kell, ezzel is lenézve őket? És meddig hagyható, hogy különböző kiskirályok, uracsok, hatalmaskodók a maguk érdeke és ízlése szerint döntsenek arról, mi támogatott és mi nem, és a szakmai szempontok teljes kizárásával magabiztosan és ideológiájuk egyetlen igaz voltának megdönthetetlen hitében papoljanak a helyesről és a helytelenről?
A kis magyar valóságon belül is nagyon szomorú ez az egész. Ezért és sok más miatt is nagyon fontos lenne európainak gondolni magunkat itt, Magyarországon. Nem biztos, hogy ez a jó irány, amerre most megyünk, sőt: ez nem is irány. Nincsenek illúzióim, de ettől függetlenül én megyek feléjük. (Gergye Krisztián) |
„A kultúrának mindig is függetlennek kell lenni, sőt, az államot arra kell használni, hogy független is tudjon maradni” – mondta egy beszélgetésen Mundruczó Kornél rendező, aki szerint a rendszerváltás előtt természetes volt, hogy nincs független kultúra, az viszont rémisztő, hogy huszonkét évvel a rendszerváltás után sincs, és nem is volt.
Boldog új évet kívánunk!
Címkék
2 hozzászólás
A kép sajnos a negatívumok felsorolásában tökéletes és valós, még azzal kiegészíthető, hogy a hírek szerint Balázs Péter már ott köröz a Víg felett, meg hogy a Thália milyen különös extra szerződésekkel tudott csábítani nem dobravert forrásból.
Amit azért hozzátennék, hogy van kis remény: a Nemzeti elmúlt két évadja egészében a magyar színháztörténet aranybetűs lapjaira kívánkozik; van egy tökéletes Katonánk, egy nagyszerű Örkényünk, egy kiváló Radnótink, egy egyedülálló Pintérünk és (még) egy régi időket megtartani akaró és tudó Vígünk – amelyeknek nem egy-egy előadása, hanem az összképe kiemelendő.
Nagyon tetszik!!!