7óra7

Folytatódik a STAFÉTA – Előtted az utódod!

Folytatódik a STAFÉTA – Előtted az utódod!

2016. 09. 23. | 7óra7

A fiatal alkotók számára másodjára kiírt pályázatra szeptember 30-ig lehet jelentkezni. Az első kiírás győztesei közül a tavalyi évadban létrejött négy produkció után idén ősszel öt újabb előadás valósul meg.

Idén második alkalommal hirdette meg a Budapest Főváros Önkormányzata a Füge Produkcióval karöltve a STAFÉTA Pályázatot a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében. A tavalyi évtől eltérően idén nem meghívásos, hanem nyílt formában került közre a pályázat, így szeptember 30-ig minden olyan fiatal, pályakezdő alkotó vagy alkotócsoport benyújthatja rá a jelentkezését, aki az elmúlt néhány évnek köszönhetően rendelkezik már a színház vagy a tánc területén referenciával. A pályázat felhívása és további információ a Füge Produkció honlapján érhető el.

to_proba.JPGA tó (próbafotó)

A tavalyi évadban a STAFÉTA égisze alatt négy produkció jött létre, idén ősszel pedig öt újabb előadás valósul meg: az érdeklődők a Trafóban október 11-én Kálmán Eszter A tó, november 10-én Dollár Papa Gyermekei – Ördög Tamás Csehov, november 17-én pedig Fülöp László Visions of Doing című bemutatóját tekinthetik meg. A MU Színházban november 12-től Rózsavölgyi Zsuzsanna Kata című koreográfiája, a Jurányiban pedig december 1-jétől a Trojka Színházi Társulás – Soós Attila Virginia Woolf Orlando című művének a feldolgozása lesz látható. 

„Szerintem a tehetséggondozás a szakma elsődleges feladata, hiszen ahogy öregszünk, lassan át kell adnunk a teret a fiataloknak, és ha erről nem gondoskodunk, akkor úgy járunk, mint azok a fantasztikus alkotók, vállalatvezetők és gondolkodók, akik saját maguk váltak a vállalatuk, színházuk vagy épp intézményük gátjává. (…) Nagyon súlyos egzisztenciális problémákkal küzd a szakmánk, és ha mi sem segítünk és állunk a fiatalok mellé, akkor rengeteg tehetség, ahogy az élet más területén – gondoljunk az orvosokra és a mérnökökre – külföldön fog majd szerencsét próbálni” – mondta el a tehetséggondozásról a véleményét Orlai Tibor, a pályázatok egyik bíráló konzulense.  

trojka.JPGOrlando

Számomra mindig azok a pályázatok a jók, melyekből a tartalmi, gondolati elemeken túl kiderül, hogy kiknek szól a tervezett produkció, illetve hogy miért lesz az érdekes azoknak a nézőknek, akiket be akarunk vonzani az előadásra. Ez a megközelítés sokkal inkább felkelti az érdeklődésemet, még ha kevésbé ismert az illető, vagy még akkor is, ha gazdasági bukfencet látok a dologban – inkább ezeket a kezdeményezéseket, semmint az öncélúságot támogatom!” – mondta az Orlai Produkciós Iroda vezetője azzal kapcsolatban, milyen szempontok alapján fogja elbírálni a pályázatokat.

A STAFÉTA záróeseményére egy díjátadó gála keretében kerül majd sor 2016. december 8-án a Jurányiban, mely során az idei pályázat eredményhirdetésén kívül fény derül majd arra is, hogy ki kapja a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját az idei év bemutatói közül, a gála előtt pedig lehetőség nyílik a STATFÉTA keretében létrejött előadások újbóli megtekintésére, melynek időpontjairól a Füge Produkció honlapján lehet majd tájékozódni.

Forrás: Jurányi Ház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr611737669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása