Twitter Facebook
Az Eger-dosszié · Az Eger-dosszié

Szakmai és gazdasági felelőtlenséggel vádolják a volt egri direktort


2011. március 11., 18:30
>>> AZ EGER-DOSSZIÉ – a sorozat korábbi írásai itt olvashatók!

Images_5811
Gárdonyi Géza Színház
Szakmai és gazdasági felelőtlenséggel vádolja a Heves Megyei Önkormányzat által létrehozott, az elmúlt ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló eseti bizottság az egri Gárdonyi Géza Színház korábbi igazgatóját, Csizmadia Tibort.

A belső vizsgálat szerint miközben a színházi büfét üzemeltető cég 7,5 millió forintos bérletidíj-tartozást halmozott fel, a cég által elvégzett más szolgáltatásokat azonban kifizette a színház, és nem a tartozásból vonta le az összeget. Több gazdasági társasággal kötött külső szerződés esetében hiányoznak a teljesítési igazolások, illetve nem szerepel igazgatói aláírás az általa használt hivatali gépkocsi menetlevelén – sorolta Csőgér Bálint fideszes bizottsági tag az erről szóló sajtótájékoztatón.

Gulyás Istvánnal, illetve a színház közönségszervezőjeként működő feleségével kapcsolatban megállapították, hogy a kettőjük nevéhez fűződik az intézmény teljes hivatali célú saját gépkocsihasználatának 52,8 százaléka. Barta Dórával kapcsolatban kiderítették, hogy nem rendelkezik a tánctagozat vezetéséhez szükséges felsőfokú végzettséggel. Ugyanakkor összeférhetetlenséget vet fel, hogy a tánctagozat-vezető által birtokolt betéti társaság számlákat bocsátott ki a színház mint megrendelő részére – közölte Csőgér Bálint.

Barta Dóra igazgatói pályázatában jelezte, hogy a Kossuth-díjban, a Magyar Köztársaság kiváló művésze és a Magyar Köztársaság érdemes művésze díjban részesített személy mentesül a meghatározott végzettség, szakképesítés megszerzésének követelménye alól – ő pedig 2007-ben Érdemes művész kitüntetésben részesült.

Csizmadia Tibort az általa rendezett Olympia premierje előtt negyven perccel értük el a Gárdonyi Géza Színházban, ő nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.


A legfőbb ügyészségen tesz feljelentést korrupció gyanúja miatt Szíki Károly színész az egri igazgatói pályázattal kapcsolatban. Szíki, mint sajtótájékoztatóján elmondta, többek között esélyegyenlőtlenség megteremtésével vádolja Ponyi Lászlót, az egri humán erőforrás iroda vezetőjét, Blaskó Balázs igazgatót pedig azzal, hogy felhasználta az ő pályázatát. „Ponyi nem rejtette véka alá, hogy az egyik pályázó előtt mindig nyitva áll az ajtaja, míg a másikat köszönésre sem méltatja. Még az sem gördített erkölcsi akadályt nevezett irodavezető elé, hogy a meghallgatás szünetében az általa preferált személlyel hosszas és meghitt baráti beszélgetést folytasson, miután az illető éppen bemutatta pályázatát. Ez nem volt más, mint velem szembeni nyíltszíni provokáció” – állítja Szíki, aki összeférhetetlenségi okokból kifogásolja azt is, hogy a döntőbizottság színész tagjai közül az egyik a Blaskó Balázs vezette szakszervezet tagja volt, másikuk pedig jó barátja a kinevezett igazgatónak. Szíki hozzátette: nem „savanyú a szőlő” alapon vádaskodik, hiszen már a pályázatba is beleírta, hogy nincs esélye a pályázat megnyerésére, mert „Blaskó Balázsnak odaígérték azt, még a kiírás előtt”. Szíki hozzátette: hamarosan további részletek látnak napvilágot a színház újonnan kinevezett vezetőinek visszaéléseiről és sajátos módszereiről.

AZ EGER-DOSSZIÉ – írások a 7óra7-en

2011. március 11.: Áthidalhatatlan távolság – Eger színháza nem folytathatja a Quartet Fesztivált
2011. március 7.: Eger: Leváltották a rendezőt és a színészeket
2011. március 4.: Interjú – Görög László: „Napokig foglalkozni kell vele”
2011. február 28.: Interjú – Kaszás Gergő: „A hátraarchoz nem tudok csatlakozni”
2011. február 24.: Interjú – Ötvös András: „Itt minden színház volt”
2011. február 21.: Eger, 2011: Egy nyertes színházigazgatói pályázat
2011. február 21.: Eger, 2011: Egy vesztes színházigazgatói pályázat
2011. február 16.: „Ember: küzdj és bízva bízzál!” – Blaskó kontra Koltai az egri színház ügyéről
2011. február 11.: Egy örökös tag levele az új igazgatóhoz – Szegvári Menyhért: „Nem érthetek egyet”
2011. február 4.: Az erkölcs képe és a gyalázat arca – Blaskó Balázs bemutatkozott az egri társulatnak
2011. február 1.: Állvatapssal búcsúztatta az egri színház társulata Csizmadia Tibort
2011. január 28.: Blaskó Balázs az egri színház igazgatója – „Demokratikusan előkészített diktatúra”
2011. január 18.: Eger: Blaskót támogatja a bizottság
2011. január 7.: Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára

Címkék

Gárdonyi Géza Színház

A téma folytatása

Zsótér Sándor: „Ez igazán szép vége a történetnek” 2011. március 15., 12:30

Blaskó Balázs: „Lelkük rajta, ha lőnek” 2011. március 17., 13:15

Blaskó Balázs: A 180 fok nem hátraarc 2011. március 22., 14:00

Látogatók - a színészek is leváltva 2011. március 23., 10:30

Folytatódik az egri botrány: leváltották Barta Dórát a tánctagozat éléről 2011. március 25., 18:00

Szabó Emília: „Inkább a bizonytalanság, mint a biztos rossz” 2011. március 26., 16:30

Gondolatok a remény színházáról 2011. március 28., 10:30

Felállt az egri tánctagozat - Barta Dóra: „Igenis baj van, mégpedig nagy baj” 2011. március 29., 16:00

Jogszabálysértés miatt perli az egri színházat Barta Dóra 2011. április 5., 20:50

Ilyen lesz a válaszok színháza Egerben 2011. április 12., 20:00

Hűtlen kezelés után nyomoz a rendőrség az egri színházban 2011. április 19., 00:00

Nem vagyunk láthatatlanok! Petíció Barta Dóra és társulata mellett 2011. május 2., 14:00

Eger és Kassa: baráti kapcsolatok 2011. május 6., 18:00

A pusztulás képei a Requiemben - Utoljára lép fel a távozó tánctagozat Egerben 2011. május 14., 10:30

750 aláírás Barta Dóra tánccsoportja mellett 2011. május 27., 11:00

Eger: Nincs évadértékelés, nincs pénz, nincs szerződtetés 2011. június 3., 18:30

„Minden anyagi kiadást minimalizálni” – biztonságban az egri színház következő évada 2011. augusztus 23., 17:00

Nádasy Erika inkább nyugdíjba megy - „Már oda sem vagyok írva” 2011. augusztus 26., 17:30

Nádasy Erika: „Elkezdünk építkezni” – Kőszínházból lakásszínházba 2011. szeptember 28., 13:30

Korábbi hírek e témában

Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára 2011. január 7., 11:30

Eger: Blaskót támogatja a bizottság 2011. január 18., 18:15

Blaskó Balázs az egri színház igazgatója – „Demokratikusan előkészített diktatúra” 2011. január 28., 14:15

Állvatapssal búcsúztatta az egri színház társulata Csizmadia Tibort 2011. február 1., 10:30

Az erkölcs képe és a gyalázat arca – Blaskó Balázs bemutatkozott az egri társulatnak 2011. február 4., 10:30

Egy örökös tag levele az új igazgatóhoz - Szegvári Menyhért: „Nem érthetek egyet” 2011. február 11., 22:40

„Ember: küzdj és bízva bízzál!” - Blaskó kontra Koltai az egri színház ügyéről 2011. február 16., 20:30

Eger, 2011: Egy vesztes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 09:30

Eger, 2011: Egy nyertes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 11:00

Ötvös András: „Itt minden színház volt” 2011. február 24., 15:15

Kaszás Gergő: „A hátraarchoz nem tudok csatlakozni” 2011. február 28., 15:30

Görög László: „Napokig foglalkozni kell vele” 2011. március 4., 13:45

Eger: Leváltották a rendezőt és a színészeket 2011. március 7., 13:20

Áthidalhatatlan távolság – Eger színháza nem folytathatja a Quartet Fesztivált 2011. március 11., 10:30

3 hozzászólás

K.K. Kitti több mint 4 éve

Kezd elcsúnyulni a dolog….

Baucis több mint 4 éve

Eddig sem volt szép.

neni több mint 4 éve

Most még megpróbálják meghurcolni Csizit. Aljas és utolsó dolog, amit művelnek.