Twitter Facebook

„Minden anyagi kiadást minimalizálni” – biztonságban az egri színház következő évada


2011. augusztus 23., 17:00

Az év végéig rendelkezésre állnak az egri Gárdonyi Géza Színház működéséhez szükséges források, így biztonságban lejátszható az évad – mondta Blaskó Balázs, a teátrum direktora a színház keddi évadnyitó társulati ülésén.

Images_8866
Gárdonyi Géza Színház
Az igazgató felidézte, hogy három hónapja még az intézmény léte is veszélyben forgott, miután adósságrendezési eljárás indult a fenntartó Heves Megyei Önkormányzat ellen.

Mint Blaskó Balázs kifejtette, ebben a helyzetben a színház segítségére sietett a város, illetve kormányzati támogatásra is számíthatnak.

„Nem utolsósorban komoly bizalmat szavazott a város színházszerető közönsége a teátrumnak azzal, hogy júliustól időarányosan kétszer annyi bérletet értékesítettünk, mint az azt megelőző évad előtt” – emelte ki a direktor. Arról is beszámolt, hogy a színházi szakma is felajánlotta segítségét, a többi között a kecskeméti, a szolnoki és a veszprémi színház vezetője kínált fel díszleteket és jelmezeket.

Az igazgató szólt arról, hogy tizennégy fiatal tehetséggel erősítették meg a színház 1988 óta egységes törzsgárdáját, őket nyolcvan jelentkező közül választották ki. A teátrum tánctagozatához nyolc ifjú táncos csatlakozott.

„Ugyan a partot elhagyta a hajó, de még nem tudni, hogy hová érkezik meg. Minden anyagi kiadást minimalizálni és minden személyi erőt maximalizálni kell a társulat tagjainak közös jövője és a színház jövője érdekében” – mondta Blaskó Balázs.

Az évadnyitó társulati ülésen elhangzott, hogy „magyar évad” lesz a 2011-2012-es, ugyanis a színház kizárólag magyar szerzők műveit tűzte műsorára. Bemutatják Sütő András Káin és Ábeljét, Háy Gyula Mohács című tragédiáját és Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát.

A zenés műfajt képviseli a Huszka Jenő-Szilágyi László szerzőpáros Mária főhadnagy című operettje és a Rákóczi Ferenc életét bemutató A fejedelem című musical, Moravecz Levente, Balásy Szabolcs és Horváth Krisztián alkotása. Szerepel még a nagyszínpad műsorán a Csíksomlyói Passió, Fazekas Mihály klasszikusa Schwajda György átdolgozásában Ludas Mátyás címmel, valamint az Eltüsszentett birodalom című mesejáték. Utóbbit a Küttel Dávid-Hajtó Aurél-Halmi Zoltán trió jegyzi.

A stúdiószínpadon két művel is képviselteti magát Egressy Zoltán: a Sóska, sültkrumpli című szatirikus játékkal és a Vesztett édennel, ami Madách Imre életét kíséri végig. Egy egri szerző, Magyar Elemér Keresd a nagyapát című darabja is helyet kapott a stúdiószínpad repertoárjában.

Emellett a Tánctagozat két önálló produkcióval mutatkozik be: lesz egy táncjáték Liszt Ferenc Les Préludes-ére koreografálva, és eltáncolják Bartók művét, A fából faragott királyfit is.

Kőszínházon kívül is bemutatkozik a társulat: Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjével egy valódi cirkuszi sátorban, illetve az Uránia film- és revüszínházban hétvégenként kabaré-összeállítással.

Images_8878
A Gárdonyi Géza Színház társulata

Új tagokkal is bővül a társulat, a Pesti Magyar Színház Akadémiájáról öten érkeznek: Bánfi Kata, Nagy Barbara, Nánási Ágnes, Endrédi Gábor és Radvánszki Szabolcs. A következő évadtól kezdve az egri színház társulatának tagja még Káli Gergely, Ozsgyáni Mihály, Marjai Virág, valamint a Kaposvári Egyetemen végzett Nagy Karina és Szik Juliska.

MTI/7óra7

Kapcsolódó:

>>> Az Eger-dosszié

Címkék

A téma folytatása

Nádasy Erika inkább nyugdíjba megy - „Már oda sem vagyok írva” 2011. augusztus 26., 17:30

Nádasy Erika: „Elkezdünk építkezni” – Kőszínházból lakásszínházba 2011. szeptember 28., 13:30

Korábbi hírek e témában

Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára 2011. január 7., 11:30

Eger: Blaskót támogatja a bizottság 2011. január 18., 18:15

Blaskó Balázs az egri színház igazgatója – „Demokratikusan előkészített diktatúra” 2011. január 28., 14:15

Állvatapssal búcsúztatta az egri színház társulata Csizmadia Tibort 2011. február 1., 10:30

Az erkölcs képe és a gyalázat arca – Blaskó Balázs bemutatkozott az egri társulatnak 2011. február 4., 10:30

Egy örökös tag levele az új igazgatóhoz - Szegvári Menyhért: „Nem érthetek egyet” 2011. február 11., 22:40

„Ember: küzdj és bízva bízzál!” - Blaskó kontra Koltai az egri színház ügyéről 2011. február 16., 20:30

Eger, 2011: Egy vesztes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 09:30

Eger, 2011: Egy nyertes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 11:00

Ötvös András: „Itt minden színház volt” 2011. február 24., 15:15

Kaszás Gergő: „A hátraarchoz nem tudok csatlakozni” 2011. február 28., 15:30

Görög László: „Napokig foglalkozni kell vele” 2011. március 4., 13:45

Eger: Leváltották a rendezőt és a színészeket 2011. március 7., 13:20

Áthidalhatatlan távolság – Eger színháza nem folytathatja a Quartet Fesztivált 2011. március 11., 10:30

Szakmai és gazdasági felelőtlenséggel vádolják a volt egri direktort 2011. március 11., 18:30

Zsótér Sándor: „Ez igazán szép vége a történetnek” 2011. március 15., 12:30

Blaskó Balázs: „Lelkük rajta, ha lőnek” 2011. március 17., 13:15

Blaskó Balázs: A 180 fok nem hátraarc 2011. március 22., 14:00

Látogatók - a színészek is leváltva 2011. március 23., 10:30

Folytatódik az egri botrány: leváltották Barta Dórát a tánctagozat éléről 2011. március 25., 18:00

Szabó Emília: „Inkább a bizonytalanság, mint a biztos rossz” 2011. március 26., 16:30

Gondolatok a remény színházáról 2011. március 28., 10:30

Felállt az egri tánctagozat - Barta Dóra: „Igenis baj van, mégpedig nagy baj” 2011. március 29., 16:00

Jogszabálysértés miatt perli az egri színházat Barta Dóra 2011. április 5., 20:50

Ilyen lesz a válaszok színháza Egerben 2011. április 12., 20:00

Hűtlen kezelés után nyomoz a rendőrség az egri színházban 2011. április 19., 00:00

Nem vagyunk láthatatlanok! Petíció Barta Dóra és társulata mellett 2011. május 2., 14:00

Eger és Kassa: baráti kapcsolatok 2011. május 6., 18:00

A pusztulás képei a Requiemben - Utoljára lép fel a távozó tánctagozat Egerben 2011. május 14., 10:30

750 aláírás Barta Dóra tánccsoportja mellett 2011. május 27., 11:00

Eger: Nincs évadértékelés, nincs pénz, nincs szerződtetés 2011. június 3., 18:30

0 hozzászólás