Örkény István Macskajáték című kisregényéből és drámájából Gáspár Ildikó készített egy kerek egész, átlátható színpadi változatot, groteszk humorral és tragédiával. Főhősnőnk, Orbánné egy idős, magányos asszony, aki elvesztette férjét, gyermekeivel pedig csak felszínes kapcsolata van. Szomszédja egy elhagyott, frusztrált középkorú nő, Egérke, akivel cicásat játszanak, hogy érezzék: van, aki törődik velük. Minden csütörtökön vacsorát ad egy őkorabeli ex-operaénekesnek, Csermlényi Viktornak, akit amúgy Orbánné - saját elmondása szerint - utál, nézni sem bírja, ahogyan megzabálja főztjét és kérődzik utána. Mégis szívesen vásárol neki a piacon és készülődik az estékre. Hát nem ellenmondásos a szerelem? Külföldön élő testvére, Giza az egyetlen, akivel telefonon és levelezés útján megosztja élete alakulását. Mígnem belép a képbe egy régi barátnő, a divatos és segítőkész Paula, aki felvillanyozza Orbánné életét. Miközben a háta mögött elcsábítja az ex-operaénekest...
A cselekmény talán nem is annyira fontos. A hangsúly inkább Orbánné személyiségére és küzdelmére helyeződik. Orbánné ugyanis küzd a boldogságáért, küzd a magány, az egyedüllét ellen. Amit elvesztett egyszer, azt megpróbálja visszaszerezni, nem törődve azzal, hogy már kifelé szalad az életből. Próbálja megértetni a körülötte élőkkel, hogy az életben csak egy esélyünk van, és csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele, vagy veszni hagyjuk. Emellett persze sok más problémát is felvet az előadás: a gyerek-szülő viszonyt, a generációk közötti különbséget, önmagunk elfogadását, a hibákkal való szembenézést, büszkeség és érzelmek kapcsolatát. És sikerül a színpadra emelni azt a bizonyos Örkény-humort is, a leghétköznapibb dolgok sajátosan fordított nézőpontját. Mert még ha a szereplők maguk teljesen "normálisak" is, a szituációk, amikbe keverednek, illetve a személyiségek összetalálkozása mindenkinek mosolyt csal az arcára.
Mácsai Pál rendező a narrációt is kvázi dialógusként ábrázolja a színpadon, így az előadás végig mozgalmas marad. Ötletesen oldja fel a két testvér közötti térbeli távolságot azzal, hogy Gizát kiülteti a színpadra és szinte végig ott is hagyja. Ettől is érzékletessé válik a kettőjük közötti bensőséges kapcsolat. Izsák Lili díszlete és jelmezei segítik a kor és a korosztály hangulatába való belehelyezkedést, s hangsúlyozzák a karakterek legfőbb tulajdonságait. A színpadon mindenkinek megvan a maga helye, és szinte minden kellék nélkül hangulatot, érzelmeket tudnak varázsolni a térbe.
Az Orbánnét alakító Pogány Judit játékán érezhető, hogy minden mozdulata, minden hangszínváltása tudatosan megfontolt. Arcmimikájával mindazt a sokféle hangulatot képes megjeleníteni, amiben Orbánnénak része van a történet során. Molnár Piroska egy irányba bambulásával és rezzenéstelen arcával teszi érzékletessé a rezignált, bölcs Giza karakterét. A kétszínű és ügyesen taktikázó Paulát, Csomós Mari személyesíti meg hízelgő, kedveskedő hangjával, semmit-sem-értő húzódzkodó viselkedésével. Kerekes Éva zavart szemforgatásával, gátlásos mozdulataival színessé teszi a törődésre vágyó szomszéd nőt, Egérkét. A sikerorientált karrierista lányt, Ilust Szandtner Anna játssza a személyiséghez remekül passzoló túlbuzgó lelkesedéssel. Az ő párja Józsi, akit Polgár Csaba testesít meg érzelemmentes tekintettel. Végvári Tamás teszi expresszívvé az ösztön-lényt, Csermlényi Viktort, akiért az egész _macska-játék_ zajlik, előre tolt pocakjával és öblös hangjával, amire, mint a mellékelt ábra is mutatja, buknak a korabeli nők.
Az előadással egy olyan világba nyerhetünk bepillantást, amivel nem nagyon szoktunk törődni, sokszor leírjuk egyszerűen annyival, hogy nekik már mindegy. Itt mégis megérthetünk belőle valamit, ami a jövőnkre nézve nem biztos, hogy ártalmas. Csak egy dolog nem hagy nyugodni: Hogy végül is mi is ez a macskajáték? Nők küzdelme egy férfiért? Nők küzdelme egymás ellen? Vagy játék az idő elütésére, az egymáshoz tartozás érzékeltetésére? Alibi egy kis nevetésre a magányos hétköznapokban? Játék ez egyáltalán?
_(2009. október 11.)_
