7óra7

Koronázási játékok másodszor Székesfehérváron

Koronázási játékok másodszor Székesfehérváron

2014. 07. 11. | 7óra7

A koronázási szertartásjátékban Lászlót Makranczi Zalán, a koronázó érseket Blaskó Péter alakítja, a szertartásmester Mihályi Győző lesz - mondta el Szikora János, az előadás rendezője, a Vörösmarty Színház igazgatója az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.

"Olyan fesztivált hoztunk létre, amely sorsfordító történelmi személyeknek állít emléket, emellett mozgósítja Székesfehérvár lakosságának kreatív erőit is" - hangsúlyozta Szikora János. Mint mondta, megelevenítik a középkori piacok hangulatát is a korra jellemző mozzanatokkal, hagyományokkal.

L. Simon László, Miklósa Erika, Szikora János, Brájer Éva és Vargha Tamás

A Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész, történész tervezte óriásbáb-gyűjteménybe idén új alakok kerülnek: László király, valamint a hozzá közel álló személyek, I. Géza (testvére), Rheinfeldi Adelheid (felesége), Piroska (lánya) és Salamon (unokatestvére).

Szent László cselekedeteit és a róla szóló legendákat a "Fények utcájában" hét stációban idézik fel egy mozgó történelmi képregényen, mintegy ezer négyzetméteren. A Képes Krónika festette képeire alapozva Magyarósi Éva grafikus animációi mutatják be a királyt. Napközben a Rajzolni király! című pályázat nyertes műveit színezhetik ki újra az érdeklődők az előrajzolt vásznakon. A legjobbnak ítélt alkotásokból zászlók készülnek, amelyek a Fehérvári királyok menetének állandó kísérőivé válnak a fesztiválokon.

Az ünnepi játékok programja között szerepel még Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes koncertje augusztus 15-én a Nemzeti Emlékhely színpadán. Az est vendége Dolhai Attila (ének), Cserta Balázs (fúvós hangszerek), Szlama László (koboz), Tóth László (trombita) és a Quartett Escualo, közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, vezényel Drahos Béla. A műsorban részletek hangzanak el többek között Händel, Verdi és Erkel műveiből, valamint népdalok és népi imádságok szólalnak meg.

L. Simon László kormánybiztos a sajtótájékoztatón elmondta: a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a rendezvényt 5 millió forinttal támogatja, valamint további négy székesfehérvári rendezvény megvalósításához járult hozzá anyagilag.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637995397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása