Férfivallomások a péniszről. Nemtől és vérmérséklettől függően sok mindenre gondolhat az ember fia/lánya, de arra valószínűleg nem, hogy hamarosan egy TIT-előadáson érzi majd magát.
Férfivallomások a péniszről. Négy (férfi)színész, egy rendező(nő), 16-os karika. Nemtől és vérmérséklettől függően sok mindenre gondolhat az ember fia/lánya, de arra valószínűleg nem, hogy hamarosan egy TIT-előadáson érzi majd magát, ahol vetített képes ismeretterjesztést hall a fent nevezett férfiúi alkatrész kultúrtörténetéről. Megtudjuk, hogy már a görögök is... és hogy napjainkban a japánok... ráadásul éppen március 15-én... hogy pénzéhes egyházfiak minimum tizenhat szentként tisztelt fitymát tüntettek fel Jézustól származónak, és hogy van egy izlandi múzeum, ahol a sziget összes emlősétől kiállítottak egy-egy hímtagot, csak az embertől nem, amíg aztán… És mindehhez tényleg képeket vetítenek.
Miklós Marcell, Bán János (próbafotó) - Fotó: Juhász Éva
Igaz, a színlap irodalmi estről és nem színházról beszél, és valóban elhangzanak irodalmi szövegek is, például Moraviától vagy Viktor Jerofejevtől, de ennek a műfaji meghatározásnak ellentmond az egy óra nagyobb részét kitevő ismeretterjesztés , és az, hogy az irodalmi szövegek sem tudnak igazán megszólalni. Ami még mindig nem lenne baj, ha – a címnek megfelelően – azt éreznénk, hogy valóban vallomásokat hallunk. Mert ehhez a műfajhoz viszont hozzátartozik a személyesség és a személyiség súlya, de legalább mindennek az illúziója. Itt azonban, annak ellenére, hogy nem akármilyen színészektől halljuk ezeket a szövegeket, csak pillanatokra merül fel annak a lehetősége, hogy valódi vallomások szülessenek.
Ebben a hiányban erősen közrejátszik, hogy a szövegeket úgy olvassák fel, ráadásul nem is mindig a legjobban, így az egymással és a közönséggel való kontaktus lehetősége lecsökken. Bán János például láthatóan nem jól viseli ezt a számára szokatlan felolvasó szerepet, időbe telik, amíg feloldódik. A leginkább színházszerű élményt Miklós Marcell és Menszátor Héresz Attila kettőse nyújtja, amikor egy, túlméretes hímtagja kívánságainak és önálló életének kiszolgáltatott férfiút és az uralkodó péniszt játsszák el.
Menszátor Héresz Attila, Mohai Tamás (próbafotó) - Fotó: Juhász Éva
Van még néhány dal is (saját zenekísérettel), köztük két szellemes rap, az egyikben Mohai Tamás felsorolja, mi mindennel próbálkoztak már a magyar nyelvben, hogy szalonképes kifejezést találjanak az orvosi latin pénisze és a vulgárisnak tartott fasz helyett – ahogy Nádas Pétertől is tudjuk, eleddig kevés sikerrel. A másik dalban Miklós Marcell a már emlegetett szolga szerepében szabadulna a terror alól.
Felmerül a kérdés, hogy vajon mi inspirálhatta Selmeczi Bea rendezőt és alkotótársait? Tabut akartak döntögetni? De hát az már nem nagyon van. Amikor egy felmérés szerint a 10 év körüli gyerekek túlnyomó része találkozott a neten pornóoldalakkal, és amikor a bulvársajtó celebek herevasaló (vagy milyen) műtétjeiről cikkezik, a férfi nemi szervről beszélni még akkor sem lehet tabu, ha sokaknál egy színielőadáson vagy egy kortárs táncesten kiüti a biztosítékot egy meztelen férfitest látványa. Főleg akkor nem, ha maga a hangnem sem elég karakteres – sem a humor, sem a provokáció felé nem lép határozottan. Körbe lehetett volna járni a téma irodalmi megközelítését, de ahhoz túl kevés volt az irodalom. A címből kiindulva lehetett volna az a cél, hogy a férfiak saját testükhöz, saját férfi mivoltukhoz való viszonyáról beszéljenek, de ha néha szóltak is erről, az megmaradt a közhelyek szintjén. Így viszont az este is megmaradt egy pikáns téma pedzegetésének – lankasztó eredménnyel.
(2016. február 19.)
Az előadás adatlapja itt olvasható.
