Twitter Facebook

Nem vagyunk láthatatlanok! Petíció Barta Dóra és társulata mellett


2011. május 2., 14:00

Petíciót indítottak egri nézők Barta Dóráért és társulatáért. A http://www.peticiok.com/barta_dora_es_tarsulata_kell_egernek címen olvasható szöveg kiáll a város táncosai, illetve a Gárdonyi Géza Színházból távozó valamennyi művész mellett.

Images_7059
Fotó: Gál Gábor / fotoda.hu
Idők folyamán - Barta Dóra
A petíció megfogalmazói már lassan láthatatlannak érzik magukat. Most viszont szeretnék közölni, hogy igenis élnek, és hangot tudnak adni véleményüknek. „Mi eddig is – pontosan fogalmazva, eddig – ott ültünk a nézőtéren, és vártuk a csodát, ami nem pártolt el tőlünk, mert valamilyen módon mindig megmutatkozott számunkra. Hol katarzis, hol meghökkenés, hol temérdek kérdés formájában, melyekről órákig, napokig, akár hetekig lehetett gondolkodni, vitatkozni, beszélgetni akár a büfében, a facebookon, vagy csak az utcán sétálgatva. Mindezek hatására valóban azt érezhettük, hogy kicsit többek lettünk, hiszen tanulhattunk másokról, láthattunk olyan hibákat, melyeket akár mi is elkövettünk, és ráébredhettünk arra, hogy valamit muszáj tennünk. A színház felnyitotta a szemünket, és rájöttünk, milyen is az élet valójában. Ide vezetett az a sok kérdés, melyet egy-egy előadás alkalmával kaptunk, idáig. Azonban a készre gyártott, instant válaszok, amiket a torkunkon próbálnak letuszkolni, kissé megfekszik a gyomrunkat.

Akkor válik igazán belsővé és biztossá egy meggyőződés, egy érték ha azt személyes átdolgozás előzi meg. És hogy a felnőtt és felelős identitásnak ezek is részét képezik? Ha már egyszer ilyen nagyon felelős honpolgárokat akarnak belőlünk nevelni, legalább legyenek következetesek!

A színészeink, már bármi történjen is, távoznak Egerből. Nehéz szívvel, de elengedjük őket, tudva azt, bárhol is legyenek, mi is ott leszünk, és ha nem is egészen, de csipetnyi részleteket visszakaphatunk abból, ami itt zajlott.

De, hogy a táncosokkal is ugyanez történjen? Azt már nem! Tájékoztatnánk önöket, hogy itt egy igencsak színvonalas és belevaló műhely kezdett alakulni. Barta Dóra és társulata, előadásról előadásra tovább kalauzolt minket a tánc, számunkra eddig még ismeretlen világába. Aki ott ült a nézőtéren, az megtapasztalhatta, hogy minden darabbal valami újat és izgalmasat mutattak meg nekünk, a művészet élvezetének egy egészen más aspektusát tárták fel előttünk. Ráébredhettünk, hogy nem csak szavakkal fejezhetőek ki olyan dolgok, melyek körül vesznek minket. Rettentő fájó lenne, ha ennek a szellemi és művészeti kalandnak is vége szakadna itt.

Hatalmas könnyelműségnek tartjuk a város részéről azt, hogy ennyi elismert táncművészt, akik számos díjjal rendelkeznek, akikhez nemzetközileg elismert koreográfusok jöttek, hogy velük dolgozhassanak, csak úgy elengedné. Tiltakozunk ez ellen! Hatalmas veszteséget jelentene, ha itthagynának minket.

Annak idején még a császár jóváhagyásától függött, hogy Mozart egy operája hány előadást érhetett meg. (Ha némi hitelt adunk az Amadeus című filmnek, ott a Figaro házassága bemutatóján elásította magát, a darabot alig néhányszor játszották. Az utókor nem a császárt igazolta.) Azóta több, mint 250 év telt el. Az viszont nem egy jó jel, ha ma, itt, ennyi év múltán, nem szakértő hatalmasok személyes preferenciáján múlik egy művészi alkotás, vagy együttes léte. Ezt mi nem vagyunk hajlandóak elfogadni!

Ha a város valóban szeretné itt tartani a fiataljait, sőt másokat is idevonzani, akkor igenis vegyék figyelembe annak művészeti és szellemi igényeit is! Ne lehetetlenítsék el Barta Dóráék társulatát, hanem tegyenek maradásukért!"

A petícióhoz csatlakozni lehet a http://www.peticiok.com/barta_dora_es_tarsulata_kell_egernek oldalon.

Kapcsolódó:
Az Eger-dosszié
Felállt az egri tánctagozat – Barta Dóra: „Igenis baj van, mégpedig nagy baj”

Címkék

Barta Dóra Gárdonyi Géza Színház

A téma folytatása

Eger és Kassa: baráti kapcsolatok 2011. május 6., 18:00

A pusztulás képei a Requiemben - Utoljára lép fel a távozó tánctagozat Egerben 2011. május 14., 10:30

750 aláírás Barta Dóra tánccsoportja mellett 2011. május 27., 11:00

Eger: Nincs évadértékelés, nincs pénz, nincs szerződtetés 2011. június 3., 18:30

„Minden anyagi kiadást minimalizálni” – biztonságban az egri színház következő évada 2011. augusztus 23., 17:00

Nádasy Erika inkább nyugdíjba megy - „Már oda sem vagyok írva” 2011. augusztus 26., 17:30

Nádasy Erika: „Elkezdünk építkezni” – Kőszínházból lakásszínházba 2011. szeptember 28., 13:30

Korábbi hírek e témában

Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára 2011. január 7., 11:30

Eger: Blaskót támogatja a bizottság 2011. január 18., 18:15

Blaskó Balázs az egri színház igazgatója – „Demokratikusan előkészített diktatúra” 2011. január 28., 14:15

Állvatapssal búcsúztatta az egri színház társulata Csizmadia Tibort 2011. február 1., 10:30

Az erkölcs képe és a gyalázat arca – Blaskó Balázs bemutatkozott az egri társulatnak 2011. február 4., 10:30

Egy örökös tag levele az új igazgatóhoz - Szegvári Menyhért: „Nem érthetek egyet” 2011. február 11., 22:40

„Ember: küzdj és bízva bízzál!” - Blaskó kontra Koltai az egri színház ügyéről 2011. február 16., 20:30

Eger, 2011: Egy vesztes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 09:30

Eger, 2011: Egy nyertes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 11:00

Ötvös András: „Itt minden színház volt” 2011. február 24., 15:15

Kaszás Gergő: „A hátraarchoz nem tudok csatlakozni” 2011. február 28., 15:30

Görög László: „Napokig foglalkozni kell vele” 2011. március 4., 13:45

Eger: Leváltották a rendezőt és a színészeket 2011. március 7., 13:20

Áthidalhatatlan távolság – Eger színháza nem folytathatja a Quartet Fesztivált 2011. március 11., 10:30

Szakmai és gazdasági felelőtlenséggel vádolják a volt egri direktort 2011. március 11., 18:30

Zsótér Sándor: „Ez igazán szép vége a történetnek” 2011. március 15., 12:30

Blaskó Balázs: „Lelkük rajta, ha lőnek” 2011. március 17., 13:15

Blaskó Balázs: A 180 fok nem hátraarc 2011. március 22., 14:00

Látogatók - a színészek is leváltva 2011. március 23., 10:30

Folytatódik az egri botrány: leváltották Barta Dórát a tánctagozat éléről 2011. március 25., 18:00

Szabó Emília: „Inkább a bizonytalanság, mint a biztos rossz” 2011. március 26., 16:30

Gondolatok a remény színházáról 2011. március 28., 10:30

Felállt az egri tánctagozat - Barta Dóra: „Igenis baj van, mégpedig nagy baj” 2011. március 29., 16:00

Jogszabálysértés miatt perli az egri színházat Barta Dóra 2011. április 5., 20:50

Ilyen lesz a válaszok színháza Egerben 2011. április 12., 20:00

Hűtlen kezelés után nyomoz a rendőrség az egri színházban 2011. április 19., 00:00

0 hozzászólás