Twitter Facebook

Ottlik Géza

Iskola a határon színmű · ifjúsági

Bárka Színház


7óra78 pont
Közösség8.00 pont
Korhatárifjúsági
Iskola a határon - Gados Béla, Dér Zsolt – Bárka Színház: Iskola a határon

7óra7-nézőpont

Iskola a Bárkában · 8 pont

Közhelyesen nehéz vállalkozásnak szoktuk nevezni azt a helyzetet, amikor egy szinte önmaga mítoszává vált művet adaptálnak más médiumra. Hát még ha arról van szó, hogy szinte kizárólag gyerekszereplőkkel akarunk egy komoly, míves, önmagán túlmutató előadást létrehozni. A kettő kombinációja pedig – szinte heroikus vállalás. Márpedig egészen pontosan ezt valósítja meg a Bárka Színház Iskola a határon című előadása. Ottlik Géza regénye önálló életre kel és értelemre lel a Bárka stúdiójában. Vidovszky Györgynek ugyanis releváns elképzelése van a műről. Sőt, ezt érvényes és élvezetes módon közvetíti, és – korábbi munkái alapján – egyértelműen nagyon jól beszél a fiatalok nyelvén.

(tovább)

Tartalom

Szereplők

Dér Zsolt Medve
Szabó Gábor Czakó
Papp Attila Szeredy
Koloszár András Halász
Mesés Gáspár Eynatten
Blahó Gergely Orbán
Juhász Lajos Merényi
Pomlényi Attila Homola
Bárdi Gergő Mufi
Jancsik László Tóth
Gados Béla Schulze Hanák Orvos
Varga Anikó Anya
Dóra Béla Burger
Horváth Zoltán Bébé

Stáb

Díszlettervező:Bozóki Mara
Jelmeztervező:Szuly Ágota
Zene:Faragó Béla
Mozgás:Gyevi-Bíró Eszter
Átdolgozta:Gyarmati Kata
Dramaturg:Gyarmati Kata
Asszisztens:Szigeti Orsolya
Rendező:Vidovszky György
Bemutató időpontja2006. szeptember 1., 19:00

Előadások