7óra7

Száz százalék fölött az Örkény Színház

Száz százalék fölött az Örkény Színház

2015. 08. 27. | 7óra7

Mácsai Pál, a színház igazgatója az évadnyitó társulati ülésen elmondta: az Örkény Színház története során az előző évadban érte el az eddigi legjobb nézettségi adatokat, nézettségük először van 100 százalék fölött. Az előző évadban a színház 260 előadást játszott, nyolcvannal többet, mint az előírt előadásszáma, hat új bemutatót tartott, szemben a kötelező kettővel.

Mácsai Pál, az Örkény Színház ügyvezető igazgatója Kiemelte: előadásaikat mintegy 90 ezer néző látta, és ezzel látogatottságuk 100,88 százalékos volt. A jegyek legnagyobb részét teljes áron sikerült értékesíteniük, csupán a jegyek 1,4 százalékát adták el rendkívüli kedvezménnyel. Felidézte: augusztusban a 8. Ördögkatlan Fesztivál díszvendége volt az Örkény Színház, ahol is négy nap alatt hat előadást játszottak.

A színház és Erzsébetváros Önkormányzatának közös évadnyitó rendezvényét, az Örkény Kertet az idén ötödik alakalommal szervezik meg. A szombati esemény - a színház honlapján is megtalálható - programjáról az igazgató elmondta: eddig minden évben Kocsis Zoltán zongoraművész jelenléte emelte a rendezvény rangját, az idén azonban nem tud eljönni az eseményre, így a fia, Kocsis Krisztián zongorázik.

Az igazgató kitért arra, hogy az augusztusi ítéletidőben az Örkény Színház díszlet-, kellék- és jelmezraktárát is elöntötte a víz. A károk jelentősek: öt darab díszlete sérült, a színpadi alapszőnyegek, függönyök és a jelmeztár tartalék készletének legalább a fele tönkrement, eláztak a liftek. A károk felmérése még folyamatban van, de a beázás az évadkezdést nem veszélyezteti.

Mácsai Pál elmondta: első bemutatóként október 9-én a Köd utánam című operettet tűzik műsorra Mohácsi János rendezésében. Második premierként is kortárs magyar darab, A hét szamuráj látható, amelyhez Tábori Zoltán Cigány rulett című riportkönyvét is felhasználták. A darabot Mikó Csaba és Gáspár Ildikó írta, az előadást Polgár Csaba rendezi, a premiert október 30-án tartják.

Ezt követően, 2016. január 15-én szintén Mikó Csaba darabját, az Apátlanok című művet mutatják be Gáspár Ildikó rendezésében. A darab, amelyet Magyarországon még nem játszottak, családtörténet a rendszerváltástól máig.

Az évad második felében Bagossy László állítja színpadra Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című darabját. Az ügynök halála című Arthur Miller-darabot májusban láthatja a közönség Mácsai Pál rendezésében.

Diggerdrájver - Epres Attila

Az igazgató beszélt arról is, hogy az Asbóth utcai volt Shure Stúdióban tavasszal bemutatták a Diggerdrájver című darabot. Szerzőnk szerint: Roppant aktuális és eleven az előadás, miközben a kitelepülés jelenségével túl sok mindent próbál egyszerre modellezni. Mintha a rendezés nagyobbat akart volna fogni, mint amennyire egy markolómunkás képes. (A teljes, 6 pontos kritikánk itt olvasható Mácsai kiemelte: reményeik szerint - és úgy tűnik, a kormányzati szándék szerint is - a szükséges felújításokat követően, a következő évadban már az Örkény Színház stúdiószínpadaként működik ez a helyszín.

Mint mondta, az előző évadban 1300 diák vett részt a színház ifjúsági programjain, három év alatt pedig 4500-an. Az idén is folytatódnak az IRAM elnevezésű program foglalkozásai, és új foglakozás-típusok is megjelennek. Az Asbóth utcában lévő másik színházterem, az egykori Ericsson Stúdió pedig terveik szerint IRAM-terem néven színházpedagógiai műhelyként működne.

*Kapcsolódó*

IRAM az Örkény Színházban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr647992433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása