7óra7

Nyilvános az Interferenciák Fesztivál programja

Nyilvános az Interferenciák Fesztivál programja

2014. 10. 11. | 7óra7

"Ez a téma jelzi, hogy mi, emberek, sokat foglalkozunk saját mulandóságunkkal, aminek letéteményese a test, amelyet az idők során annyit istenítettek, magasztaltak, meggyaláztak, megsemmisítettek, börtönbe vetettek, felszabadítottak" – nyilatkozta Tompa Gábor, a fesztivál művészeti igazgatója.

A kolozsvári közönség olyan nemzetközileg elismert alkotók előadásait láthatja a rendezvény tizenkét napja alatt, mint Thomas Ostermeier, Declan Donnellan, William Kentridge, Nagy József, Pippo Delbono, vagy a legutóbbi fesztiválon nagy sikert aratott dél-koreai Jaram Lee és a szabadkai Urbán András. Mexikóból a Lux Boreal kortárs tánc-társulat, Lengyelországból a Grotowski Intézet partnerszínháza, a Teatr ZAR érkezik, míg az izraeli Habima Nemzeti Színház visszatérő vendége lesz a fesztiválnak.

A programban a házigazdák előadásai is szerepelnek, így például az UNITER-díjas, Silviu Purcărete rendezte Viktor, avagy a gyermekuralom is.

Viktor, avagy a gyermekuralom

A programot idén is számos járulékos esemény színesíti. A TIFF Házban naponta lesznek beszélgetések a meghívott alkotókkal, szerveznek előadás-vetítéseket, valamint több új helyszínen könyvbemutatók, kiállítás-megnyitók és koncertek is várják majd a fesztivál közönségét. De sor kerül fiatal kritikusok és újságírók találkozójára, és színházi lapok szerkesztőinek fórumára is. Újdonságnak számít, hogy az off-programban idén meghívott előadások is szerepelnek, melyeknek az Ecsetgyár lesz a helyszíne.

A teljes program elérhető a színház honlapján, itt.

Kapcsolódó

>>> Az Interferenciák színházi fesztiválra készül a kolozsvári magyar színház

>>> A Viktor, avagy a gyermekuralom a bukaresti országos Színházi Fesztiválon

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr97994351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása