7óra7

A Sziget az egyik legnagyobb magyar kortárs tánc fesztivál is

A Sziget az egyik legnagyobb magyar kortárs tánc fesztivál is

2016. 08. 01. | 7óra7

Legtöbbünk nem gondolta volna, de hatalmas kínálatot vonultatnak fel a szervezők – és kereslet is van rá.

Egy év híján negyedszázada van Sziget Fesztivál, és a korábbi évekhez hasonlóan idén is több százezer látogatót, valamint számtalan, híresebbnél híresebb művészt várnak. Nem hiányzik a kínálatból a színház sem: széles műfaji spektrumon válogathatnak a látogatók az operától a cirkuszig. 2007 után másodszor is fellép a Transe Express társulat. Idei című monumentálisnak ígért, összművészeti produkciójukat Jules Verne világa ihlette. A Sziget Commedy népszerű, külföldi stand-up komikusokkal szórakoztatja majd a közönséget, míg a Cirque du Sziget három helyszínen várja az érdeklődőket különböző cirkuszi attrakciókkal. Szintén kínálnak színházi programokat a Vándor Vurstli és a Kis Utcaszínházak programjai is.

varazsfuvola.jpg           A varázsfuvola

Sok más mellett az Armel Operafesztivál is képviselteti magát a Fidelio színpadán. Augusztus 12-től a fesztivál összes napján Alföldi Róbert tavaly díjazott Varázsfuvola-rendezéséből mutatnak részleteket, este 9-től pedig a Magyar Állami Operaház, majd a Moltopera fiatal tehetségei népszerűsítik ebben az évben is a komoly zenei műfajt.

A kortárs tánc kínálatot böngészve az embernek az az érzése támad, hogy a Trafó szellemisége nyárra kiköltözött a Szigetre. Konkrét kapcsolat is van: a Magyarországon már ismert Hiroaki Umeda japán-magyar koprodukciója, a Drives, amelynek előbemutatója augusztus 11-én a Szigeten lesz látható, később a Liliom utcai teátrumba költözik. Ezenkívül számtalan elismert magyar produkció és művész szerepel a Színház- és Táncsátor négy helyszínén. Az érdeklődő fesztiválozók megnézhetik az olyan elismert előadásokat, mint a Szigeten augusztus 16-án vendégeskedő Az éjszaka csodái a Tünet Együttestől, amelyet az év negyven legfontosabb előadása közé is beválogattunk, valamint egy nappal korábban látható lesz Molnár Csaba Eclipse című, egészen zseniális produkciója.

az_ejszaka_toldy.JPGAz éjszaka csodái (fotó: Toldy Miklós)

A magyar projektek közül többek között izgalmasnak ígérkezik a Sleeping Beuty Project alvó installációja – minden nap megtekinthető –, a Nonsense, amelyben Újvári Milán táncos a saját produkcióját kommentálja, valamint Porteleki Áron és Juhász Adél BlastOFF című improvizációs előadása is. De fellép a már sokszor bizonyított bodylotion co-dance, Nagy Csilla, valamint Vavra Júlia és Szeri Viktor duója is.

Erősnek ígérkezik a nemzetközi kortárs tánc felhozatal is: érdemes lehet elcsípni Corey Baker Headphones szabadtéren (Fű) játszott előadását, amely három egymást követő nap is fut (aug. 14-16-ig). Szintén több napig, szombattól keddig megy a Kissátorban a TALKING STRAIGHT (What a) Wonderful Void című interaktív produkciója, mely egy kitalált, mesterséges nyelven zajlik.

A Szabadtéri Színpadon többek között Roni Chadash, a Maas Theater & Dance (kétszer is), valamint Lander Patrick és Jonas Lopes előadásai lesznek láthatók, az utóbbi két portugál művész a hálóba akadt halak és a turisták viselkedését veti össze. Végül a Nagysátorban szintén számos különböző műfajjal és nemzetiséggel találkozhatunk. Míg a HOPERA a klasszikus zene és a balett kapcsolatával foglalkozik a programfüzet szerint, a Mighty Wind a rockkoncertek hangulatát ígéri. De az összesen huszonöt fellépőt elnézve úgy tűnik, mindenki találhat magának megfelelő táncprodukciót.

És azért jön Rihanna is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr798927206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása