7óra7

Premier7

Premier7

2016. december 5 - 11.

2016. 11. 30. | 7óra7

Premierajánlónkban nemcsak mi beszélünk a bemutatókról, de alkotókat is megszólaltatunk.

premier7_logo.PNG

Csongor és Tünde / Pécsi Nemzeti Színház / december 9. 19 óra

Horgas Ádám sorozatban rendez klasszikusokat, kifejezetten fiataloknak való stílusban. Vörösmarty műve kapcsán a választásról és az átdolgozásról kérdeztük. – Nagyon érdekelnek azok a történetek, amelyekben valamiféle mitológia jelenik meg, amelyekben valóság és álom keveredik. A Csongor és Tünde ilyen. Az a komoly nehézsége, hogy hibrid műfajú: olyan drámai költeményről van szó, ami sokkal inkább költemény, mint dráma, ezért a szövegen végeztem változtatásokat, hogy a darab játszhatóbb legyen. Az eredeti műnek nem mindig elsődleges szándéka, hogy jól követhető dramaturgiája legyen, ez viszont számomra elengedhetetlen. Igyekeztem megtartani a mű líraiságát, de ezt alárendeltem a dramaturgiai tisztaságnak és érthetőségnek, ugyanis az eredeti szövegnek talán az a legnagyobb hátránya, hogy nehezen érthető. Vörösmarty elég sok helyen nagyvonalúan bánik egyes szituációkkal, előfordul, hogy dramaturgiai értelemben nem találunk magyarázatot bizonyos fordulatokra. Fontos például, hogy a darab elején Tünde miért nem maradhat Csongorral, miért kell elmennie. Erre megoldást csak a forrásul szolgáló népmesében találtam.

csongores_pecs_kortvelyesilaszlo.jpgCsongor és Tünde, próba (fotó: Körtvélyesy László)

A készülő előadás képi világáról a következőket mondta Horgas Ádám rendező: – Meghatározóak lesznek a vizuális effektek és a hanghatások. Szeretném egy olyan fantáziavilágba kalauzolni a nézőket, ami számtalan asszociációra ad lehetőséget. Ha a történetet hitelesen akarom ábrázolni, akkor olyan látványvilágot kell mögé tennem, ami a mai néző számára is szokatlanként és nem evilágiként hat.

A címszerepeket Blahó Gergely és Vlasits Barbara alakítja. Balga Köles Ferenc, Ilma Kulcsár Viktória, Mirigy Darabont Mikold. A Csongor és Tündét december 10-én, 11-én, 19-én és 20-án játssza a pécsi színház.

Mágnás Miska / szombathelyi Weöres Sándor Színház / december 9. 19 óra

Egy merő visszatérés. Mohácsi János újra Szombathelyen dolgozik, a tavaszi A falu rossza után most egy olyan operettet visz színre, amelyet már többször megrendezett máshol. A mű a Mágnás Miska, illetve annak Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Geszti Péter-Mohácsi testvérek-Kovács Márton alkotta változata. Az alapdarabot 2014-ben láthatták legutóbb a szombathelyi nézők, amikor is Czukor Balázs készített belőle Cudar világ címmel ugyancsak egyéni verziót. A Nagymamát, ahogy két éve, úgy most is Vlahovics Edit játssza. A címszerepben Bányai Kelemen Barna lép fel, Marcsája Edvi Henrietta. Korláthékat Mertz Tibor, Bánfalvi Eszter és Gonda Kata adják.

magnasm_proba_meszaroszsolt2.jpgMágnás Miska, próba (fotó: Mészáros Zsolt)

Az ajánlás így szól: Képzeljünk el egy egészen más világot. Egy olyan régi Magyarországot, ahol a gazdag és politikailag befolyásos emberek bármit megtehetnek, és nem vonják őket anyagilag, se erkölcsileg felelősségre. Ahol grandiózus állami beruházások nem a nemzet, hanem a helyi kiskirályok önös érdekeit szolgálják. De még elképesztőbb: egy olyan Magyarországot, ahol vannak megvesztegethető emberek, ahol egy suttyó parasztból egy este alatt ünnepelt mágnás lehet, és ahol nem az számít, hogy ki vagy, hanem hogy honnan jöttél.

Rágondolni is rossz. Ne is gondoljunk rá – de egy fergetegesen vidám este erejéig érdemes belepillantani.

A Mágnás Miska a premier után december 10-én, 13-án, 14-én, 15-én, 16-án, 20-án, 21-én, 30-án és 31-én szerepel műsoron.

Kölcsönlakás / Játékszín / december 10. 19 óra

Ray Cooney és John Chapman Kölcsönlakás című bohózatának bemutatójára készül a Játékszín. Rendezőként az a Kapitány Iván tér vissza a Teréz körúti teátrumba, aki két évvel ezelőtt az azóta is nagy sikerrel műsoron lévő Legyen a feleségemet is jegyzi (az előadásról itt írtunk részletesebben).

kolcsonlakas_olvaso.JPGA Kölcsönlakás olvasópróbája (forrás: Játékszín)

Az előadás sajtótájékoztatóján Kapitány Iván elmondta, hogy bár a darab a hatvanas években született, az alaphelyzete ma is élőnek számít, a körítés azonban kevésbé, hiszen napjainkban, amikor a mobiltelefonok már magától értetődőnek számítanak, alighanem minden másként történne. – Ez komoly dramaturgiai kihívás elé állított minket, úgyhogy Búss Gábor Olivér jelentősen átdolgozta az eredeti darabot – tette hozzá a rendező.

A Kölcsönlakás főbb szerepeit Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Debreczeny Csaba és Dobó Kata játsszák, de színpadra lép Erdélyi Tímea, Klem Viktor, Molnár Áron, Szabó Erika és Szulák Andrea is.

A Kölcsönlakás a december 10-ei bemutatót követően 12-én, valamint szilveszterkor kétszer, januárban pedig további hat alkalommal kerül közönség elé.

Sörgyári capriccio / József Attila Színház / december 10. 19 óra

 A Hrabal-műből készült előadást Hargitai Iván rendezi, akinek sem a József Attila Színház, sem a Sörgyári capriccio nem ismeretlen terep. Amikor az Ahogy tetsziket rendeztem ebben a színházban, már együtt dolgoztam Zöld Csabával, aki a mostani eladásnak is főszereplője. Tehát vannak kapaszkodóim, gyökereim ehhez a színházhoz, ami sokat számít egy munka elkezdésénél.

sorgyari2.jpgA Sörgyári capriccio olvasópróbája (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Valóban rendeztem már ezt a darabot Nyíregyházán, és amikor Nemcsák Károly fölajánlotta, hogy színre vihetném a József Attila Színházban, azért vállaltam el, mert nagyon nehéz műfajról van szó. Ez egy regény, de a szokásos regényadaptációkhoz képest azért is bonyolultabb a helyzet, merthogy ez nem egy drámai anyag, nem olyan, mint például egy Dosztojevszkij-regény, ahol, ha nem is feltétlenül párbeszédekben vannak megírva jelenetek, de nagyon erős drámai szituációk sora szerepel. A Sörgyári capriccio sokkal inkább egy életérzésről szól, aminek az eredeti címe nem is ez, hanem az, hogy Lerövidítve – a filmnek és a kisregénynek is. Bár nyilvánvalóan feszül benne egy drámai történet, aminek a középpontjában Maryska áll a maga gyönyörű hosszú hajával és Francin, az ő férje, akiket Hrabal a szüleiről mintázott, mégis ennél sokkal áttételesebb, líraibb a történetszemlélet, és egészen másfajta színházi megközelítést igényel. Újragondolni próbáltam, hátha másként, esetleg véletlenül még jobban is sikerül megfogalmaznom, mint korábban.

hargitai_allo.jpgVan-e vajon esélye ennek a műnek ma, színházban, világban, közönségben – firtattuk. Ez a történet valamikor a húszas évek közepén játszódik Csehországban – kezdte a rendező Hargitai Iván. – Tulajdonképpen akkor tör be végérvényesen a XX. század a maga modernizációjának pozitív és negatív tartalmával. A mai napig ezt a furcsa kettősséget éljük, hogy mi minden jó ebben a modernizációban, és mi minden teszi lehetetlenné a normális emberi életet. Hogy mennyire kevés idő jut olyan dolgokra, mint család vagy barátság. A mai napig nosztalgiával gondolunk a monarchiabeli békeidőkre. Nem feltétlenül gazdaságilag és történelmileg értjük ezt, hiszen nyilvánvaló, hogy akkor is voltak szegény emberek, ráadásul valamifajta politikai elnyomás alatt éltek Magyarországon és Csehországban is. De mégiscsak, amit boldog békeidőknek értünk, az valami jó értelemben vett lassúság, lassulás, vagy a polgári lét jó oldala. Amikor van idő könyveket, verseket olvasni, sétálni menni. Ez a fajta kellemes polgári attitűd nagyon fontos része tud lenni az életnek a cukrászdákkal, a sörözésekkel együtt. És ez nem egyfajta elkényeztetettséget jelent, hanem az élet fontos tartozékának kellene lennie. Valójában, ha másra nem, arra szolgál ez a mű és előadás, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy ki lehet hagyni az életből ezeket a bizonyos önkényeztetéseket vagy egymásra figyeléseket, csak akkor lassan fölöslegessé válik maga az élet vagy maga a munka, mert az egymásra, a környezetünkre és a magunkra való figyelést hagyjuk ki belőle.

A Sörgyári capriccio december 10, 11-én, 12-én és 15-én látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr9312008918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása