7óra7

Már CD-n is elérhető a Sakk musical magyar változata

Már CD-n is elérhető a Sakk musical magyar változata

2015. 10. 25. | 7óra7

Az október 24-én és 25-én a Magyar Színházban is látható koncertelőadáshoz kétrészes album is megjelenik.

Miközben a Mamma Mia! című zenés darab az egész világon hatalmas sikereket ér el, addig azok, akik inkább a klasszikus musicaleket kedvelik, talán az ABBA két zenei kulcsfigurája, Benny Anderson és Björn Ulvaeus által jegyzett másik híres darabot, a 25 éves Sakkot részesítik előnyben. A lovaggá ütött, Grammy-díjas szövegíró, Tim Rice egy 1979-es amerikai-szovjet sakkvilágbajnokságot álmodott meg, ahol a táblás játék mögött hatalmi versengés és érzelmi viharok dúlnak.

sakk_1.jpg                                    Sakk

A történet szerin az amerikai figyelmen kívül hagyja szaktanácsadónője intelmét, ám a kettejük sikeres (munka)kapcsolatának megingását a vörös színekben induló sportoló támogatója igyekszik országa és versenyzője javára fordítani. A helyzet nem könnyű: Florance zsigerből utálja az oroszul társalgókat, lévén magyar édesapját ’56-ban a szovjetek tüntették el, Anatolij pedig nem csak házasember, de két kisgyermek édesapja is. A nagy csata – pályán kívül és belül egyaránt – mindkét fél számára tanulsággal szolgál, nem véletlen, hogy az egy évvel későbbi thaiföldi megmérettetésen is jelen vannak. Igaz, csak egyikük játszik a sarló és kalapács birodalmának sakkgépe ellen, de a manipulációk és a háttérben meghúzódó ajánlatok, zsarolások és egyezségek még durvábbak, mint korábban...

Szenvedély, megszállottság, érzelmek, érdekek, sérelmek, kis és nagy csatározások keverednek a különös végkifejletig, miközben szól a zene. A zene, melynek egyik legismertebb tétele a One Night In Bangkok számos feldolgozást megért már, pedig nem ez az egyetlen olyan dallam, mely a musical szabályai szerint többször is felcsendül a mű során. A produkciótól kapott közlemény megfogalmazásában: azonnal fülbemászó a The Arbiter, a The Story Of Chess és a Nobody’s Side, keletiesen energikus a The Soviet Machine és stílusosan emelkedett hangvételű az Anthem. Lírai dalokból a két női főszereplő egy-egy szólódala, a Heaven Help My Heart és a Someone Else’s Story emlékezetesek, a legnagyobb bravúr mégis a Quartet (A Model Of Decorum and Tranquility). Utóbbiban ugyanis négyen négyfélét énekelnek – teljes összhangban.

sakk_2.jpg                                   Sakk

A CD-n – és az októberi koncertelőadásokon – a főbb szerepeket Egyházi Géza, Sári Évi, Szemenyei János, Kecskés Tímea és Kiss Ernő Zsolt énekli, a kisebb szerepekben pedig több, a Vámpírok báljában is játszó művész hallható.

Forrás: PS Produkció

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr418019591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása