7óra7

Megvannak a jelöltek az idei Dömötör-díjra

Megvannak a jelöltek az idei Dömötör-díjra

2014. 04. 29. | 7óra7

A Szegedi Nemzeti Színházban folyó művészi alkotómunka elismerésére 1998-ban civilek által alapított Dömötör-díjakat 16. alkalommal adják át az idén. A 2006-ban az önkormányzat hivatalos kitüntetései közé került elismerés megőrizte civil jellegét: a 10 kategóriában a szavazólapra került 3-3 jelölt közül továbbra is a közönség döntheti el, ki kaphatja a díjat.

Idén Tajti Gabriella, a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodájának vezetője a soros elnöke annak a héttagú társadalmi kuratóriumnak, amely a színház ajánlásait is meghallgatva döntött a szavazólapra kerülő jelöltekről.

A 10 kategória 30 jelöltjére május 25-éig lehet voksolni a jegyirodában, valamint a kis- és a nagyszínházban is megtalálható szavazólapok kitöltésével, névvel és címmel. Az interneten – www.domotordij.designer.hu – is szavazhat a publikum. A 11. díjról, a legjobb háttérmunkásnak járóról nem a közönség, hanem idén is a legilletékesebbek, a színház dolgozói szavaznak. Az életműdíjat a művészeti ajánlások alapján a társadalmi kuratórium ítéli oda.

A szavazólapra került idei jelöltek

A legjobb férfi színészi alakítás kategóriában: Jakab Tamás (Az öreg hölgy látogatása Király Levente (Ők tudják, mi a szerelem Pataki Ferenc (Othello

Legjobb női színészi alakítás: Csorba Kata (Másikember Fekete Gizi (Az öreg hölgy látogatása); Gidró Katalin (Othello).

Legjobb operaénekes: Kelemen Zoltán (Hoffmann meséi László Boldizsár (Hoffmann meséi); Szerekován János (Hamupipőke

Legjobb operaénekesnő: Kálnay Zsófia (Hamupipőke); Kónya Krisztina (Simon Boccanegra Szemere Zita (Hoffmann meséi).

Legjobb rendező: Barnák László (Másikember); Hollós Gábor (Az öreg hölgy látogatása); Juronics Tamás (Tavaszi áldozat

Legjobb díszlettervező: Fodor Viola (Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak Mira János (Othello); Molnár Zsuzsa (Hoffmann meséi).

Legjobb jelmeztervező: Benedek Mari (Memo Bianca Imelda Jeremias (Othello); Varjas Zsófia (Ágacska

Legjobb férfi mellékszereplő: Báhner Péter (Az öreg hölgy látogatása); Poroszlay Kristóf (Othello); Sorbán Csaba (Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak).

Legjobb női mellékszereplő: Borsos Beáta (Memo); Kéner Gabriella (Othello); Somogyvári Tímea Zita (Hamupipőke).

Legjobb táncos: Czár Gergely (Tavaszi áldozat); Csetényi Vencel (Rítus Takács Zsófia (Mimikri).

Szegedi Nemzeti Színház

A hagyományos díjátadó gálát május 31-én tartják a nagyszínházban, ahol Barnák László rendezésében egy klubzenekar vidám, pergő slágereket játszik Adriano Celentanótól, Huszka Jenőtől, Bizet-től, és ismerős dallamok csendülnek majd fel a záruló évad bemutatóinak zenei repertoárjából, valamint ízelítőt adnak a következő szezonból is. A prózista dalra fakad, az operista modellnek áll.

A gálaest délutánján a díjátadók és a jelöltek a Novotel Szegedben találkoznak, ahonnan luxusautókból álló konvoj szállítja őket rendőrségi felvezetéssel a belvároson keresztül a nagyszínházba. A Dömötör-díjjal nem jár pénzjutalom, a kitüntetettek egy Dömötör-tornyot ábrázoló üveg kisplasztikát, illetve egy díszoklevelet kapnak. A gálaestre már kaphatók normál helyáras belépők a színház jegyirodájában.

Kapcsolódó:

>>> Tizenhatodik alkalommal adják át a Dömötör-díjakat Szegeden

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr237995711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása