7óra7

Teszünk a nőkre!

Teszünk a nőkre!

2016. 02. 23. | 7óra7

2016-ban támogatás hiányában elmarad a Mindenütt Nő rendezvénysorozat.

Civil kezdeményezésként, az Accord World Music munkatársai indították útjára a Mindenütt Nő rendezvénysorozatot, amely első alkalommal 2013-ban került megrendezésre, s amely a női alkotókat, a női sorsokat bemutató alkotásokat és a nők gondjait állította középpontjába. Már a kezdetekkor is a hazai kulturális élet legjelentősebb intézményei csatlakoztak hozzá, melynek köszönhetően a kezdeményezés nagy sikert aratott. A következő években még több intézmény és szervezet vett részt a rendezvénysorozatban, 2015-ben már 16 város 86 intézményében több mint 133 programot, közöttük több színházi előadást láthatott közel 20 ezer néző.

nokep.jpg                   Forrás: www.listal.com

A rendezvényt az a gondolat hívta életre, hogy a nők ma nem kapják meg azt a figyelmet és tiszteletet a társadalom részéről, amelyet megérdemelnének. A Mindenütt Nő rendezvénysorozat célja, hogy valódi tartalommal töltse meg a Nőnapot.

A szervezőknek az elmúlt három évben egyetlen alkalommal sem sikerült támogatást nyerniük az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumától. Szponzorkeresési tárgyalásaik sem jártak sikerrel. Rendkívül elszomorítónak és megdöbbentőnek tartják, hogy ennek a kezdeményezésnek a támogatását senki sem tartotta-tartja fontosnak, noha az eseménysorozat méretéhez képest rendkívül alacsony a költségvetése, mindössze néhány millió forint. Minden lehetséges támogató, akivel tárgyaltak, kivétel nélkül társadalmi szempontból igen fontosnak tartotta a rendezvényt, s hosszú távon is életképesnek gondolta, ám végül senki sem támogatta.

mindenutt_no2.jpg

Az elmúlt két évben már teljes egészében privát megtakarításaikból finanszírozták kezdeményezésüket, ezt azonban a továbbiakban már nem áll módjukban megtenni.

Reményeik szerint csak egy évig szünetel majd, hisznek benne, s ezért az elkövetkező hónapokban tovább folytatják a finanszírozási problémák megoldásával kapcsolatos tárgyalásaikat, s bíznak benne, hogy erőfeszítéseiket siker koronázza, s 2017. március 8–12. között megújulva, biztos háttérre támaszkodva folytathatják a három éven át sikeres sorozatot.

Minden eddigi résztvevőnek és érdeklődő nézőnek köszönik, hogy az elmúlt években megtisztelte részvételével a rendezvényt, s hozzájárult ahhoz, hogy legalább néhány napig több figyelem irányulhatott a nőkre s nagyobb társadalmi megbecsülés övezhette munkájukat és alkotásaikat.

Forrás: Accord World Music

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr548414180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása