7óra7

Különös tárgyak a színpadon - tantermi feladatok a Meggyeskerthez

Különös tárgyak a színpadon - tantermi feladatok a Meggyeskerthez

2014. 04. 24. | 7óra7

A Magyartanárok Egyesületének tagjai tanítási segédleteket készítenek olyan előadásokhoz, amelyekre biztosan érdemes elmenni a diákokkal.|

Meggyeskert - Békés Itala, Kerekes Éva *A színházlátogatás előtt pontozásos csapatversenyt játszik az osztály, amelynek tétje egy Csehov-dráma szereplőinek előzetes megismerése. Az előadást követő órán a diákok végiggondolják, milyen különös tárgyakat láttak a színpadon, és elemeznek három egybecsengő bemutatkozó monológot.*

„Urak” és „szolgák” a színes kártyákon – a csoport egyik tagja húz közülük hármat, közösen elolvassák az adott figurát bemutató néhány mondatot, és már kezdhetnek is gondolkozni a feladaton: „Alkossatok egy rövid, komikus jelenetet, amelyben az egyik szereplő felesleges, de nem veszi észre!” vagy „Alkossatok rövid, fennkölt jelenetet, amelyben a szereplők furcsán elbeszélnek egymás mellett, mintha egyáltalán nem figyelnének egymásra!” – Aki részt vesz a játékban, előre bedolgozza magát a dráma világába: mire a diákok beülnek a nézőtérre, a saját bőrükön tapasztalhatják meg, miféle groteszk, komikus, kisszerű és nagyszabású, hazug és igaz életjátékok zajlanak Csehov színpadán.

Jól jön a ráhangolódás, felkészülés, mert aki érzékenyen, nyitottan érkezik az előadásra, annak biztosan lesznek ötletei a díszletet képező óriási macskafejjel, műanyag pálmafával és egyéb különös tárgyakkal kapcsolatban. Az Örkény Színház IRAM ifjúsági programjának keretein belül készült, a színház honlapjáról letölthető tanári segédlet osztálytermi feladatokat és megoldási ötleteket, elemzéseket is ajánl a színházi élmény közös feldolgozására. Az anyagba az iskola világát már maguk mögött hagyó színházlátogatók is beleolvashatnak, ha kíváncsiak rá, mit is gondol egy magyartanár például arról, hogy ezúttal nem táviratok potyognak ki Ljuba Andrejevna zsebéből, hanem egy kerevetül is szolgáló, kinyitható fedelű, óriási mobiltelefonon érkeznek neki a párizsi üzenetek…

A Meggyeskert előadáshoz kapcsolódó tanári segédanyag innen tölthető le.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr567995759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása