Nyitóelőadásként Mikó Csaba Apátlanokját tűzték műsorra a német Theater Regensburg társulatának előadásában, a külföldi produkció egyszersmind a magyar dráma ősbemutatója is volt hazánkban. Az alapanyag egy vidéki család tagjainak sorsán keresztül meglehetősen kilátástalan képet fest a rendszerváltás utáni magyar társadalomról. A szereplők különböző utakon indulnak el, monológjaikban gyakran gyökeresen ellentétesen ragadják meg ugyanazt a pillanatot. Van itt vállalkozó, művész, aktivista, kétkezi munkás. Ami azonban közös mindenkiben, hogy a kapitalizmusba vetett remények, a self-made man mítosza megtörik, az oroszok kivonulásakor, egy orgazmus során születő gyermek, aki azonban sosincs jelen a színpadon, fokozatosan egyre betegebb lesz, míg végül meghal. A boldog család képe pedig dekonstruálódik, a pénz, a titkok és a kényszerű megszokás tartja csak össze a tagokat. A család feje, az Apa érthető módon szintén nem jelenik meg testileg, csupán a többi szereplő elbeszélésében.
Nagyon kritikus és nagyon erőteljes előadás született Michael Lippold rendezésében, a típusfigurák élettel teltek meg, a kitartott, szinte mozdulatlan jelenetekben jól érvényesülhettek a monológok, a fokozatosan leépülő befőttesüveg díszlet pedig egyszerre jelenthette a kapitalista felhalmozást, a családot összezáró, fokozatosan csökkenő falakat és az otthoni-vidéki közeget.
Mégis, az előadás legizgalmasabb momentuma az volt, hogy mi, magyarok, ezt az egész életképet jobban értjük (vagy legalábbis radikálisan máshogy), mint a német alkotók. A Jurányi emeletén nem véletlenül tartott hajnali negyed egyig a közönségtalálkozó, valahányszor lezárták volna már a beszélgetést, újabb kéz emelkedett magasba a nézőtéren. Az alkotók elmondták, hogy a német közönség valóban máshogy reagált az előadásra, például más jeleneteken nevettek. A rendező szavaiból ugyanakkor az tűnt ki, hogy azért is választotta a magyar valóságot ábrázoló drámát, mert szerinte a benne megjelenő kétségbeejtő élethelyzet és világszemlélet felé tart Németország is.
Gáspár Ildikó mint moderátor nem csak a kint ülő fordítót, rendezőt és a színészeket kérdezte, de a közönség soraiban helyet foglaló Mikó Csabát is. Mikó válaszaiból kiderült, hogy bár boldog, hogy más nemzetek is felfigyeltek a drámájára, reméli, hogy előbb-utóbb Magyarországon is bemutatják. Ő maga adott színészekkel és színészekre írta a művét. A jelenlévők szerint itthon azért is késik a dráma megrendezése, mert szokatlanabb formájú a narratíva, egy-egy jelenet alatt szinte végig a szereplők belső monológjait halljuk, ami azután néha átcsap dialógusokba. Mindemellett azért a magyar kritikai recepció is felfigyelt az Apátlanokra, például a Színházi Dramaturgok Céhe neki ítélte a Legjobb Magyar Dráma díját 2013-ban.
A KDF második napján, 14:00 órától egészen az esti előadásig, a 7óra7 kiküldött tudósítóiként hősiesen belevetettük magunkat a Mi a pálya, magyar dráma? című beszélgetéssorozatba. Az öt, egyenként 45 perces blokk meglehetősen széles perspektívával járta körbe, hogy Magyarországon miként válhat valaki drámaíróvá.
Az első két blokk az intézményes kereteket mutatta be. Az SZFE kapcsán Forgách András és két meghívott hallgatója elmondásából kiderült, hogy náluk alapvetően tehetséggondozás zajlik, aminek fontos eleme, hogy a diákokat önálló projektek készítésére biztatják, akár úgy, hogy maguk is rendezzék meg a darabjaikat. Ehhez komoly inspirációt jelentenek a hallgatók egymás számára, de a meghívott „érdekes” személyiségű előadók is. Mindamellett a kurzusok során elsősorban nem drámaírókat, hanem dramaturgokat képeznek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem képviselői némileg másképpen közelítették meg a kérdést: Horváth Péter szerint az egyetem az a tér, ahol a kezdő feltűnhet, ahol egyáltalán fel lehet fedezni a tehetségeket. Horváth szerint azt, hogy mitől működik a történet, lehet tanítani, és fontosnak tartja, hogy ugyan mindenki hajlama szerint, de olyasmit írjon, ami mások érdeklődésére is számot tarthat, hiszen a színház alapvetően közösségi művészet.
A harmadik blokkban Kárpáti Péter révén áttértünk az intézményen kívüli lehetőségekre. Szó volt a Füge írószakköréről, illetve két pártfogolt tanítványáról, Csizmás Kingáról és Pálos Hanna színésznőről.
A negyedik blokk immár tényleg az „esélytelenekről” szólt, akik sem a színműre nem járnak, sem színházi kapcsolatrendszerük nem épült még ki. A két legígéretesebb lehetőség számukra a Nyílt Fórum, amely a visszajelzések alapján nem csak a pályakezdők megmérettetése miatt fontos, de a beszélgetések is egyre érdekesebbek, ahogy a kortárs drámák is mindinkább reflektálnak a mai magyar viszonyokra.
Ennél jóval frissebb a 2010-ben a József Attila Körrel közösen indított Add ide a drámád! sorozat, amely azóta dramaturgokkal felfejlődve Reaktív néven fut, és ahol el is készítik a kiválasztott drámák némelyikét az SZFE harmadéves bábrendező osztályának segítségével.
Végül, az utolsó blokkban, Upor László felvezetésével beszéltek egyrészt a dramaturgszak gyakorlatias és a munkaerőpiacnak jobban megfelelő átalakításáról az SZFE-n, amit többek között az írásgyakorlat és a fordítás bevezetését értek el, másrészt a bábszínházban tapasztalható vérfrissítésről, ami új és különleges kihívásokat jelent a dramaturgoknak.
A blokkok végén a beszélgetésekben résztvevő diákok és dramaturgok alkotásaiból egy-egy részletet olvasott fel a K2 színház, héttől pedig, a beszélgetés témájához alkalmazkodva, a Marosvásárhelyen végezett Potozky László Sztrodzsegon című drámáját láthatta a közönség a Yorick Stúdió előadásában. A nyomorból még mélyebb nyomorba süllyedő részegeket és szipuzókat felvonultató produkció kevéssé volt átütő, a markáns karakterábrázolás mögül hiányozott a színészi jelenlét, a jellegzetesnek szánt szereplők hiteltelenek tűntek.
Az előadás után pedig átballagtunk az Aurórába, ahol a fesztivál off-programjai kapnak helyet. Aznap a pincében Milky Whale jazzes, elektronikus szaxofon koncertjén és a fentebbi emeleteken is bőségesen voltak, ugyanakkor a kezdeti benyomásaink alapján, az itteniek nem a Jurányiból jöttek át, mint mi, a fesztivál folytatásaként, hanem eleve az Aurórát célozták meg. Innen nézve, már a második nap után is érezhető, hogy a KDF a magas művészetre vágyó fiataloktól kezdve a magyar és külföldi szakmabelieken át az alkalmi színházlátogatókig sokféle célcsoportnak szeretne megfelelni a legkülönbözőbb programokkal. Érdemes tehát szemezgetni.
(2014. november 28.-29.)
Kapcsolódó
