A Fészek Művészklub elindította Fészekfoglalás projektjét, hogy teret adjon fiatal alkotóknak a belváros szívében. A Trainingspot Társulat Eszter hangja című tantermi színházi előadását játszotta. Manyasz Erika és Benya Kata válaszolt.

► Hogyan jött az ötlet, hogy a több „klasszikus” előadás után tantermi előadást készítsetek?

*Manyasz Erika:* Pap Gábor, a társulat egyik vezetője drámatanár, zenepedagógus is, övé az ötlet, hogy próbáljuk ki magunkat ebben a műfajban. A Hangállam volt az első tantermi előadásunk, az Eszter hangja a második. Közülünk eleinte nem is mindenki rajongott a gondolatért, hogy ilyen típusú előadást csináljunk, de aztán mégis belevágtunk. S azt hiszem, mindannyian, akik játszunk valamely tantermi előadásunkban, nagyon megszerettük ezt a műfajt.

► Az Eszter hangja zenés tantermi előadás. Mondható ritkaságnak, hogy egy tantermi előadás nagy hangsúlyt fektet a zenére?

*ME:* Igen, talán mondható ritkának, bár nyilván nem egyedülálló. Az azonban, hogy a zenének dramaturgiai szerepe van az előadásban, talán egyedivé is teszi.

► A Füge támogatja a továbbjátszását, így sok vidéki iskolába tudjátok elvinni az Eszter hangját. Mi a legnagyobb tanulsága ezeknek az előadásoknak?

*ME:* Pontosabb a múlt idő használata, hiszen a Füge pályázata decemberig tartott. Szerencsére azonban egy állami pályázaton nyertünk még támogatást, így ebben a félévben is el tudunk jutni iskolákba. Azt mondanám, hogy nincs egyetlen nagy tanulság, mindenhol tanulságok vannak. Apróbbak, nagyobbak. Van egy olyan észrevételem, de hangsúlyozottan semmiképp sem szeretnék általánosítani, hogy a vidéki, kisebb iskolák közönsége, akik egyáltalán nem vagy csak sokkal ritkábban jut el színházba, valahogyan sokkal lelkesebb, érdeklődőbb, nyitottabb és együttműködőbb, ezáltal hálásabb közönség, mint az úgynevezett elit sulik tanulói.

*Benya Kata:* Hatalmas és egyben szomorú felismerés, hogy az oktatás ma valahogyan életképtelenné is tehet. Abban a világban, ahol az innováció, a rugalmasság, a leleményesség ennyire fontos a boldoguláshoz, nem lenne szabad passzívvá nevelni a gyerekeket, s kinevelni belőlük a kreativitást. Kell egy kis idő míg a diákok megértik nem a helyes választ várjuk tőlük, hanem a gondolataikra vagyunk kíváncsiak. Szerintem ezek, hogy jó vagy rossz válasz, gyakran értelmetlen fogalmak. Ha egy elsőre meglepő gondolatot nyitottsággal tudunk fogadni, s feltesszük a kérdést, miért is így gondolod, kiderülhetnek új, a megszokottól eltérő igazságok.

► Mit tapasztaltok, a zenéről és ezen keresztül a művészet szabadságáról való gondolkodás mennyire része a középiskolások életének?

*ME:* A zene abszolút életük része, ahogy a szabadságról való gondolkodás ennek a korosztálynak szintén zsigeri sajátsága. Az, hogy itt a művészet szabadságáról is szólunk, szinte másodlagos, mondhatnám, hogy egy eszköz, hogy a szabadságról illetve az elnyomásról tudjunk gondolkodni, beszélgetni, játszani. Mivel életkorilag központi problémájuk a szabadságról való gondolkodás, ezért sokszor nagyon erősen érinti őket a téma.

*BK:* Az előző tantermi előadásunk, a Hangállam szabályai tiltják az éneklést. Mikor ezt játszottuk, szinte minden osztályban voltak diákok, akik felszólaltak, és kifejezték ellenérzésüket. Az Eszter hangjában a művészet szabadságán túl a szabadság önmagában kerülhet terítékre. Itt lehetőség van rejtett pozícióból fogalmazni, de ha a diákok úgy döntenek nincs szükségük a védelmező szerepre, akkor lázadást csinálnak. Szerintem mindenben érintettek, amiben szabadságról van szó, ebbe bele tartozik a művészet szabadságáról való gondolkodás is.

► Azt hallottam egyszer felléptetek egy településen, ahol aznap délelőtt orgonát avatott a kampányidőszak, ám a településen nem tud rajta játszani senki. Ez valóban így történt?

*ME:* Talán egy vagy két ember tudott azért az orgonán játszani. De ez a történet inkább a kampányidőszak furcsaságáról vagy nem furcsaságáról szól. Ami jobban példázza, hogy mennyire erősen tudja érinteni a srácokat ez az emberi szabadságról szóló történet, az az, amikor tevőlegesen beszálltak és teljesen más vége lett az előadásnak. Hátborzongatóan szép élmény volt, amikor az egyik suliban
nem tűrve tovább a hatalom képviselőjének, a Miniszterasszonynak a provokációját, szerepből (ők egyetemi tanárokat játszanak), forradalmat robbantottak ki. Felálltak a székekre, padokra, egymás kezét fogták, és egyre hangosabban elkezdték énekelni az előadásban a forradalom dalaként emlegetett és többször idézett kétsoros dalt („Nem vagyunk mi vétkes csőcselék, nem leszünk mi többé szolganép!”), s ezzel megmentették Esztert és elzavarták a Miniszterasszonyt.

► Kapcsolatban tudtok-e maradni a pedagógusokkal, diákokkal? Mennyire láttok rá, hogy az előadásnak mi a visszhangja az adott közösségben?

*ME:* Nincs minden esetben konkrét visszajelzés. Vajdasági turnénk után azonban kaptunk az adai ipari iskola igazgatóhelyettesétől Lajkó Sárától egy levelet, amelyben azt írta, hogy azok a srácok, akik az Eszter hangja előtt soha nem voltak színházban, az előadást követően elmentek a legközelebbi, zentai előadásra, s azóta minden héten színházba járnak. Szerintem legtöbbünknek, akik tantermi előadásokat, vagy színházi nevelési előadásokat csinálunk, ez a fajta hatás egy fajta ideánk, álmunk. Ha megvalósul, az rettenetesen jó érzés.

Hodászi Ádám