7óra7

Az SZFE beköltözik a Művészetek Völgyébe

Az SZFE beköltözik a Művészetek Völgyébe

2016. 07. 16. | 7óra7

 A Színház- és Filmművészeti Egyetem a Művészetek Völgye keretén belül saját udvart kapott Taliándörögdön július 22. és 31. között.

Az egyetem színész, filmes és rendezőszakos hallgatói estéről estére produkcióikkal mutatkoznak be, a drámainstruktor szakos növendékek pedig napközben kreatív drámafoglalkozásokkal várnak a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkit.

A taliándörögdi művelődési ház udvarán kialakított helyszínen elsősorban szólóestekkel találkozhatnak a Völgybe látogatók. Mindjárt első este, július 22-én az Alszanak a halak? című díjnyertes előadást tekinthetik meg az érdeklődők Prohászka Fanni idén végzett színészhallgató tolmácsolásában (végzős interjúnk itt olvasható), melyet a IV. éves bábrendező szakos Szilágyi Bálint állított színpadra. A programban szerepel továbbá a IV. éves bábszínész osztály több produkciója is: Csiby Gergely Egy indián naplója, Horváth Márk Egyszemélyes passiója, Kovács Domokos H.A.N című vizsgamunkája, de látható lesz a bábrendező szakos Szenteczki Zita Közöny című rendezése és Jankovics Anna Világgá mentem című kortárs magyar költők verseiből összeállított elsősorban gyerekeknek szóló  estje is.

alszanak_szinhaz-_es_filmm.jpg            Alszanak a halak? (fotó: Színház és Filmművészeti Egyetem)

Két egymást követő éjjel (július 29-én és 30-án), 23 órai kezdéssel nézhetik meg a fesztivál résztvevői az Utolsó estém a Földön című, a szürrealitás és valóság határán mozgó, a fiatalokat foglalkoztató kérdéseket – mint a megfelelési kényszer vagy az önsorsrontás – feszegető darabot, amit Olasz Renátó IV. éves színész és Horváth János Antal III. éves filmdramaturg hallgató írt. Az előadás egyben Olasz Renátó, a mindenki által jól ismert Aranyélet című népszerű sorozat egyik főszereplőjének első rendezése is.

Karsai György színháztörténész, az SZFE doktori iskolájának vezetője, népszerű beavató színházi sorozata, a Kortársaink, a görögök lesz látható az SZFE udvarban július 23-án. Az Euripidész Élektráját feldolgozó előadást Szilágyi Bálint rendezte, a címszereplőt Ladányi Júlia és Ténai Petra formálja meg.

carneval.JPG            Adieu Paure Carneval (fotó: Színház és Filmművészeti Egyetem)

A fesztivál utolsó napján, július 31-én egy nagyszabású zenés produkcióval készül az egyetem, amit a szomszédos Nemzeti Szín-Tér színpadán valósít meg. A most diplomázott, Szabó Sebestyén László színművész irányítása mellett született Adieu Paure Carneval című koncertszínház Miqueu Montanaro oxitán zeneszerző dalainak felhasználásával készült (végzős interjúnk itt olvasható). Az előadásban a hallgatók mellett fellép Szűcs Nelli és Pelsőczy Réka is, a zenei vezető Kákonyi Árpád.

Délelőttönként az SZFE színházi neveléssel foglalkozó, III. éves drámainstruktor szakos hallgatói várják a kisebb és nagyobb gyermeket kalandos együttjátszásra, a SzínMűVeletek összefoglaló cím alatt megvalósuló tematikus drámafoglalkozásokon.

vilagga_mentem.JPGVilággá mentem (fotó: Színház és Filmművészeti Egyetem)

Az Egy kupac kufli a 4-6 éveseknek kínál interaktív, játékos programot, ahol a gyerekek Dániel András meséjébe csöppennek és megismerkedhetnek a kuflik életével. A Volt egyszer egy… Máté Angi azonos című meséjének felhasználásával kalandos utazásra hívja a 6-8 éveseket, melynek során a gyerekek ön- és társismereti, ügyességi és kreativitásfejlesztő gyakorlatokat próbálhatnak ki és megtapasztalják, milyen csapatban dolgozni. Az Elszabadult indiánok nevű foglalkozás keretében a manik indiánok táborába várják a 9-12 éveseket, ahol épp a harcossá avatás előkészületeit végzik. A Szuperiskola résztvevői megvédhetik a Völgyet a földön kívüli betolakodóktól és ellenséges erőktől. A 6-10 éves gyerekeket bolondozós, mezítlábas, csúszós-mászós játszóház várja SzínPalinta néven.

indian_all_ok.JPGA játékból a felnőttek sem maradhatnak ki. Nekik szól a SzínPro elnevezésű drámafoglalkozás. A drámainstruktor hallgatók ezt azoknak a 18 év felettieknek ajánlják, akik örök gyerekek, akik kíváncsiak, vagy épp unatkoznak, akiknek melegük vagy épp elegük van.

(Egy indián naplója - Fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Az SZFE dokumentum- és kisjátékfilmjei a BIDF helyszínén kaptak helyet, itt mindennap 17 órától tekinthetik meg az érdeklődők a jelenlegi és egykori, ma már nagynevű diákok munkáit. Egy blokkban lesz látható Huszárik Zoltán Játék, Szabó István Koncert és Gaál István Pályamunkások című ma már legendás vizsgarendezése. Vetítésre kerül a nagy szakmai- és közönségsikert aratott VAN, amiről kevesen tudják, hogy ez volt Reisz Gábor vizsgamunkája annak idején az egyetemen. Gothár Péter most végzett filmrendező osztályának növendékei is képviseltetik magukat alkotásaikkal. Szilágyi Fanni két filmmel (a Csatárnő és a Minden vonal) mutatkozik be a Völgyben, Nagy Zoltán az Enyhén sós, Vízkeleti Dávid az Isten éltessen, Mayer Bernadett a Kötött pálya, Benkó Tamás a Véradó és Dudás Balázs a Welcome című kisjátékfilmmel mutatkozik meg a fesztiválon.

Emellett jelen lesznek alkotásaikkal Almási Tamás dokumentumfilm rendező szakot végzett hallgatói is. Vetítik Bakony Alexa Homemade Empire című munkáját, Haragonics Sára Szembenézés című filmjét, mely azt mutatja be, hogyan próbálja feldolgozni a rendező és családja az anya elvesztését. A Művészetek Völgye látogató is megismerhetik Meggyes Kriszta nagy port kavart, még a menekültválság kirobbanása előtt készített Azok című munkáját, mely szinte előre megjósolta a későbbi történéseket és következményeit.

Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr468892966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása