Az ismeretlenhez való vonzódás bőven túlmutat egy sápadt hajós festményébe szerelmes különc lány meséjén.

Richard Wagner nem tartozik a leginkább nézőbarát operaszerzők közé: nem véletlen, hogy az operajátszásra kötelezett vidéki színházak ritkán veszik elő műveit, és inkább Mozartot, Puccinit, Verdit vagy épp Bizet agyonjátszott Carmenjét preferálják. A bolygó hollandi azonban zene és komfort szempontjából Wagner könnyebben befogadható, fogyasztható művei közé tartozik. Ennek megfelelően olyan hatalmasat azért nem kockáztatott a Miskolci Nemzeti Színház, amikor úgy döntött, hogy (a Szegedi Szabadtéri Játékokkal együttműködésben) repertoárjára veszi.

A bolygó hollandi (fotó: Éder Vera)

Az alkotók kétségtelen érdeme, hogy nem akartak megúszásra játszani, és Szabó Máté rendező vezetésével átfogó, komplex koncepciót dolgoztak ki, átemelve az előadás helyszínét a tengerparti kikötőből az űrbe. Új jelentést adtak így a cím „bolygó” szavának. Az előadás látványvilága, bár okvetlenül figyelemreméltó, nem igazán magával ragadó  – ennek talán a kőszínházbeli kisebb méretek és zárt tér lehet az oka: hihető, hogy a Dóm tér monumentális színpadán mindez átütőbb volt.

Ha túllendülünk a librettó és a koncepció okozta disszonáns mondatokon (öltönyös NASA-kutatók énekelnek a tengerről), a koncepcióváltás mégis érthető és indokolt. A darab keletkezésekor a tengeren való átkelés hosszú és fáradalmas volt, a hajósmunka pedig folyamatos életveszéllyel járt. Ha azonban a biztonságos munkahelyek és a földrészek közötti, sokak számára elérhető utazások fémjelezte huszonegyedik századra is érvényessé akarják tenni Wagner környezetét, célszerű választásnak bizonyul a ma is elérhetetlennek és misztikusan vonzónak számító űr.

Dobrotka Szilvia (fotó: Éder Vera)

A koncepció tehát legitim, és ugyanolyan fontos az is, hogy profi megvalósítás kíséri, mind a zenekar, mind a kórus, mind a szólisták részéről – ám az talán még fontosabb, hogy mindez együtt is működőképes. Dobrotka Szilvia bőrkabátos, lázadó Sentája, Cseh Antal rejtélyes, hippiszerű Hollandija, Böjte Sándor szigorú kormányosa, László Boldizsár zaklatott Erikje egyaránt hű Wagnerhez. Miként a rendezés is.  

Mert A bolygó hollandi mondanivalója ma is érvényes: az elvágyódás, az idegennek érződő saját közegből való kitörés, az ismeretlenhez való vonzódás bőven túlmutat egy sápadt hajós festményébe szerelmes különc lány meséjén – főleg egy olyan városban, amelynek huszonöt év alatt majdnem negyvenezer fővel csökkent a lakossága.

(2017. február 4.)