7óra7

Hat bemutatót tart a jövő évadban a József Attila Színház

Hat bemutatót tart a jövő évadban a József Attila Színház

2014. 05. 22. | 7óra7

Nemcsák Károly igazgató a színház csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a nyáron az épület felújítása is folytatódik: kicserélik a nézőtéri székeket és a nyílászárókat, a tetőszerkezetet is felújítják, valamint a hang- és fénytechnika korszerűsítését is tervezik. Elmondta, hogy a 150 millió forintos beruházásból 120 millió forintot a fenntartó biztosít, 30 millió forintot pedig a színház költségvetéséből szánnak a felújításra.

József Attila Színház

A nagyszínpadon Szakcsi Lakatos Béla-Csemer Géza Cigánykerék című darabját október 4-én mutatják be, a musicalt Böhm György állítja színpadra. Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművét Csiszár Imre rendezésében tűzik műsorra, a premiert november 15-én tartják.

Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című vígjátékát először december 13-án láthatja a közönség Huszti Péter rendezésében. Az évad második felében Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi Kaviár és lencse című komédiát állítja színpadra Verebes István, a bemutató február 21-én lesz.

A Gaál Erzsébet nevét viselő stúdiószínpadon Arthur Miller Alku című drámáját mutatják be október 10-én, Telihay Péter rendezésében - sorolta a darabokat az igazgató.

A nagyszínpadi bemutatók között említette Pavlovits Miklós-Márkó Eszter Babszem Jankó című mesejátékát, amelynek előbemutatója vasárnap lesz, premierjét pedig október 11-én tartják.

Elmondta: kiemelten foglalkoznak a fiatalok színházra nevelésével. A beavató program keretében három produkciót ajánlanak a nézőknek: a bérletben a Szép magyar komédia, az Oidipusz nyomozás és a Rómeó és Júlia című előadás szerepel, a produkciók a Gaál Erzsébet Stúdióban láthatók.

Az ifjúsági bérlettel három produkció látható: a Cigánykerék, a Csalóka szivárvány, valamint a Kaviár és lencse. Nemcsák Károly kiemelte: az évadban három gyerekdarabot ajánlanak a nézőknek. A Babszem Jankó mellett a bérletben a kassai Thália Színház Gergő és az álomfogó című musicalje, valamint a Turay Ida Színház A didergő király című mesejátéka szerepel.

Az igazgató elmondta: a 2011-ben indított, a határon túli magyar színházakat vendégül látó program keretében minden hónapban alkalmat adnak egy-egy teátrumnak a bemutatkozásra.

A következő évadban a Csíki Játékszín, a kassai Thália Színház, a Komáromi Jókai Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata és az Újvidéki Színház érkezik a budapesti teátrumba.

Szólt arról is, hogy a stúdiószínpadon az Újnyugat Irodalmi Körrel közös irodalmi szalont szerveznek: a Szabó Zoltán Attila szerkesztette sorozatban Legendák nyomában címmel minden hónapban egy-egy költőt idéznek meg.

Az igazgató elmondta: színház működése biztonságos. Szólt arról is, hogy januárban, februárban és márciusban az előadások nézettsége 80 százalék felett volt az 580 férőhelyes teátrumban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr277995457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása