7óra7

A sepsiszentgyörgyiek Semmije vitte el a fődíjat

A sepsiszentgyörgyiek Semmije vitte el a fődíjat

2016. 10. 03. | 7óra7

A független társulatok részvételével lezajlott reflACT2016 minifesztivál fődíja - a pénzjutalom mellett - továbbjátszási lehetőség.

Több mint félszáz pályázó közül szakmai válogatók jelölték ki az újbudai B32 Galéria és Kultúrtérben megrendezésre került fesztiválon szereplő előadásokat. Az október 1-én véget ért rendezvénysorozat előadásait háromtagú szakmai zsűri értékelte. A fődíjat és vele a B32-ben való továbbjátszás lehetőségét a Tandem Csoport és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház koprodukciója, a Jane Teller regényéből készült Semmi című osztályterem-színházi előadás kapta.

tandem.jpgA Semmi szereplői - Kónya Ütő Bence, Szalma Hajnalka, Derzsi Dezső (hátul), Fekete Lovas Zsolt

A zsűri emellett különdíjat adott Erdély Perovics Andreának a szegedi Metanoia Artopédia  Jégdoktrinák című előadásában nyújtott színészi alakításáért.  A zsűri értékelése szerint a díjjal a színésznőnek a fesztivál egészéből kiemelkedő teljesítményét akarták szóvá tenni.

metanoiaartopedia-jegdoktrinak_fototothbalazszoltan.jpgJég-doktrinák - Erdély Perovics Andrea (fotó: Tóth Balázs Zoltán)

A szervezők az idén arculatot váltó fesztivál vállalásaként olyan független előadásokat kívánt bemutatni, amelyek „a saját nyelvén tudnak szólni a fiatalabb generációhoz, sajátos és egyetemes problémákat képesek jelen idejűvé tenni, reflektálnak a világ történéseire, ugyanakkor reflexióra is késztetik közönségüket”.

Gáspár Anna, a Manna Kulturális Egyesület vezetője, a zsűri egyik tagja a díj átadásakor a függetlenek és általában a színház egy új lehetőségeként üdvözölte a B32 Galéria és Kultúrteret.

Kapcsolódó

Térfoglalók a B32 Galéria és Kultúrtérben

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr3511762387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása