7óra7

Fülhegyezés és hangbarkácsolás

Fülhegyezés és hangbarkácsolás

Tantermi ötletek a Csoda és Kószához az Örkény Színházban

2015. 11. 19. | 7óra7

Nehéz elképzelni olyan gyereket, aki az előadás után ne lenne rábírható a fülhegyezős-hangbarkácsolós játékokra.

A Csoda és Kósza élő hangjáték két ló főszereplésével. Az egyiknek „a fejében gyakran összekuszálódnak a dolgok”, a másik pedig „csodaokos”. Az előadás középpontjában a mesélés lehetőségei állnak: a mesemondás módja, a szavak megválasztásában, a hangsúlyozásban, a beszédmódban rejlő hibaforrások, a kitérők, a beiktatott magyarázatok és reflexiók miatt a nézők nemcsak a történet fordulataival utaznak együtt, hanem magát a történetmondást is igazi kalandként élik meg.

csoda.jpg          Csoda és Kósza (fotó: Gordon Eszter)

Egy színházban hallható és látható ’élő hangjáték’ remek alkalom arra, hogy szülőként vagy tanárként olyan játékokat, kreatív tevékenységeket próbáljunk ki a gyerekekkel, amelyek a mesemondással, mesehallgatással, a fantáziával kapcsolatosak. Az Örkény ifjúsági programjának, az IRAM-nak az egyik legutóbbi vállalkozása az előadáshoz készült kísérőfüzet, amelynek játékötletei az iskolai (órai, szakköri, napközis) felhasználás mellett egy-egy családi játszós-barkácsolós délután kitöltésére is alkalmasak. A játékok például abban segítenek, hogy a gyerekek (és velük a felnőttek) rácsodálkozzanak a neszek, a pici és nagy zajok, sőt a csend világára is, hogy kis ideig tudatosan átadják magukat az (ezúttal nem zenei) hallásélményeiknek.

A bátrak felfedezhetik a technika, a hangrögzítés lehetőségeit, és önálló kísérletezésbe foghatnak a hangok boszorkánykonyhájában. A kisebb és nagyobb gyerekek a saját hangjuk lehetőségeit is felfedezhetik, hogy később kitalált meseszereplőket megszemélyesítve valódi hangjáték készítésébe is belevághassanak majd. Egy mesekönyvből olvasott mese dialógusainak megírása, a zörejek elkészítése, a szerepek kiosztása, a mese-CD borítójának megtervezése, esetleg egy saját élő hangszínház megszervezése hatalmas kaland lehet akár az iskolában, akár otthon. Nehéz elképzelni olyan gyereket, aki Csoda és Kósza előadás végigizgulása, -nevetése után ne lenne rábírható a fülhegyezős-hangbarkácsolós játékokra.

Az Örkény Színház előadásához készült, tanároknak, szülőknek szóló kísérőfüzet a teátrum honlapjáról tölthető le.

magyar.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr528091322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása