A dekadens Nyugat elhozza a miniszoknyát, a bőrdzsekit és a sex&drugs-polót, egyszóval a szabadságot.
Pintér Béla a Kaisers TV, Ungarn után újabb áltörténelmi komédiával rukkolt elő, csak ezúttal nem 1848-ba, hanem még régebbre, 1695-be megyünk vissza, a százötven éves török uralom alóli felszabadulás idejébe. A történelmi hűséget persze senki ne kérje számon: csak az alapszituáció felel meg az 1695-ösnek, minden más fikció. A Simon Ferenc Állami Nevelőintézet és Szakmunkásképzőben vagyunk, az intézmény csak nemrég került vissza a Kanizsai vilajet fennhatósága alól Vas megyéhez, amelyet a Nyugarszentületi Szövetség csapatai foglaltak vissza a töröktől. A nép még épp csak hozzáedződött a turbánhoz és a hidzsábhoz, mikor a dekadens Nyugat elhozza a miniszoknyát, a bőrdzsekit és a sex&drugs-polót, egyszóval a szabadságot. A körmöst felváltja a szabadelvű oktatási rendszer, a kusskultúrát a demokratikus akaratképződés, a nepotizmust a transzparencia. Persze csak papíron, hiszen félázsiai származékokként szívünk vissza-visszavágyik a hatalmi önkény, a kegyencrendszer és a korrupció jól megszokott akolmelegébe.
Csákányi Eszter, Thuróczy Szabolcs (fotó: Toldy Miklós)
Tudja ezt a Nagyfényességű Igazgató Asszony, alias Erzsi is, aki pofás kis tekintélyuralmából jottányit sem enged: elcsalja az igazgatóválasztást, bünteti a nem rá szavazókat, besúgat és lehallgat, kegyet oszt és elvesz, mígnem egy fatális véletlennek köszönhetően elzavarják, és a Gabriellából lett Gábort választják meg helyette vezetőnek. Persze ő sem sokkal liberálisabb, mint elődje, akit az öngyilkosságig aláz, és mert kell a pénz, szövetséget köt a törökkel. De Második Szelim nem Brüsszel, ő nem kötelezettségszegési eljárást indít, ha valami nem tetszik neki, hanem narancssárga Iszlám Állam-pizsamába öltözteti, és főbe lövi áldozatát.
Sötét ez a kép, amit Pintér Béla kishazánkról fest. Merthogy szépen, áttételesen az elmúlt negyedszázad magyar történelmét látjuk itt kicsiben: a keleti csapatok kivonulnak, a nyugatiak bevonulnak, színleg kiépül a demokrácia, valójában soha; és hiába törekszünk nyugat felé, ott sem találjuk a helyünk, s megindulunk ismét keletre. A Simon Ferenc Állami Nevelőintézet és Szakmunkásképző valójában tornacipőgyár: tartozzunk Nyugathoz vagy Kelethez, az olcsó munkaerő által végzett kulimunka a fő tevékenységünk, erre vagyunk alkalmasítva. Mindezt nem erőltetett módon üzeni nekünk Pintér Béla: nincsenek konkrét behelyettesíthetőségek és egy az egyben megfeleltetések, sokkal inkább Komp-ország történelmi fátumát ábrázolja a maga általánosságában.
Fotó: Toldy Miklós
Mindezt azonban az előadásról gondolkodva rakja össze az ember, és így távolról sem ad pontos képet róla. A Fácántánc ugyanis még a Pintér Béla-előadások többségénél is tarkább ötletbörze: van itt minden, az igazgató asszony kosárlabdadobással megbolondított ünnepi táncától kezdve a pogány Simon Ferenc-kultuszon keresztül sóskútba tett és László Petra-stílusban elgáncsolt török politikai menekültig. Mindezt fokozzák Benedek Mari egyébként kiváló jelmezei, élükön az óriási fácándísszel, amelyek ezt a színes kavalkádot túltengő ornamentikával hajtják a végletekig. A túlságosan széttartó és túlcicomázott eklektika mögött pedig éppen a lényeg halványodik el, amit így valóban csak utólag párol ki az ember az egzotikus tarkaságból. Sűrítettebb dramaturgia, kevesebb ötlet és több gondolat mindenképp jót tettek volna az előadásnak.
A társulat ezúttal sok új arccal dolgozik: a soha nem hiányzó Pintér Béla és Thuróczy Szabolcs mellett csak az utóbbi években kihagyhatatlanná vált Csákányi Eszter és Stefanovics Angéla szerepel. A színészek másik fele azonban láthatóan még nem teljesen beszéli Pintér Béla nyelvét, és némelyikük amatörizmusa is átüt az előadáson. A régiek persze most is nagyot alakítanak: Csákányi Eszter fácántollas díszben virító, könyörtelen és hatalmaskodó igazgatóasszonyként és cipőgyárossá visszafokozott, mindent elveszítve öngyilkosságba menekülő szerencsétlenként is tökéletes; Stefanovics Angéla a nagyszájú kisdiáktól az őrmestereskedő felügyelőtanáron át a menyasszonyi ruhában harcba induló új igazgatóig végigpörgi az előadást; Thuróczy Szabolcs a kisstílű drogdíler és megszállott nyúltenyésztő Abu Hajdárként itt is a fő komikumfelelős; Pintér Béla pedig a keleti népséget enyhén lesajnáló nyugateuropéer Andreas von Brückerként, a kicsit nyomi Hajvánként és a kegyetlen despota Második Szelimként is izgalmas jellemrajzokat skiccel föl.
Bár a Fácántánc messze nem egy Kaisers TV, Ungarn, Pintér Béla tiritarka áltörténelmi komédiája így is találó politikai szatírája korunk Magyarországának.
