7óra7

Dumaszínház - Hiánypótló humor

Dumaszínház - Hiánypótló humor

2016. 09. 10. | 7óra7

Eléggé törni kell a fejünket, ha Hofi Gézán vagy Fábry Sándoron kívül alkotókat próbálunk felmutatni a magyar kabaré háza tájáról a ’90-es évekből, illetve a 2000-es évek elejéről.

Közeledik a szeptember 17-i Színházak Éjszakája, mi pedig ennek apropóján bemutatjuk a programban résztvevő színházakat. Ezúttal a Dumaszínház kerül sorra.

Egy-két név, pár társulat, tévéműsor eszünkbe juthat ugyan az utóbbi évtizedekből, általánosan azonban elmondható: az egykor virágzó pesti kabaré a XXI. század beköszöntével utánpótlás nélkül maradni látszott. Ezt a problémát orvosolandó fogott össze Ardai Tamás, Litkai Gergő és Sáfár Zoltán: 2003-ban, a Godot Kávézóban hozták létre az első Dumaszínházat, ahol kezdetben 10-20 néző előtt próbálhatták ki magukat a kezdő humoristák. Badár Sándor, Szőke András, Litkai Gergő mellett itt bukkant fel Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor vagy Hadházi László, akik aztán vagy a Fábry Sándor Esti Showderében, vagy a 2006-os Humorfesztiválon mutatkozhattak be nagyobb közönség előtt. A folyamatos tehetségkutatás és a média fokozódó figyelme hatására az eleinte még csak néhány tucatnyi néző előtt fellépő stand-uposok 2008-ra már a Showder Klubban találták magukat, a műfaj népszerűsége pedig azóta is töretlen, ami megingathatatlan bizonyítéka a ténynek, hogy mennyire nagy volt az igény egy friss humoristagenerációra.

40_nagy_gyorgy.jpg           Stefanovics Angéla, Bánki Gergő és Keszég László a 40! avagy a véges élet előadásában (fotó: Nagy György)

Mindez persze nem ment volna ennyire zökkenőmentesen a Dumaszínház nélkül, amely tehetségkutató munkája gyümölcseként ma már rendes társulattal és egyben befogadó színházként is működik, változatos műsorral, két budapesti helyszínnel (Corvin Dumaszínház és a Kompót Dumaklub) és mintegy 170 vidéki fellépőhellyel. Repertoárjuk pedig arról tanúskodik, hogy a humor mindenféle műfajban megtalálja a helyét: a klasszikus, egyszemélyes stand-up műsorok mellett láthatunk-láthattunk kabaréjeleneteket, duma-slamestet, ahol a slam poetry műfaja keveredett a stand-uppal, vagy duma-improvizációt, Duma Swinget, ahol a jazz és a stand-up forr össze, vagy akár még a Hétköznapi Szuperhősök című előadást is, ahol Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok és Felméri Péter mutatja be, hogy a bűvészet és a stand-up világa valójában mennyire közel áll egymáshoz.

dumaszinhaz_f.jpgLitkai Gergő a Dumaszínház évadindító sajtótájékoztatóján (Fotó: Burszán Sándor)

De a Dumaszínház itt nem állt meg: Litkai Gergő mindig is szívügyének tekintette a független színházi szcénát, így talán nem meglepő, hogy a Dumaszínház már több olyan FÜGE-s koprodukciót tudhat maga mögött, mint a 40! avagy a véges élet, vagy a Férfiak szexuális világa. Sáfár Zoltán pedig a minőségi gyerekelőadásokat tartja szívügyének, így a Dumaszínház jelenleg öt, zömmel klasszikus mesefilm adaptációját tartja műsoron, például a Mekk Elek, az ezermestert, vagy a Pumuklit, amiben Éder mester szerepét Dombóvári István humorista alakítja.

Ilyen sokrétű repertoár mellett már nehéz lenne meglepővel előrukkolni a Színházak Éjszakájára, a Dumaszínháznak azonban sikerül. Az egykori népszerű tévésorozat, a Vers mindenkinek mintájára készült népszerű videósorozat, a Vers, nem mindegy, kinek mintájára Vers, mindegy, kinek címmel például Csőre Gábor, Bánki Gergő vagy Stefanovics Angéla játszik majd el a klasszikus versszavalással és a mai popdalok szövegével; később pedig színész stand-upot is láthatunk, ahol Lengyel Tamás, Bánki Gergő, Stefanovics Angéla és Ficzere Béla próbálják ki a műfajt, amivel összeér a kör: humoristák színházat, színészek stand-upot csinálnak. (Vagy értelme sincs az ilyen kategóriáknak?)

A 2016-os Színházak Éjszakájára jegyek itt kaphatóak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr6911692803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása