7óra7

Indul a IV. Sissi Őszi Tánchét a Bethlen téren

Indul a IV. Sissi Őszi Tánchét a Bethlen téren

2015. 11. 06. | 7óra7

Az idei fesztivál ismét a vidéki táncműhelyeket állítja fókuszba - november 14. és 21. között.

Ekkor kerül megrendezésre a SŐT7, azaz a Sissi Őszi Tánchét a Bethlen Téri Színházban. A táncfesztivál házigazdája a Közép-Európa Táncszínház, amely egy bemutatóval képviselteti magát. Egy-egy előadással érkezik a Kecskemét City Balett, a GG Tánc Eger, a Miskolci Balett, a Nyíregyházi Táncművészeti Szakközépiskola, a Duna Táncműhely és a Bihari János Táncegyüttes.

eger_vag-crop.JPGUtolsók (fotó: Gál Gábor)

A hétnapos, hét előadásból álló táncfesztivált immár negyedik alkalommal rendezik meg a Bethlen téren a kerület névadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – névnapja tiszteletére. A nyitó esten a házigazda Közép-Európa Táncszínház mutatja be Click című előadását.

A fesztivál idei újdonsága, hogy díszvendégként fellép a VII. kerületi kulturális életet meghatározó Bihari János Táncegyüttes.

Az újdonságok közé tartozik az is, hogy a vendéglátó a SŐT7 programjaihoz csatlakozva nyitott tánckurzussal várja a táncolni szerető közönséget november 20-22. közt a Jurányi Inkubátorházban. A D.E.E.P. (Dance to Everyone Education Program) keretén belül létrejövő nyitott tánchétvégén a Közép-Európa Táncszínház táncművészei, koreográfusai és trénere tartanak tánc- és mozgásórákat. Erről bővebb információt a társulat honlapján találhatnak az érdeklődők.

A fesztivál kísérőprogramjaként az ART+ Cinema délután 4 órától filmvetítéseket szervez.

sissi.JPG

Fesztiválprogram


November 14. (szombat)        Közép-Európa Táncszínház: Click / bemutató

November 15. (vasárnap)       Kecskemét City Balett: Kampf / bemutató

November 16. (hétfő)             GG Tánc Eger: Utolsók

November 18. (szerda)           Bihari János Táncegyüttes: Találkozások

November 19. (csütörtök)       Miskolci Balett: Férfiak, nők, Fellini

November 20. (péntek)           Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola: Útjaink...

November 21. (szombat)        Duna Táncműhely: Madárasszonyok

 

 

Forrás: Közép-Európa Táncszínház

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr488055060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása