Görög László: „Napokig foglalkozni kell vele”

>>> AZ EGER-DOSSZIÉ – a sorozat korábbi írásai itt olvashatók!

Távozik a Gárdonyi Géza Színház társulatából Görög László. A 2002 óta Egerben játszó színésszel munkákról és harcokról, bizalomról és megválaszolatlan kérdésekről, illetve a színház és a színészek társadalmi helyzetéről beszélgettünk.

► Az ördög nem alszik című zenés komédiát rendezted most Komáromban. Ez volt ott talán a harmadik munkád.

Görög László (GL): Igen, de volt közben egy nagy szünet. Verebes István hívott először, az Ármány és szerelemre, aztán a következő évben a Vérnászt rendeztem, és tervben volt a folytatás, de ez – általában egyeztetési nehézségek miatt – nem jött össze. Emlékszem, egyszer Ármány és szerelem próbám volt Komáromban, rögtön utána beugrottam a kocsiba, és hajtottam az M1-esen Pesten át Eger felé, rohantam, mert este Oidipuszt játszottam. Hatalmas hóesés. Még szürke csíkot se látsz, fehérség mindenütt. Egy fél órán múlt, hogy nem rekedtem a lezárt autópályán – én meg csak száguldottam, hogy el ne késsek, aztán azon kaptam magam, hogy előadás végén a jeges vízben feküdve eszmélek föl: Úristen! Mi történik velem?! Mit csinálok én?! Hálát adtam az égnek, hogy túléltem azt a napot, és azt mondtam: soha többet nem vállalok ilyet. A rettenetes sok utazás teljesen szét tudja tépni az embert.

Aztán mégis, csinálom újra. Délelőtt próba Komáromban, este előadás Egerben, vagy Nyírbátorban, vagy Pesten… Eddig a tél kegyes volt hozzám. Ahogy a komáromi társulat is. Az egri helyzet meg a horribilis utazás mellett sokat jelentett, hogy bíztak bennem, pedig nekem azért nincs olyan tapasztalatom, mint aki évente kettőt-hármat rendez. Nagy odaadással, keményen dolgoztunk, figyeltek rám, láttam az akarást, a fáradságot, az igyekezetet. Most meg ott vagyunk, hogy el vannak adva a jegyek májusig, ami még nyilván nem csak az előadásnak, hanem a műfajnak is szól, de azért remélem, hogy terjedni fog a híre is.

►A nézőtéren ülve a komáromi társulatból hasonló energiák sugároznak, mint az egriből. Ez belül is így van? Hasonló a két gárda?

GL: Az egy nagyon másik színház. Amikor először rendeztem ott, azt éreztem, hogy olyan helyre megyek, ahol naponta harcokat kell vívni – egyáltalán a létezésért. Ahol a politika ott sündörög, ahol semmi keresnivalója nem lenne. Most ennek semmi jelét nem láttam. Mindenesetre az egy másik létforma, ők sokkal nehezebb körülmények között sokkal kevesebb pénzért dolgoznak. Ugyanakkor tisztább lélekkel és tisztább helyzetekben, ami sok problémán átsegíti őket. A közönségszervezés helyzete még nehezebb, mint Egerben. Öt felnőtt bérletük van, a többi mind szervezett, ifjúsági előadás. Amit ők emellett tájolnak, az nem emberi. Huszonöt napot voltam Komáromban – ennyit próbáltunk –, amihez hozzájön még az a három nap, amikor csak a koreográfus és a korrepetitor dolgozott a színészekkel, az összesen huszonnyolc. Ennyi idő alatt állt össze az előadás úgy, hogy közben ők játszottak és tájoltak. De mindemellett az nagyon érződik náluk, hogy lehet építeni a színészre, a közös akarat felülír mindent.

► Hogy bírtad ezt, miközben – a komáromi nyilatkozataidból ez látható – tudtad, hogy éppen száznyolcvan fokos fordulat készülődik a színházadban?

GL: Az is benne volt ebben a munkában – de képes voltam higgadt maradni. Nem húztam fel magam, mert figyelnem kellett. A koncentráció, a gyorsaság miatt nem nagyon volt időm semmi másra gondolni közben. A főpróbahéten pedig ez hatványozottan igaz volt.

► De aztán vége lett. Gondolom, utána nem sikerült megúszni, hogy ne foglalkozz vele.

GL: Persze. Komáromban is tudták, mi zajlik, és amikor beszélget az ember, akkor óhatatlanul is előjön ez a téma. Mindenesetre most vége, és azzal szembesültem, hogy itt állok munka nélkül, és nem tudom, mit fogok csinálni.

► Felmondtál.

GL: Így is mondhatjuk. Amikor a társulati ülés volt, én csak az esti előadásra érkeztem Komáromból. Egy kicsit bántam, hogy nem hallom konkrétan, mi hangzik el a társulatin, annak viszont örültem, hogy így legalább nem húzom fel magam hirtelen valamin. Megérkeztem, és jött oda hozzám a titkárnő egyeztetni, hogy mikor tudnék leülni beszélgetni Balázzsal (Blaskó Balázs igazgató – a szerk.). Én pedig mondtam, hogy február 18-ig semmi szabadidőm nincs. De tulajdonképpen minek, mert úgysem tudnánk miről beszélni. Ennyi volt, és Shakespeare-rel szólva: „… a többi néma csend”. De nem érdekes, mert énnekem teljesen mindegy, hogy mit írt le a pályázatában. Tíz évig láttam, hogy hogyan dolgozik, tíz év alatt megismertem annyira, hogy tudjam, ha ő az igazgató, akkor én eljövök.

► Ez ennyire egyértelmű?

GL: Figyelj, ha tíz évig dolgozol együtt valakivel, és ez alatt soha, egyetlen egy szót sem tudsz váltani vele, akkor miről beszéljünk most? Ehhez képest írhat és mondhat bármit. Ezt mindenféle indulat nélkül mondom. Mire szavaznánk bizalmat, amikor láttuk, hogy mi volt eddig? Most bármi másként lesz? Persze lehet, hogy csak én látom ilyen tragikusnak a dolgot. Az egri társulatban mi, akik eljövünk, most árulók vagyunk – természetesen azok többségének a szemében, akik maradnak. Maradnunk kellene, mert az önkormányzati „megmondóember” szerint a színész nem az igazgatóhoz, hanem az épülethez hűséges? Ehhez képest a pályázatában az a nyitómondat, hogy neki a társulat jelenti a színházat. Ennek ellenére semmire nem értékeli, amit ez a színház – vagyis ez a társulat – tíz éven keresztül csinált! De semmire sem! Gyalázatosnak tartja.

Azt is írja, hogy a fiatalok nem tanultak az idősektől semmit. Kiválóan meg lehetett volna tanulni például, hogy hogyan lehet tüntetőleg szétzülleszteni egy próbafolyamatot, ami még a nézőtéren is látszik. Hogyan lehet kiírt próbán nem megjelenni, nemcsak próbán, hanem előadáson, a nyílt színen véleményezni a többiek munkáját, a takarásba kilépve rögtön morogni, „szarozni” az egészet, hogy még a színpadon is hallatszik. Hogy érvként lehet használni a „zsidó” és a „buzi” szót valamiféle művészi érték védelmében? Én nem akarok ilyenné válni. Inkább eljövök.

► Te tudtál arról, hogy mielőbb el akarják távolítani Csizmadiát?

GL: Nem. De annyira nem tudtunk semmiről semmit, hogy Blaskó azt se osztotta meg velünk, hogy pályázik. Pár emberrel nyilván, de sokakkal nem. Csizi (Csizmadia Tibor – a szerk.) anno úgy lett igazgató, hogy – más pályázókkal együtt – ismertette a társulat előtt, hogy mit szeretne csinálni. Most nem volt egyetlen megveszekedett színészgyűlés, vagy bármilyen összejövetel, amiből a társulat megtudhatta volna, ki pályázik, és mivel. Az „ítélethirdetés” előtt Csizi szólt, hogy mire lehet számítani. Ő sejthette. De mi nem tudtuk. Ilyen körülmények között hogyan legyen bizalmam egy igazgató iránt, aki annyira nem bízik a társulata tagjaiban, hogy megismertesse velük a pályázatát?

Hogyan bízzak abban például, hogy valaki harcol a fizetésemért? Utoljára a novemberi pénzemet kaptam meg, és az új vezetőség semmit sem kommunikál. Mármint azon kívül, hogy elég hamar megjelent a próbatáblán, bármilyen kritikát, közleményt – bármit – csak igazgatói engedéllyel lehet kitenni. Mit tudok tenni? Nem maradt más, mint bízni abban, hogy lesz majd máshol munkám és egyszer majd megkapom a pénzem. Van bennem csalódás, mert én elhittem, hogy ebben a szakmában az akarattól, a tisztességes munkától és a tehetségtől függ, hogy meddig jut el az ember. Mindig erővel töltött el, ha erre gondoltam.

► Nem tudod, hova mész tovább.

GL: Nem. Az ember persze vágyódik arra, hogy valahol szükség lesz rá, hogy biztos hívja majd valaki. De ki? Mindenütt annyi az ember… Különleges szerencse volt, ahogy én Egerben kezdtem. Csizi hívott a nyitó rendezésébe, itt találkoztam Menyussal (Szegvári Menyhért – a szerk.), aki azt hitte, még a Radnótin vagyok. Ennek a találkozásnak köszönhettem Hlesztakovot A revizorban… Végig nagyon vigyáztam, hogy ne klikkesedjek, hogy megtartsam magam önállóan, hogy ne sorolódjak be sehova – persze ettől még besoroltak. Azért sok emberrel mégiscsak létrejött egy nem szívességen és nem haverságon-barátságon alapuló, akarattal és energiával teli, különleges munkaviszony. Amikor az egyetlen vezérlő elv a „színház-csinálás”. Az egymás iránti felelősség szabadságával csináltuk végig ezt a tíz évet. Ez a fajta elkötelezettség tette lehetővé, hogy például egyszer odajött hozzám Csizi, úgy két-három héttel a My Fair Lady bemutatója előtt, hogy Kaszás Gergő beteg lett, meg tudnám-e csinálni helyette. És ha lehet, a mai előadás végégig döntsem el, mert ha igen, már ne is utazzak haza, másnap reggel már kéne próbálni. Bár egészen másképp terveztem akkor az életem, elvállaltam, mert úgy éreztem: ebben az esetben nem az én egyéni ambícióim a fontosak. De volt olyan is, hogy Verebes hívott, hogy rendezzem az Ármány és szerelmet Komáromban. Lett volna munkám a színházban, de Csizi elengedett, mert látta, hogy ez fontosabb, nagyobb kihívás. Jó volt ezt csinálni. Minden nehézségével, harcával. Jó… volt.

► Biztos, hogy csak volt?

GL: Ha tíz éven át látsz valakit dolgozni, el tudod dönteni, hogy tudsz-e azonosulni azzal, amit a színházról gondol, ahogy az emberekkel bánik, vagy sem. Nos, én nem tudok! Menyus nyílt levelének minden szavával egyetértek.

► Szerinted milyen ma a színész társadalmi helyzete?

GL: Semmilyen – ha ez alatt azt a személyt érted, aki színházban szerepeket játszik. A színész valamikori helyét átvette a politikus és a tévés-celeb. Aki hagyja, hogy használja, vagy akit kihasznál, vagy aki kihasználja a bulvárt. A magánéletemről, vagy amikor pár napot dolgoztam a Jóban-rosszban sorozatban, többet írtak rólam, mint a teljes színházi tevékenységemről kritikákkal egyetemben összesen. Hallasz ilyeneket, hogy a színész megbecsülése, de ilyen nincs, az hazugság. Nekünk most nincs megbecsülve a munkánk. Nyűg vagyunk a költségvetésen.

Nemrég olvastam egy levelet, hogy tenni kell valamit a túlképzés ellen. Én ’87-ben végeztem, azt hiszem, az volt az utolsó osztály, ahol mindenki el tudott helyezkedni diploma után! Persze, nem mindenki „jó” helyre, de mindenkinek lett munkája egy színháznál. Eltelt húsz év, és most ismerték ezt fel? Eddig mit csináltak? Pedig nem tehetjük meg, hogy nem alkalmazkodunk a rendszer változásaihoz, ahhoz nekünk is kell valahogy idomulni, különben rá fogunk menni. Például legalább azt el kéne már dönteni, hogy ki minősül színésznek, ki az, aki színpadon, kamera vagy mikrofon előtt, filmben, rádióban, reklámban – satöbbi – szerepelhet. De félek, erről sem lehetne konstruktívan beszélni, annyi ember érdekét sértené, és akkor persze jönnek az indulatok. Pedig hosszú távon nagyon jót tenne a szakmának!

Persze ez az egész politika. Logikusnak tűnhet: ha a politika tartja fent, miért ne mondhatná meg, mi legyen? Csakhogy akkor azt nem színháznak hívják, hanem propagandának – közpénzen. Szerintem a legnagyobb probléma az, hogy húsz évvel a rendszerváltás után a színház úgy próbál működni, mintha nem változott volna semmi. Ezt miért nem veszi észre senki? Itt két dolog lehet: vagy a szakma összekapja magát, és akkor sokkal kisebb véráldozatokkal lassan valami megmozdul és változik, vagy megvárják, amíg a pénzhiány mindent elrohaszt, és már nincs mit tenni. Mindent a hakniprodukciók fognak elönteni, és teljesen ki fog veszni az a színház, ami megengedi azt a luxust, hogy a néző véleményt alkosson. Már régen párhuzamosan kellene működnie a magántőkének és az állami finanszírozásnak. Miért támogassa az állam a tömegszórakoztató színházat? Arra vannak nézők, annak van piaca. Nem lehet úgy üzemeltetni a színházat, mint a kereskedelmi tévét: amit néznek, csinálom, amit nem, azt leveszem. Az egri színháztól most azt várják el, hogy olyan kereskedelmi tévé legyen, ami népnemzeti. Ilyen persze nincs. Ezt annak is tudnia kellene, ha komolyan veszi, amit leírt, aki a pályázatában ilyen mondatot szerepeltet: „Ha létezik a Kossuth-i értelemben vett nemzeti konzervatív liberalizmus, akkor létezik a színházi vonatkozásban modern, nemzeti konzervativizmus is.” No ezt a „nemzeti konzervatív liberalizmust” lámpással nem találod meg, de még csak a három szót sem egymás mellett. Ebből logikusan következik, hogy a másik sincs… de hagyjuk! Ki kíváncsi erre? Logika? Érvek? Ugyan… Az olyan produkcióra, ami a klasszikus színházi küldetésnek felel meg, arra alig tudnak eladni jegyet. A népszerű szórakoztató előadás viszont nem lehet államilag dotált kulturális feladat.

► Igen, de erre ott az ellenpélda, mondjuk A velencei kalmár, ami két évig volt műsoron Egerben, a stúdióban. Vidéken nagy szó ez, ha nem popdarabról van szó.

GL: Nem ellenpéldának, hanem példának mondanám. Arra, hogy igenis létezik olyan előadás, amelyik nem találkozik a közízléssel – sőt jó néhány társulati tagnak az ízlésével sem –, mégis képes megszólítani a nézőt, véleményformálásra, gondolkodásra ösztönzi. Ilyen volt például a Nyafogók, a Cardboys, az Etherion…

► A szórakoztató előadás nem zárja ki a minőséget. Erre jó példa a Gül baba, a Chicago, a Fekete Péter…

GL: Persze, hogy nem. De a visszajelzés hiánya nem jelenti azt, hogy nincs minőség. Játszottuk az Oidipuszt – sokszor fél házzal, azt is általános iskolásokkal „kivattázva”, akik az egészből alig értettek valamit –, és elhívtam rá két egri barátomat. Nagyon húzódoztak a dologtól, hogy ők nagyon fáradtak, sok a gond, a munka, és ez egy nehéz darab. De rávettem őket, hogy legyenek szívesek eljönni megnézni. Előadás után azzal hívtak fel, hogy életük egyik legnagyobb élménye volt. Nem is gondolták, hogy a fájdalom, a küzdelem és akár az elbukás is – ilyen felkavaró élmény lehet. Hogy foglalkozni kell vele, akár napokig. Nem igaz, hogy katarzist csak azzal lehet elérni, hogy megmutatom neked, hogy mi a jó. Az életünkből nem lehet kizárni az aluljárót. Azok, akik megtehetik, hogy színházba menjenek, azokkal mi megtehetjük, hogy nem hívjuk fel a figyelmét arra, hogy vannak, akik náluk sokkal rosszabbul élnek? Azt gondolom, akik csak és kizárólag szórakozni akarnak, menjenek magánszínházba, magasabb jegyárral, a másik fajta színház pedig működjön alacsonyabb jegyárral, hogy eljusson mindenkihez, de magas támogatással, hogy a kivitelezésben ne kelljen annyi kompromisszumot kötni.

► Azért ez már egy jó ideje látszik Egerben, hogy rengeteg erő van a társulatban. És a nézőtéren ülve egyáltalán nem érződik, amit mondanak, hogy két részre lenne szakadva.

GL: Mert az egyik része nagyon dolgozott – a színpadon. A másik része meg ott, ahol nem látszik. A városházán, baráti beszélgetéseken. Úgy látszik, az utóbbinak van most nagyobb gyümölcse. Ez a „trendi”. Jó néhány kolléga soha, egyetlenegy Hírlap-színházat sem látott, de véleményük róla oly erős, hogy a „remény színházában” biztos nem lesz helye. Pedig igazi kohézió jött létre a játszók között is, valamint a színpad és a nézők között is. Hatalmas igény volt rá, még ha ezt most el is tagadják.

Amikor láttam a hajdani Krétakör egyik előadását, azt vettem észre, hogy nem csak a színészi minőségtől van az a nagy sugárzás, hanem attól az egyet akarástól, ami köztük volt. És ez itt is megvolt. Ez átüt. Rengeteget tanultunk egymástól. Én például ugyanúgy megvívtam a harcomat a kvázi „fiatalokkal” – más korosztály, más habitus. De ez így van rendjén, ezek kellenek. Emlékszem, az első Hírlap-színházaknál szenvedtem attól, hogy ők automatikusan keresik egymást, és menni kell utánuk. Sokszor fájt a szívem, mert azt éreztem, egyedül csinálom, amit csinálok. De aztán örömet okozott a velük való munka. És az ember a munkájával ezt a harcot megvívja. Pontosabban: az ember a harcát a munkájával vívja meg! Persze teheti ezt másképp is, például ezzel a pályázattal, amit csak most ismertünk meg. Sok logikátlan, magának ellentmondó állítással. Ha ezekről a dolgokról beszélne az ember – ami persze már fölösleges, hisz ami történt, megtörtént – rögtön indulatokat, dühöt váltana ki, párhuzamosan az összes ma oly népszerű váddal: nemzetietlen, értéktelen, keresztényietlen és a többi, és a többi. Akkorák a feszültségek, hogy nem lehet vitatkozni, hamar felcsapnak az indulatok.

► Most, hogy már ismered a pályázatot, mondanál pár dolgot, amit megkérdeztél volna?

GL: Na jó. Így hirtelen. Például: hogy két Budapestről elvágyódó színész érkezett a színházba. Nyilván Kaszás Gergőre és rám gondolt, de nem tudom, honnan vette ezt az információt, hogy merte beleírni, hisz soha nem beszéltem vele arról, milyen okok vezettek ide. Azt állítja, egy év leforgása alatt Csizi lecserélte az ütőképes társulatot egy főiskolai osztályra, plusz az előbb említett két színészre. Megkérdeztem volna, miért írsz olyat, ami nem igaz? Jó, az „ütőképesség” meglehetősen szubjektív, de az tény, hogy az első évben Csizi senkit nem küldött el, körülbelül a harmadik évben kezdődött el igazán az új társulat építése (aminek a „régiek” is tagjai voltak, játszottak, sőt rendeztek is), amiben folyamatosan voltak változások, mostani képét úgy négy éve mutatja. Érdekelt volna, hogyha nem tart igényt Jónás Péter dramaturg munkájára – aki gyerekekkel, pedagógusokkal személyesen találkozva vezette őket körbe a színházban, ismertette meg velük az épületet, a színházi munka különböző területeit, beszélgetéseket szervezett és vezetett az előadásokról –, sőt feleslegesnek tartja, miért gondolja, hogy mindezt pótolni lehet egy általa elképzelt „virtuális színház” létrehozásával, amikor is majd az csábítja be – szerinte – az ifjúságot, hogy nyomogathatja a számítógép előtt a gombokat. Arról már nem is beszélve, hogy egy ilyet összehozni iszonyú pénz. Megkérdeztem volna, miért írta bele a pályázatba Menyust és Gali Lászlót? Nem gondolja, hogy az azóta ismertté váltak fényében hiteltelenné válik? Vagy úgyis mindegy, hisz fölösleges úgy tennünk, hogy az alapján nyer el valaki egy igazgatói kinevezést, amit leír.

Aztán: evidenciává van téve a szövegben, hogy egy előadás attól függően jó vagy nem jó, hogy mennyien nézik. Kifejezetten A selyemcipő előadáson lovagol, hogy kevesen jönnek, és szünetben is elmennek. Megkérdeztem volna: Kedves Balázs! Akkor az általad rendezett Látogatók című előadást hogyan minősíted, ha – szünetben ugyan senki nem ment el, mert nincs – a második és harmadik előadáson kevesebb, mint harmincan ülnek a nézőtéren? Akkor erre az előadásra én most mondhatom, hogy nem sikerült? Ez felhatalmaz? Megkérdezném: ha annyira nem az ő akarata volt a rapid, február elsejei igazgatói kinevezés, akkor mit keres az a szelíd félmondat a pályázatában: „2011. február 1-től történő feladatellátásom esetén…”? A kiírt pályázat pedig elég világosan fogalmaz: „A munkaviszony 2011. február 1-jétől 2016. január 31-ig szól. A munkakör ellátásának kezdő időpontja és a munkába lépés napja: 2011. augusztus 1.” Mert ezen nem segít – sőt inkább nevetségessé teszi – a „megmondóember” kirohanása, miszerint vegyük tudomásul, hogy ez politikai döntés volt. Talán elmondtam volna neki, hogy a pályázatban leírtakkal ellentétben nagyon fontosnak gondolom, hogy – a nem szórakoztatóipari értelemben vett színház esetében – nem a színháznak kell mennie a közönség után, hanem a közönségnek kell jönnie, nekünk, szabad művészeknek, pedig meg kell adnunk a lehetőséget nekik, hogy olyat találjanak, ami érdekli őket. Ebben Lorcával értek egyet. Minden szava a szívemből szól A színházról című írásában. Á, de hagyjuk! Lassan olyan, mintha egy vesztes pályázó cincálná a nyertest, sértetten és indulatosan, amolyan „savanyú a szőlő” alapon, pedig nem! Ezek csak kérdések, amikre a válaszok sajnos már lényegtelenek.

► Szerinted miért nem jött kívülről senki olyan koncepcióval, ami folytatná azt, amit Csizmadia elkezdett?

GL: Ha valaki szerez is valamiféle támogatást, akkor se tudott volna mit csinálni, mert egyrészt nincs pénz, másrészt olyan erős volt a nyomás, hogy Balázs legyen. Nem nyerhetett volna más, azt hiszem. Csizi pedig azért sem pályázott, mert szerintem felőrlődött a harcban. Harc a pénzhiánnyal, az ellenszéllel és minden egyébbel tíz éven át – ez sok.

► Van, aki dacból ír pályázatot. Hogy lógjon ki a lóláb.

GL: Tudod mi a legrosszabb? Apátia van és beletörődés. Azt gondolják, úgysem lehet változtatni, és nagyon ugrálni nem lehet, mert élni is kell valamiből. Közben pedig eljutott oda ez a valaha nagyszerű, szabad szakma, hogy mindenkiről feltételezéseket gyártanak, hogy hova tartozik politikailag, vallásában, szexualitásában, hogy ez előbb tényező, mint hogy milyen művész. Pedig csak ez utóbbinak van köze a színpadhoz, az előbbiek pedig mindenkinek a magánügye. Munkalehetőségek múlnak ezen, a megélhetés, a szakma jövője. Miért nem hajlandóak tudomásul venni, jobb- és baloldalon, hogy a politikai alapon szerveződő színház halálra van ítélve? Fura, hogy annak ellenére, hogy így átitat mindent a politika, semmi szerepe nincs abban, hogy eljövök Egerből, nem emiatt gondolom, hogy rossz színház lesz. Hanem mert tagadja azt, amitől szerintem a színház: Színház.

Nyulassy Attila / Ugrai István / Zsedényi Balázs

---

Federico García Lorca: A színházról

A színház az egyik legkifejezőbb s leghasznosabb eszköz egy ország építésére. Légsúlymérő, amely egy ország nagyságát vagy hanyatlását jelzi.

A finom érzékenységű és minden ágban – a tragédiától a bohózatig – jól irányított színház néhány év alatt képes megváltoztatni egy nép fogékonyságát. Ám egy lezüllesztett színház, ahol a Pegazus szárnyait paták helyettesítik, egy egész nemzetet tud közönségessé tenni és elaltatni.
A színház a nevetés és a sírás iskolája. Szabad ítélőszék, ahol az emberek ósdi és téves erkölcsi tételeket tehetnek nyilvánvalóvá, ám élő példákkal állíthatják a nézők elé az emberi szív és érzelmek örök normáit.

Az a nép, amely nem támogatja és nem fejleszti a színházat, ha még nem is halott, haldoklik. És ugyanúgy, annak a színháznak, amelynek – akár kacagtatva, akár megríkatva – nem veszi át népe szívének társadalmi, történelmi lüktetését, amely nem fejezi ki népe drámáját, tájainak és szellemének valódi színeit – nincs joga színháznak nevezni magát, az inkább játékterem vagy olyan hely, ahol azt a szörnyű dolgot művelik, amit úgy hívnak, időtöltés.

A közönséget sok esetben meg kell szelídíteni, támadni kell és ellent kell mondani neki. A színháznak kell magát rákényszerítenie a közönségre, nem pedig a közönségnek magát a színházra. Szükség van arra, hogy a színház tolmácsolóinak dicsősége és rangja kedvéért megtegyük ezt. Meg kell őrizni magatartásunk méltóságát. Ha ezt nem tesszük, remeghetünk a félelemtől a díszletek mögött, és közben megöljük a képzeletet, a fantáziát, és a színház gráciáját, a színházét, amely mindig művészet és kiemelkedő művészet lesz, még akkor is, ha voltak olyan korok, amelyekben művészetnek hívtak mindent, ami tetszett, hogy lealacsonyítsák légkörét, elpusztítsák a költészetet, és a színházat zsiványok és zsebmetszők tanyájává tegyék.

---

AZ EGER-DOSSZIÉ – írások a 7óra7-en

2011. február 28.: Interjú – Kaszás Gergő: „A hátraarchoz nem tudok csatlakozni”
2011. február 24.: Interjú – Ötvös András: „Itt minden színház volt”
2011. február 21.: Eger, 2011: Egy nyertes színházigazgatói pályázat
2011. február 21.: Eger, 2011: Egy vesztes színházigazgatói pályázat
2011. február 16.: „Ember: küzdj és bízva bízzál!” – Blaskó kontra Koltai az egri színház ügyéről
2011. február 11.: Egy örökös tag levele az új igazgatóhoz – Szegvári Menyhért: „Nem érthetek egyet”
2011. február 4.: Az erkölcs képe és a gyalázat arca – Blaskó Balázs bemutatkozott az egri társulatnak
2011. február 1.: Állvatapssal búcsúztatta az egri színház társulata Csizmadia Tibort
2011. január 28.: Blaskó Balázs az egri színház igazgatója – „Demokratikusan előkészített diktatúra”
2011. január 18.: Eger: Blaskót támogatja a bizottság
2011. január 7.: Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára

Címkék

Blaskó Balázs Csizmadia Tibor Görög László Szegvári Menyhért Gárdonyi Géza Színház A selyemcipő Hírlap-színház Látogatók

A téma folytatása

Eger: Leváltották a rendezőt és a színészeket 2011. március 7., 13:20

Áthidalhatatlan távolság – Eger színháza nem folytathatja a Quartet Fesztivált 2011. március 11., 10:30

Szakmai és gazdasági felelőtlenséggel vádolják a volt egri direktort 2011. március 11., 18:30

Zsótér Sándor: „Ez igazán szép vége a történetnek” 2011. március 15., 12:30

Blaskó Balázs: „Lelkük rajta, ha lőnek” 2011. március 17., 13:15

Blaskó Balázs: A 180 fok nem hátraarc 2011. március 22., 14:00

Látogatók - a színészek is leváltva 2011. március 23., 10:30

Folytatódik az egri botrány: leváltották Barta Dórát a tánctagozat éléről 2011. március 25., 18:00

Szabó Emília: „Inkább a bizonytalanság, mint a biztos rossz” 2011. március 26., 16:30

Gondolatok a remény színházáról 2011. március 28., 10:30

Felállt az egri tánctagozat - Barta Dóra: „Igenis baj van, mégpedig nagy baj” 2011. március 29., 16:00

Jogszabálysértés miatt perli az egri színházat Barta Dóra 2011. április 5., 20:50

Ilyen lesz a válaszok színháza Egerben 2011. április 12., 20:00

Hűtlen kezelés után nyomoz a rendőrség az egri színházban 2011. április 19., 00:00

Nem vagyunk láthatatlanok! Petíció Barta Dóra és társulata mellett 2011. május 2., 14:00

Eger és Kassa: baráti kapcsolatok 2011. május 6., 18:00

A pusztulás képei a Requiemben - Utoljára lép fel a távozó tánctagozat Egerben 2011. május 14., 10:30

750 aláírás Barta Dóra tánccsoportja mellett 2011. május 27., 11:00

Eger: Nincs évadértékelés, nincs pénz, nincs szerződtetés 2011. június 3., 18:30

„Minden anyagi kiadást minimalizálni” – biztonságban az egri színház következő évada 2011. augusztus 23., 17:00

Nádasy Erika inkább nyugdíjba megy - „Már oda sem vagyok írva” 2011. augusztus 26., 17:30

Nádasy Erika: „Elkezdünk építkezni” – Kőszínházból lakásszínházba 2011. szeptember 28., 13:30

Korábbi hírek e témában

Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára 2011. január 7., 11:30

Eger: Blaskót támogatja a bizottság 2011. január 18., 18:15

Blaskó Balázs az egri színház igazgatója – „Demokratikusan előkészített diktatúra” 2011. január 28., 14:15

Állvatapssal búcsúztatta az egri színház társulata Csizmadia Tibort 2011. február 1., 10:30

Az erkölcs képe és a gyalázat arca – Blaskó Balázs bemutatkozott az egri társulatnak 2011. február 4., 10:30

Egy örökös tag levele az új igazgatóhoz - Szegvári Menyhért: „Nem érthetek egyet” 2011. február 11., 22:40

„Ember: küzdj és bízva bízzál!” - Blaskó kontra Koltai az egri színház ügyéről 2011. február 16., 20:30

Eger, 2011: Egy vesztes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 09:30

Eger, 2011: Egy nyertes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 11:00

Ötvös András: „Itt minden színház volt” 2011. február 24., 15:15

Kaszás Gergő: „A hátraarchoz nem tudok csatlakozni” 2011. február 28., 15:30

• Összes hír

• Végzős rendezők 2015
• Végzős dramaturgok 2015
• Végzős rendezőasszisztensek 2015
• Végzős színészek 2015
• Tanári segédletek

Legfrissebb aktivitások

Az elmúlt 24 óra aktivitásai ›

• Ajánló
• Műsor
• Premierek
• Elmaradó előadások
• Hogyan működik?