7óra7

Alföldi ismét rendez Szombathelyen

Alföldi ismét rendez Szombathelyen

2016. 06. 07. | 7óra7

Alföldi mellett Mohácsi János, Zsótér Sándor, Lukáts Andor és Béres Attila is dolgoznak a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.

A szombathelyi színház tervei szerint ősszel Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát Horgas Ádám állítja színpadra a Nagyszínpadon; a másik nagyszínpadi bemutatót pedig Mohácsi János jegyzi, aki a Mágnás Miskát rendezi. A Márkus Emília teremben előbb Zsótér Sándor rendezése lesz látható, aki Ibsen Kísértetek című drámáját állítja színre, majd Valló Péter rendezésében lesz látható Roberto Cossa komédiája, A dédi, többek között Jordán Tamás, Bajomi Nagy György, Kiss Mari, Bálint Éva és Hartai Petra szereplésével.

alfoldi.jpg          Alföldi Róbert (fotó: Mészáros Csaba)

A tavaszt az előzetes tervek alapján Csehovval kezdik Szombathelyen, Lukáts Andor rendezi meg az Ivanovot a Nagyszínpadon, a másik nagyszínpadi bemutató Alföldi Róbert nevéhez fűződik, aki Ben Johnson Volpone című komédiáját állítja színpadra többek között Jordán Tamás, Bányai Kelemen Barna, Bánfalvi Eszter, Szabó Tibor és Szerémi Zoltán szereplésével. A Márkus Emília teremben előbb az új főrendező, Réthly Attila állítja színpadra Moritz Rinke Vineta köztársaság című darabját, majd Moliere Tartuffe című vígjátékát Béres Attila rendezi meg.

Nagy Cili az igazgatói irodában rendezi meg Jordi Galcerán drámáját, A Grönholm-módszert, Koltai Róbert pedig B. Török Fruzsina Végállomás című krimijét állítja színpadra a Stúdiószínpadon.

A szombathelyi társulattól az évad végén Sodró Eliza és Görög László távozik, és Gonda Kata érkezik.

Forrás: Weöres Sándor Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr828785466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása