7óra7

Felmentik Andrási Attilát

Felmentik Andrási Attilát

2015. 01. 05. | 7óra7

Andrási AttilaLegutóbb éves összefoglalónkban írtunk arról, hogy komoly szakmai ellenállást váltott ki a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának élén végbement igazgatóváltás. A korábbi igazgató, Mezei Zoltán működése alatt elismert szakmai műhelyként működő színház vezetésére aspiráló Andrási Attila felvállaltan politikai szempontú, szakmai érveket kevéssé tartalmazó pályázata és a pályáztatási eljárás ellen a társulat de a Színházi Kritikusok Céhe is tiltakozott. Andrási Attila kinevezése után hat hónappal pedig jelenleg ott tartanak, hogy a társulat közleményéből kitűnően gyakorlatilag nincs kommunikáció köztük és az igazgató között.

Gyarmati Kata A társulat közleményében az is szerepel, hogy a maguk részéről Körmöci Petronellát javasolják művészeti vezetőnek, és ezt az álláspontjukat a mai sajtótájékoztatón is fenntartották.

Hajnal Jenő ugyanakkor a már idézett sajtóhír szerint azt mondta el, hogy Ljubica Ristovski színházigazgatóval egyeztetve abban állapodtak meg, hogy Gyarmati Katát kérik fel megbízott művészeti vezetőnek, aki a felkérést el is fogadta.

Gyarmati Kata 1977-ben született Zentán. A veszprémi egyetemen tanult színháztörténetet. Dramaturgként dolgozott a Bárka Színházban és a Stúdió K-ban is. 2008-tól folyamatosan az Újvidéki Színháznál dolgozik, szintén dramaturgként és művészeti vezetőként.

A sajtótájékoztató anyaga elérhető a Magyar Nemzeti Tanács honlapján, itt

Kapcsolódó

A Szabadkai Népszínház Társulatának nyilatkozata

Kritikuscéh: nyilvánosságot a szabadkai pályázatoknak!

Tiltakozik Andrási Attila kinevezése ellen a Szabadkai Népszínház társulata

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr497993667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása