7óra7

Újabb találkozás a Bethlen Téri Színházban

Újabb találkozás a Bethlen Téri Színházban

Színház reggelire - 2017. január 20.

2017. 01. 20. | 7óra7

A februári negyedik bemutató előtt januárban a sorozat másik három előadása is színpadra kerül.

Tordai Terivel és lányával, Horváth Lilivel érkezik a Nőkből is megárt…


A Találkozások programsorozatban fiatal, pályakezdő rendezők kapnak lehetőséget egy kétszereplős darab rendezésére. Munkájukat egy felkért mentor rendező segíti, a megvalósítás egyik feltétele pedig a két színész közti generációs különbség. Február 3-án már a negyedik bemutató érkezik Cseh Judit rendezésében (mentor Mészáros Márta) – de a jövő hét folyamán a két tavalyi előadás is megtekinthető a Bethlen Téri Színházban. Január 24-én a Mary és Max kerül újra színpadra (rendező: Valcz Péter, mentor: Jordán Tamás, színészek: Grisnik Petra, Gőz István), január 25-én pedig a Szilágyi Bálint rendezésében, Zsótér Sándor mentorálásával és főszereplésével létrejött Az aranjuezi szép napokat tekinthetik meg az érdeklődők (másik főszereplő: Eke Angéla). Jegyek a dátumokra kattintva válthatóak.

4_ok.JPGZsótér Sándor Az aranjuezi szép napokban (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Erdélyi körúton A csárdáskirálynő


Székelyföldi turnéra indult születésének 100. évfordulója alkalmából Kálmán Imre operettje. Szerdán Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Ház Nagytermében, csütörtökön a csíkszeredai Csíki Játékszínben láthatták az érdeklődők a darab keresztmetszetét, pénteken, a túra zárásaként pedig Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Filharmónia hangversenytermében adja elő a Budapesti Operettszínház négy művésze az operett legismertebb slágereit.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr6112139651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása