7óra7

A szövegbe vetett hit
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

A szövegbe vetett hit

Peter Handke: Az aranjuezi szép napok / Bethlen Téri Színház, Manna Kulturális Egyesület

2016. 07. 07. | SoósAndrás

Szilágyi Bálint a rendezésében nem kevesebbet ér el, mint hogy folyamatában teremti meg az életben amúgy is nagyon ritkán tetten ért „valami véget ér” élményt.

Szilágyi Bálint negyedéves bábrendező-hallgató saját fordításában rendezte meg Peter Handke Az arenjuezi szép napok című darabját. A seholsincs-térben zajló történet főszereplője egy nagybetűs Nő és egy nagybetűs Férfi, akik nyomasztó augusztus 31-i hangulatban üldögélve egy hosszú kerti asztal két végén, a lány szexuális élete apropóján beszélgetnek élményeikről, megfigyeléseikről, tabukat döntögetve, hisz egyetlen megkötés van csak: megmozdulni nem ér! A kérdezz-felelek játéknak pedig nem kisebb a tétje, mint hogy ki tudnak-e piszkálni annyi hasznosítható tapasztalatot ezekből az emlékekből, amivel aztán ki lehet majd bírni az erősen metaforikusan értelmezendő hétköznapokban, reménykedve, hogy jön még újra nyár.

4_ok.JPGZsótér Sándor (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Szilágyi Bálint a rendezésében nem kevesebbet ér el, mint hogy folyamatában teremti meg az életben amúgy is nagyon ritkán tetten ért „valami véget ér”  élményt. A szöveg alcíme „egy nyári párbeszéd”, így nem is kell több, mint két szereplő (Eke Angéla, Zsótér Sándor), a többi a puszta eszköztelenség, ami nem próbálja ilyen-olyan félmegoldásokkal takargatni magát, hanem pont a hiányosság kihangsúlyozásával hagyja a nézőt elképzelni, ami nincs ott. A repülőgép- és fegyverzajok, üvöltő emberek feltűnően ingyenes hangmintáinak bejátszása, a Twin Peaks főcímének bántó-zöld színére hajazó feliratok világossá teszik, itt most a játszótéri egyszerűség teremti meg a fenyegető külvilág atmoszféráját, de az asztalnál még ennyi se „zavar be”, így minden adott, hogy a szöveg érvényesülhessen.

S a fiatal rendező itt vállalta a legnagyobb kockázatot, mégpedig azzal, hogy mindent a szövegre és a szöveget játszó színészekre hagy. Hisz a feltételezés, miszerint egy párbeszéd éppen eléggé lebilincselő lehet ahhoz, hogy megfogja a nézőt, egyáltalán nem naiv gondolat. Csakhogy a nem elhanyagolható körülmény az, hogy Handke emelkedett hangvételű szövege cseppet sem hasonlít bármelyik hétköznapi, kihallgatott beszélgetésre. Ez a költőiség többé-kevésbé megugorhatatlannak bizonyult. Egy izgalmas beszélgetés kihallgatásából egy izgalmas versszavalás lett, ebben az esetben pedig színész legyen a talpán az, aki egy másfél órás versmondást mindenféle segítség nélkül végig tud vinni. A jó irányból megközelített minimalizmus így végül nem a szöveg érvényesülését segítette, hanem inkább cserbenhagyta azt.

5_ok.JPGEke Angéla (fotó: Kállai-Tóth Anett)

A nem mindennapi kihívásnak a két szereplő közül inkább Zsótér Sándor tud megfelelni, aki nem szavalással próbálkozik, hanem valamiféle természetes, önazonos stílussal tölti meg karakterét. Zsótér nem eljátssza, hanem belakja szerepét, ezáltal válik természetessé és követhetővé minden egyes megnyilvánulása az asztal körül repkedő madarakról, vagy éppen arenjuezi, misztikus utazásáról. A nagybetűs Férfinek stílusa, egyéni beszédmódja és mozdulatai vannak, nem marad általános személy, hanem valódi, hús-vér alak múlttal és jövővel, komisz kíváncsisággal és higgadt bölcsességgel, így pedig teljesen természetes minden monológja, hisz egy kidolgozott karakter áll mögötte. Megnyilvánulásai viszont rögtön hamisak és eljátszottak lesznek, amint interakcióba lép partnernőjével: a két karakter az asztal két szélén látszólag úgy birkózik saját mondanivalójával, hogy egymásra már nem igazán jut a figyelmükből – pont emiatt olyan szerencsés és meglepő a látszólagos szerencsétlenség, amikor az előadás egy pontján Eke Angéla elfelejti a szövegét. A feszült csönd ugyanis tökéletesen illeszkedik a beszélgetésbe, leginkább azért, mert a két szereplő itt jobb híján egymásra reagálni, improvizálni kezd, így valóban létrejön köztük az a kapcsolat, amit egészen idáig és ezt követően is csak megkísérelnek létrehozni.

2_ok.JPGEke Angéla, Zsótér Sándor (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Eke Angéla kétségtelenül sokkal nehezebb szekeret húz a szexualitás mágikus filozófiájáról elmélkedő Nő monológjaival: a fiatal lány szájából meglepően érett gondolatokat helyesen valamiféle alig-alig kapizsgáló, komolyan fejtörő modorban adja elő, de erősen kétséges, hogy ez csak a karakter fejtörése lenne, nem pedig a színésznő birkózása a szörnyen összetett szöveggel. Zsótér karakterével ellentétben Eke Angéla csak megkísérli egy valódi személy megteremtését, de mindenhol kilóg a lóláb, gesztusai nem természetesek, és ezáltal az amúgy nagyon izgalmas szöveg az első szexuális élményről, a sólepárló-telepen álló kunyhóban való szeretkezésről csak foszlányokban jut el a befogadóhoz.

Talán nem nagy spoiler elárulni: a darab végén az egyetlen szabályt, a mozdulatlanságot mindkét szereplő felrúgja a maga módján, és bár az előadás koordináta-rendszerén belül itt érnénk el a tetőponthoz, a végső jelenetben csak érezzük a drámai potenciált. A darabban eddig alig-alig kirajzolódó kapcsolat a két szereplő között ugyanis nem ad elég alapot ahhoz, hogy valóban sokkoljon a pillanat, amikor a lopakodó véget érésről szóló előadás valóban véget ér.

(2016. június 30.)

Az aranjuezi szép napok adatlapja itt található.

Kapcsolódó

Beszélgetés Szilágyi Bálinttal és Zsótér Sándorral

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr458872002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása