7óra7

X. Magyar Táncfesztivál Győrben a megújulás jegyében

X. Magyar Táncfesztivál Győrben a megújulás jegyében

2014. 04. 03. | 7óra7

Az első táncfesztivál 1998-ban volt, Győr pedig a 10. alkalommal ad otthont az eseménynek. Az elején az volt a cél, hogy megmutassák, mit tettek le egy év alatt az asztalra a táncművészek, és hogy bebizonyítsák, ők is megérdemlik az ünneplést - emlékezett vissza a kezdetekre Kiss János, hozzátéve: ma a közönség arra vár, hogy meglepjék, ezért is készülnek a X. Magyar Táncfesztiválra sok újdonsággal.

A rendezvény például új logót kapott, amelyet pályázaton választottak ki. 66 alkotó küldte be pályaművét, a győztes Szebenyi Csaba grafikusművész lett. Az új logó összetetten jelképezi a tánc kifejezőerejét, dinamikáját és szépségét – mondta a Győri Balett igazgatója.

Bővül idén a játszóhelyek száma is, bár továbbra is két központi helyszín lesz: a Győri Nemzeti Színház és a város népszerű találkozási pontja, a Széchenyi tér. A színház előtt idén egy zenés pódium színpadot alakítanak ki, ahol különböző műfajú zenéket hallhat a közönség. Egy szabadtéri kulturális kávézó pedig naponta más tematika alapján kínál programokat.

A Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán kapnak helyet idén is a legjelentősebb táncművészeti produkciók. Június 16-án, a nyitó gálán a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Szlovák Nemzeti Balett, az Inversedance, a Szegedi Kortárs Balett, a Győri Balett és a Magyar Nemzeti Balett mutatkozik be. A fesztiválon a kortárs hazai táncművészetet többek között a Frenák Pál Társulat, a Tünet Együttes, a Forte Társulat, a Budapest Táncszínház és a Közép-Európa Táncszínház képviseli majd. De számos néptáncegyüttest, köztük a Honvéd Táncszínházat, a Nagyvárad Táncegyüttest, a Magyar Állami Népi Együttest és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest is láthatja a közönség.

Új műfajként jelenik meg a programok sorában a musical: a Centrál Színház Chicago című előadása, Bozsik Yvette rendezése, "egy izgalmas, kemény mű lesz" – fogalmazott Kiss János. A Chicagóhoz hasonlóan az ExperiDance zárónapi táncelőadása is a könnyebb műfajok kedvelőinek szól.

Chicago - Tompos Kátya, Kulka János

Idén a fesztiválnak két társszervezője is van, az egyik a Győri Filharmonikus Zenekar. Mint Fűke Géza igazgató elmondta, az együttes a X. Magyar Táncfesztiválra egy gálaesttel készül, amelyen klasszikus darabokat és a tánchoz kötődő műveket játszanak majd, de ők szervezik a zenés pódium színpad műsorát is.

A táncfesztivál másik társszervezőjével, a Győri Nemzeti Színházzal tavaly elindított program, a Színházi tánckarok találkozója idén is folytatódik. Erre úgy 130-150 táncost várnak, akik Tihanyi Ákos vezényletével közös koreográfiát mutatnak be június 17-én – mondta Forgács Péter igazgató.

A győri rendezvény a Budapest Táncfesztivál mellett a magyar táncművészet egyik legnagyobb ünnepe. 2012-ben elnyerte a Nyugat-dunántúli turisztikai régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye címet is, amely 2016-ig szól.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr687995945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása