"Nekem az a feladatom, hogy elmeséljem a történetet, és a nézőn múlik az, hogy arra érzelmileg hogyan reagál."

Az Egyasszony, az Orlai Produkció legújabb bemutatója a Jurányi Inkubátorházban egy valós életdrámából született. Péterfy-Novák Éva hét év után vesztette el mentálisan sérült gyermekét. Az anya évtizedekkel később előbb blogjában tette közzé ennek a hét évnek a történetét, tavaly pedig könyv formájában is megjelent. Az anyát megformáló Tenki Réka mesélt az október 22-i premier kapcsán - többek között arról, miért kell és hogyan tud távolságot tartani attól, amit eljátszik.

Játszottál már korábban önfeláldozó anyát, újdonsült anyukaként azonban most már a saját tapasztalataidból is meríthetsz, hogy egy anya mire képes a gyermekéért. Ezek a tapasztalatok mennyire segítenek az Egyasszony próbafolyamata alatt?

Számomra minden munka az újdonság erejével hat, és mindig mindent az elejéről, tiszta lappal kezdek el. Persze minél több darabot csinál az ember, annál több dologgal ismerkedik meg, és annál több minden rakódik rá. Anyaként pedig megtanul az ember úgy élni, hogy a gyermeke válik számára a világon a legfontosabbá. Nálam is megváltozott a fontossági sorrend, ami nem azt jelenti, hogy feladtam volna önmagamat, csak annyit, hogy szétosztottam az energiáim.

Tenki Réka - Fotó: Takács Attila / Orlai Produkció

Várandósként tartottál attól, hogy esetleg nem lesz egészséges a baba?

Persze, megfordult a fejünkben, ám próbáltunk mindig az adott helyzetre koncentrálni: hogy bármi történjék is, mi ott legyünk és helyt tudjunk állni. Ha állandóan attól rettegnénk, hogy mi fog történni a kicsivel, vagy éppen velünk a következő pillanatban, azzal előre bekódolhatnánk a bajt. Inkább meg kell próbálni azt mondani magunknak, hogy nem fog soha semmi rossz sem történni. Ha mégis, akkor arra majd abban a pillanatban reagálunk.

Mi az, ami miatt szerinted fontos elmesélni az Egyasszony történetét?

Az üzenete miatt: bármi történjék is velünk, elég erőt kell gyűjtenünk ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. A szerző, Péterfy-Novák Éva sosem fogja letenni ezt a tragédiát, azonban az, hogy megtanult ezzel együtt élni - volt bátorsága új gyerekeket vállalni, és azóta van két egészséges gyermeke -, példamutató. Az előadás is arra biztatja a nézőt, hogyha felismeri, hogy baj van, akkor merjen lépéseket tenni vagy segítséget kérni. És itt nem kell végletes dolgokra gondolni, elég ehhez egy olyan kapcsolatban élni, ami felőrli az embert. A változtatás lehetősége mindig a mi kezünkben van, és bármennyire is közhelyesen hangzik, csak ez az egy életünk van, és ki kell használnunk minden egyes pillanatát.

           Tenki Réka

Mi okozta a legnagyobb nehézséget az Egyasszony színrevitelében?

Az a legnehezebb a történetben, hogy olyan érzelmi megpróbáltatásokat tár elénk, amelyek az embert önkéntelenül is felzaklatják. Nekem az a feladatom, hogy elmeséljem a történetet, és a nézőn múlik az, hogy arra érzelmileg hogyan reagál. Egy olyan embert kell mutatnom, aki ezen az egész tragédián már túl van. Éppen ezért nem szabad összeomolnom a nézők előtt, hiszen akkor nincs miről beszélnünk. Most épp ezen dolgozunk a próbákon, hogy ne érintsenek meg túlságosan a kimondott szavak – nem egyszerű, hiszen olyan dolgokat kell elmesélnem, amelyektől egyből görcsbe rándul a gyomrom, és önkéntelenül is megpróbálom felvértezni magam.

Változott a színpadi szöveg a regényhez képest?

A nyelvezetén nem változtattunk semmit, hiszen a regény blogbejegyzésekből született, ami nagyon élővé teszi a szöveget. Természetesen kellett húzni belőle, illetve néhány mondatot a próbákon is átírtunk, vagy épp áthelyeztünk, ahol ezt az előadás felépítéséhez szükségesnek gondoltuk.

Milyen színházi szituációkat kerestetek a szöveghez?

Elhelyeztünk apró jelzéseket, hogy otthon vagy épp a kórházban vagyok, azonban nem éreztük úgy, hogy ennél többre lenne szükség. A legfontosabb, hogy el tudjam mesélni a történetet, és a nézőt úgy tudjam végigvinni ezen az úton, hogy ne forduljon vissza a vége előtt!

Forrás: Jurányi Inkubátorház

Antal Klaudia