7óra7

Macskainvázió Budapesten

Macskainvázió Budapesten

Színház reggelire - 2016. november 17.

2016. 11. 17. | 7óra7

Ráadásul nemcsak játszanak, de énekelnek és táncolnak is.

Budapesten az eredeti Macskák


Mától három napon át összesen négy alkalommal látható Andrew Lloyd Webber legendás musicalje, a Macskák eredeti változata a Syma Csarnokban. Története harmincöt éve során a Trevor Nunn által rendezett CATS számos jelentős díjat hódított el és rekordot döntött meg. Az előadások angol nyelven, magyar felirattal lesznek láthatóak. Jegyek itt kaphatóak.

macskak.JPG

Elérhető Eszenyi kisfilmsorozatának második része is


Mint arról korábban már beszámoltunk, 1956 hatvanéves évfordulója alkalmából a Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő a társulat művészeinek közreműködésével kisfilmekben dolgozza fel egykori mestere, Kapás Dezső novelláit. A második rész itt érhető el.

Adorjáni Bálint önálló estje a Gödörben


Különbéke
címmel tart Szabó Lőrinc-estet Adorjáni Bálint november 19-én este a Gödör Klubban. Zenés kísérettel mutatja be a jelentős magyar költő életútját és életművét úgy, ahogy ő látja. Az estre jegyek itt válthatóak.

adorjani_godor.jpg

Kortárs Előadóművészeti Fesztivál az RS9 Színházban


A programsorozattal a társulat korábbi legendás színésze, Vallai Péter, valamint az RS9 korábbi vezetője és a fesztivál szellemi atyja, Dobay Dezső előtt tisztelegnek a szervezők. A november 24. és 27. között megrendezendő fesztiválról további információ és részletes program a színház.hu-n olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr711968237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása