7óra7

Bodó Viktor is beszáll a Mentőcsónakba

Bodó Viktor is beszáll a Mentőcsónakba

2016. 07. 05. | 7óra7

A Mentőcsónak Egység következő évadnak fókuszába a demokrácia, a hajléktalanság, az uszodai erőszak és a magyarországi droghelyzet kerül.

Két fesztiváldíjas előadásuk (az Újvilág és a Szociopoly) után a korábban a Szputnyikból kivált Mentőcsónak a következő évadban is folytatja mind az érzékeny társadalmi témákra való reflexió, mind az interaktív nézői részvétel rájuk jellemző gyakorlatát.

szociopoly.jpg            Szociopoly - Jaskó Bálint (fotó: Dömölky Dániel)

Pass Andrea új produkciója, A vezér munkacímű osztályterem-színházi előadás ezúttal nem saját szövegből születik. Musset Lorenzaccioját Gimesi Dóra dolgozza át annak érdekében, hogy felhívják a diákok figyelmét a társadalmi aktivitás fontosságára, megértessék velük a részvételi demokrácia lényegét és azt, hogy rajtuk is múlik, hogyan alakul a jövőjük. A hatalom és a morális kérdések viszonya, ígéretük szerint végig meghatározó lesz az előadásban. Az eredeti mű kéjsóvár fejedelme és a nők megrontásának motívuma erősen megidézi majd azokat az elmúlt hónapokban felszínre került eseteket (illetve azok társadalmi megítélését), amelyekben nemi erőszakot követtek el.

mento_logo_kis.JPGA Mentőcsónak harmadik színházi társasjátéka egy újabb súlyos társadalmi problémát, a hajléktalanság kérdését feszegeti. Ennek létrehozásában ezúttal a STEREO Akttal és a Menhely Alapítvánnyal működnek együtt, az előadást Boross Martin rendezi, az író-alkotó csapatban Fábián Gábor is szerepet vállal. A cél a szolidaritás erősítése az információk átadása mellett és a saját döntések meghozásán keresztül. A novemberi bemutató az OPEN Fesztiválon lesz, a MU Színházban.

Decemberben Bodó Viktor rendezésében Lifedealer címmel kutatómunkából, tanterem-színházi előadásból, interaktív színházi társasjáték fejlesztéséből, függőségi programhoz kapcsolódó színházi tréningből és drámafoglalkozásból álló programsorozat indul, amely oktatási anyaggal is kiegészülve vizsgálja a magyar társadalom egyik legkomolyabb és legmegoldatlanabb problémáját, az alkohol és drogfogyasztást.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr738855970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása